Nem igaz az a vád, hogy Magyarország ugyanúgy függ az orosz gáztól, mint korábban – Tóth Máté energiajogász a Mandinernek

A Kelet, benne Közép-Ázsia felé való nyitás alapérdeke a magyar gazdaságnak, Törökország pedig hidat képez ehhez a régióhoz Magyarországnak – vont mérleget, illetve fogalmazott meg véleményt az augusztus 20-ai budapesti nagyüzem kapcsán Tarık Demirkan török származású külpolitikai szakértő a Euronewsnak nyilatkozva. Az atlétikai világbajnokság mellett az állami ünnepségeket is megtekintő delegáció – amelynek tagjai között ott volt Recep Tayyip Erdoğan török, İlham Əliyev azerbajdzsáni, Serdar Berdimuhamedow türkmén és Aleksandar Vučić szerb elnök – jelentős hullámokat vert a hazai közéletben, a kritikusok szerint az ezeréves keresztény államiság születésnapját nem „keleti despotákkal”, hanem nyugati szövetségeseinkkel kellett volna megünnepelni.

„Szuverén ország vagyunk, azt hívunk meg, akit akarunk” – replikázott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Az ideológiai és politikai vitákon túl azt mindenesetre a legtöbben elismerték, az orosz–ukrán háború, illetve a szankciós politika nyomán megváltozott nemzetközi viszonyok miatt energetikai szempontból kifejezetten hasznos lehetett a diplomáciai nagyüzem. A török elnök ismét Budapestre látogat december 18-án, amikor megtartják a felső szintű stratégiai tanács ülését.

Tóth Máté energiajogász szerint nem igaz az a vád, hogy változatlanul függünk az orosz gáztól, Magyarország óriási erőkkel keresi a diverzifikáció lehetőségét, az augusztus végi események is ezt mutatják. Kifejti: Türkmenisztán jelenleg nem is értékesít Európába, ám a világ negyedik legnagyobb ismert földgázkészletével bír. Óriási jelentősége van az együttműködésnek a belső-ázsiai országgal, hiszen Magyarország a türkmén gázexport egyik célországává szeretne válni.

„Azerbajdzsán küldöttsége sem cseresznyézni jött. A kaukázusi ország már most is ad el nekünk földgázt, s a volumen akár 1 milliárd köbméterig növelhető. Mind az azeri, mind a türkmén gáz szempontjából megkerülhetetlen szereplő Törökország, s az orosz gáz is döntően déli irányból érkezik, így a török elnök látogatása önmagában sem szorul magyarázatra. Most viszont Törökország mint eladó is meg fog jelenni a magyar piacon egy friss megállapodás eredményeként, hiszen az MVM 275 millió köbméternyi földgáz vásárlásáról állapodott meg a Botaş török nagy­kereskedővel, amely ott egyúttal a rendszerüzemeltető is. Ez a valódi forrásdiverzifikáció” – emeli ki Tóth Máté.

A szerb kapcsolat szintén régóta gyümölcsöző. Az energia­jogász rámutat: szeptemberben kezdheti meg működését a Serbhungas, a magyar–szerb közös földgázkereskedő vállalat, amely az üzleti mozgásteret regionális szinten tovább szélesítve a térség energiabiztonságát is erősíti. Korábban infrastruktúra-fejlesztési megállapodások születtek a villanyra is kiterjedően, illetve arról, hogy Szerbia 500 millió köbméternyi földgázt tárolhat magyarországi tárolókban. Déli szomszédunk biztosítja a szállítási útvonalat, amennyiben az orosz–ukrán földgáz-tranzitmegállapodás kimúlik legkésőbb jövő év végén.

Erdoğan ügyesen manőverezik

Milyen szerep juthat a jövőben Törökországnak Európa energiaellátásában? Tóth Máté szerint a földgáz szempontjából már ma is kulcsfontosságú tranzitállamról van szó, amely a helyzetét felismerve épp bemanőverezi magát az átrendeződő hatalmi viszonyrendszerbe és geopolitikai térbe. Mi sem mutatja jobban ezt, mint hogy az orosz fosszilis energia­hordozók harmadik legnagyobb vásárlója 2022-ben 25,9 milliárd dollár értékben már Törökország volt. A volumen idén tovább nő – mindez pedig Ankara geopolitikai súlyát is megnövelheti majd.

„Bár csak évek múlva látjuk a végét, izgalmas ez a nagy átrendeződés, ahol az energia mint fegyver lényegében egy hármas mátrixban katalizálja a változásokat. Ennek egyik eleme az USA domináns palaolaj- és palagáz-­pozíciója, annak lassan halványuló vérmes ambícióival, a másik az oroszoktól el- és átrendeződő, új utakat találó olaj- és gázszállítási pozíció, annak determinizmusaival – az EU a gázszükségletét 35, az olajszükségletét 25 százalékban orosz forrásból fedezte –, a harmadik elem pedig Kína és a BRICS, illetve más geopolitikai régiók és kapuországok megváltozó szerepe. Törökország ebben a méretét messze meghaladó jelentőségű, sőt egyenesen kulcsjátékos.”

Mindebből az következik: az Orbán autokrata barátjának kikiáltott, nemrég újabb választást nyerő, a gazdaság rendbetételébe is belefogó Erdoğan és mások partnerségéért nem csak mi állunk sorba. Tóth szerint összességében is igaz, hogy hatalmas versenyfutás zajlik a világban hozzáférhető gázforrásokért. Mivel gázt onnan kell venni, ahol van, ezek pedig mind fizikai, mind jogi (értsd: le nem kötött kapacitás) tekintetben szűkösek, az olyan országok ajtai előtt, mint Azerbajdzsán vagy Katar, elképesztő mértékű a sorbaállás.

Sokat számít az ár mellett az is – mutat rá a szakértő –, hogy korábban milyen diplomáciai kapcsolat állt fenn az érintettek között. Az Európai Unió hűvös viszonya Azerbajdzsánnal vagy Katarral nem kis hátrány e versenyben, amit igyekeznek most ledolgozni az érintettek, de mi bő évtizedes diplomáciai előnyben vagyunk. Már most, 2023-ban is 100 millió köbméternyi földgáz érkezik Azerbajdzsánból hazánkba.

Azerbajdzsán és Magyarország között megegyezés született 50 millió köbméternyi gáz magyarországi bértárolásáról is, ami a kapcsolatok mélyülését mutatja. A versenyfutás pedig nem csupán az Európai Unió tagálla­mai között, hanem a világ többi részével is látványos. „Itt van mindjárt Kína, amely a nyáron a második nagy volumenű, hosszú távú gázszerződését is megkötötte Katarral. Ezek mind Európa számára is fontos források. Persze Kína az infrastrukturális lehetőségek tekintetében igyekszik pozícióba kerülni, ennek egyszerre szimbóluma a 2000 kilométeres Szibéria Ereje gázvezeték és a 25 milliárd dollár értékben épített, 4500 kilométeres Kelet-Szibéria–Csendes-óceán (ESPO) olajvezeték” – sorolja a szakértő.

A legutóbbi tél enyhe lett, s az európai gáztárolók megint tele vannak. Ezek szerint az unió olcsón megúszta a drasztikusnak látszó leválást Moszkváról – már ha ez tényleg megtörtént. Tóth Máté hangsúlyozza, minden hírnek két oldala van, sosem szabad elbíznunk magunkat. Amellett ugyanis, hogy örvendetesen enyhe volt a tél, az európai ipar is gyanúsan kevesebbet fogyasztott, ami termeléscsökkenést jelent. A 94 százalékos töltöttségű európai tárolók pedig a gázigénynek kevesebb mint a 30 százalékát fedezik. Alacsonyak az árak, ám csak a tavalyi csúcshoz képest, mert a nyár eleji 20 euró/megawattórás szint is az ötszöröse volt a két évvel korábbinak, nyár eleje óta pedig megérkezett a gázár a 40–45 eurós sávba, ami már minden, csak nem alacsony.

„Európának még dolgoznia kell az orosz energia­hordozókról való biztonságos leváláson, sőt egyáltalán a leváláson. A gázt nézve, amely esetében még szabályosan lehet az oroszokkal kereskedni, épp történelmi csúcson van az EU lng-importja Oroszországból. Az év hét hónapjában 13,3 milliárd köbméternyi orosz eredetű cseppfolyósított gáz érkezett közvetlenül az Európai Unióba, ami rekordnak minősül, a beszerzések értéke meghaladta az 5 milliárd eurót. Az EU tehát továbbra is vásárol orosz gázt, csak drágábban, mint korábban. Ezért fontos minden alternatív forrás” – szögezi le Tóth Máté.

Az olaj tekintetében is felemásnak tűnik a siker, ráadásul embargó és ársapka is korlátozza az orosz exportot. Azt már most látjuk, a piaci szereplők mindent megtesznek, hogy leverjék az ársapkát az EU fejéről. Az intézkedés ugyanis elsősorban a kereskedőket, a biztosítókat és a hajótulajdonosokat köti, ezért túlárazzák a szállítmányozást. A szakértő rámutat: így papíron a 60 dolláros szint alatt kereskedtek, de a túlárazott szállítmányozási tételeken keresztül meghekkelik a szereplők az ársapkát. A jogi kiskapukat máshol is megtalálják – folytatja –, hiszen EU-s, illetve svájci cégek önálló jogi személyeket alapítva bizony visszaszökdösnek a nemzetközi kereskedelembe.

Európa elindult, de dolgozni kell a sikeres le­váláson. Méghozzá úgy, hogy a versenyképesség is megmaradjon; a német ipar júliusi, 1,5 százalékos zsugorodása vagy az amerikai inflációcsökkentési törvény elszívó ereje egyaránt figyelmeztetnek erre – jegyzi meg Tóth.

Mi a helyzet az Egyesült Államokkal, illetve az Európával szemben számos szakértő szerint fennálló versenyelőnyével? Nos, Tóth Máté is azon szakértők közé tartozik, akik így látják a helyzetet: „Az Egyesült Államokat néha szokás innen úgy szemlélni, mint egy nagy testvért, amely Európával egy irányba halad. Az USA viszont a saját szerencséjének a kovácsa, amit mutat az éppen az európai ipar kárára kialakított befektetői környezete inflációcsökkentési törvénnyel és direkt támogatásokkal.”

Az is tanulságos az energiajogász szerint, hogy az európai autóipart lényegében kivégzik az elektrifikációval kapcsolatos brüsszeli döntések, az amerikai Tesla és a kínaiak pedig az egymással szembeni korrekt versenypiaci magatartásról írtak alá kölcsönös szándéknyilatkozatot.

Jól fizet a palaforradalom

Az USA előnye Európával szemben óriá­si, és egyelőre csak nő, amiben fontos eszköz az energia. Kevéssé ismeretes, de az Egyesült Államok már a második világháború alatt a szövetségesek legnagyobb olajszállítója volt: nemcsak világpolitikai súlya, nem is csak ideológiai megfontolások, de az energiahordozó-eladásai okán is érdekelt volt az események alakulásában. Aztán kompromisszumokra kényszerítő hosszú évtizedek következtek, ám 2014-től a helyzet gyökeresen megváltozott, méghozzá Amerika javára. 2009 és 2014 közt csak Texas olajtermelése a repesztéses technikával több mint a háromszorosára nőtt, megelőzve Mexikóét, sőt Irak és Szaúd-Arábia kivételével valamennyi OPEC-országét. 2015-ben az USA törvényhozása eltörölte az olajexportot tiltó törvényt, ennek következtében a világ leg­nagyobb olajimportőréből és jelentős lng-importőrből az egyik legnagyobb exportőr hatalommá vált, 2020 februárjában több palaolajat termelt az Egyesült Államok – napi 13 millió hordót –, mint Szaúd-Arábia és Oroszország olajtermelése.

A szakértő szerint a palaforradalom kétségkívül nem csupán bevételt, de geopolitikai hatalmi fegyvert is jelent, amellyel élt is az USA: 2018-ban Washington már elvárta, hogy amerikai cégektől vásárolják a fosszilis energiahordozókat, a kormányzat „felhívásainak” eredményeként csak Dél-Korea több mint félmilliárd dollár értékű, repesztéssel kinyert amerikai lng vásárlására kötött húsz évre szóló megállapodást.

Az USA az Európai Bizottság energiapolitikáért felelős biztosának megfogalmazása szerint energia-szuperhatalommá vált. Mike Pompeo egykori amerikai külügyminiszter azt mondta, mindez olyan rugalmassággal ruházta fel országát a nemzetközi kapcsolatok terén, amilyennel évtizedekig nem rendelkezett.

Tóth Máté felidézi azt is: Thomas Donilon, Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szavaival a palaforradalom egyenesen lehetővé tette az Egyesült Államok számára „biztonságpolitikai érdekeinek határozottabb érvényesítését, céljai elérését a nemzetközi térben”. Nő az OPEC befolyása, bővülnek a BRICS-országok, Kína meg hatalmas, de azért ennek az amerikai energetikai hegemóniának a korszakát éljük még most is. Ellenmozgás van, de az átrendeződés lassú és nem drámai – von mérleget az energiajogász.

Oroszország tartja magát

Felmerül mindezek kapcsán az is, hogy mi a helyzet Oroszországgal, amelynek az eredeti forgatókönyv szerint már térdre kellett volna rogynia a szankciók következményeként. „Oroszországba nehéz belátni, a számok is ellentmondásosak, hiszen súlyos veszteségektől kényszerű kamatemelésen át 4,9 százalékos GDP-növekedésig mindenféle adatból ki lehet indulni. Az biztos, hogy az átrendeződések nem olyan mértékben ütötték meg Oroszországot, mint ahogy az Annalena Baerbock- meg Robert Habeck-félék ígérték. Tény azonban az is, hogy Moszkva megérzi a folyamatot, és nem ő a nyertese – persze nem is Európa –, hanem az USA az egyik oldalon, a feltörekvő keleti vagy helyesebben a globális Délhez tartozó országok pedig a másikon” – hívja fel a figyelmet a szakértő. Úgy látja, az orosz gáz és olaj még mindig megtalálja a vásárlóit, az előbbinél az Európai Unió is ebbe a körbe tartozik, az utóbbinál pedig úgy érte el a nyersanyag az olajársapka szerinti 60 dolláros plafont a kereskedésben, hogy közben a felére dolgozta le a 32 dolláros különbségét az amerikai Brent olajhoz képest.

Nyitóképen: tárgyalás Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel a Karmelita kolostorban augusztus 20-án. Fotó: mti / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher