A kókuszpálmák ura

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban

Hat éve adták ki magyarul Christian Kracht svájci író Imperium című regényét, a kritikai visszhang – nem túlzás – a nullával volt egyenlő, ami már csak azért is érdekes, mert a német nyelvterületen rendkívül sikeres szerzőről beszélünk, s a könyv eredeti, 2012-es megjelenésekor kisebb vihart is kavart: a Der Spiegel kritikusa szélsőjobboldali, rasszista felhangokat fedezett fel a műben. Többek között Daniel Kehlmann és Elfriede Jelinek kelt a könyv védelmére, és valóban nehéz bármiféle fajgyűlölő szerzői attitűdöt kiolvasni abból a regényből, amely a fehér gyarmatosítók bennszülöttekkel szembeni brutalitását is érzékletesen bemutatja. (Tegyük hozzá: a Krachtot érintő bírálatban talán szerepet játszott az a tény is, hogy a cím utalás az amerikai neofasiszta teoretikus, Francis Parker Yockey ötvenes években kiadott fő művére, amelyet – tudható – az író érdeklődve olvasott.) Az Imperium főszereplője a valóságban is létezett August Engelhardt, a századforduló életreform-prófétáinak egyike, aki az általa menthetetlenül dekadensnek tartott modern civilizációt maga mögött hagyva az akkoriban német védterület Pápua Új-Guineára utazott, hogy egy szigeten valósítsa meg kókuszevő-nudista utópiáját. Kracht értelmezésében Engelhardt ténykedése nem volt más, mint variáció a német titanizmus örök témájára, ami hol ártalmatlan ködevésbe fordult, mint a kókuszdiót „teozófiai Grálként” felfogó hősünk esetében, hol meg olyan vériszamos és önpusztító történelmi tévelygéseknek ágyazott meg, mint a hitleri diktatúra. A recenzensek Conrad, Melville hatását emelték ki, az Imperium a legegyértelműbben viszont Nabokov regényét, a Gyér világot idézi meg, nem csupán konkrét utalásokkal (így a sakkból ismeretes solus rex kifejezéssel, ami Nabokov egyik regénykezdeményének címe volt, és a Gyér világban is felbukkant, illetve a Kinbote–Botkin-anagrammával), de kifinomult stílusával is. Zembla elorzott, fiktív királysága és Engelhardt trópusi kókuszszektája egyaránt allegóriája valami mélyen emberinek. Ha a hétköznapi valóság megfoszt bennünket annak lehetőségétől, hogy szuverén módon éljük meg az életet, hol találunk „királyi menedéket” álmainknak?