Frontvonalak – Pityinger László Dopeman kontra Molnár Áron noÁr

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Mindketten megnyilvánultatok az ukrán–orosz háborús helyzet kapcsán. Molnár Áron a kormányváltást is szóba hozta. Miért?
Molnár Áron: Amit az Orbán-rendszer csinál, az az orosz politika lekoppintása. A teljesség igénye nélkül gondolhatunk a média leuralására, a civilek vegzálására vagy a homofób törvényre. Ezek mind panelek, egy totalitárius rendszertől vette át a kormány.

Jól értem, hogy diktatúrát emlegetsz?
M. Á.: Az Orbán-rendszer nem diktatúra, hanem hibrid rezsim. Ezt Filippov Gábor egy tanulmányban vezette le. Vagyis már nem demokrácia, de még nem diktatúra. Ami a mostani helyzetet illeti: Szijjártó Péter Oroszországtól kapott Barátságért érdemrendje jól mutatja a kötődést, Bencsik András vagy éppen Pityinger László korábbi megnyilvánulásai pedig, miszerint nem lesz háború, minimum óvatlanok voltak. Amit mi, állampolgárok tudunk tenni, hogy jelentkezünk a Migration Aidnél, és megyünk az ukrán határhoz segíteni a menekülőknek. Én azonnal megtettem.

Egyes ellenzéki politikusok szerint egyenesen a kormány politikája vezetett a háborúhoz.
M. Á.: Az a retorika és stratégia, amit a NER művelt az elmúlt tizenkét évben, egy az egyben a putyini rendszer előszobája. Hetven százalékkal nyert választás, az ellenzék bebörtönzése, a civilek terroristának minősítése, a média leuralása, tüntetési tilalom a háború ellen, az ellenségkép megalkotása, amitől csak a kormány tud megvédeni – könnyű összekeverni az ottani és az itteni viszonyokat.
Pityinger László: Nem értek egyet. Már csak azért sem, mert a magyar néplélek nem alkalmas arra, hogy az oroszhoz hasonló hatalomgyakorlás működjön itthon. Éltem diktatúrában, tudom, milyen az, amikor nem mondhatod ki, amit akarsz, fantásdobozokat gyűjtesz, évente csak egyszer utazhatsz nyugatra, és még sorolhatnám. De már a kádári diktatúra is puha volt a szovjethez képest. Az a jogállam és demokrácia, amit egyesek ma példaként hoznak fel, az illúziók birodalmába tartozik. Az Egyesült Államok jogállam – Manhattanben, de Dél-Bronxban már nem annyira. Mindenütt a nyertesek és vesztesek játékát űzik, az adott társadalomhoz igazítva. Az orosz agressziót ettől még abszolút nem akarom mentegetni, mindenféle háborút ellenzek, azt azonban látni kell, hogy miután megszűnt a kétpólusú világrend, és Kína felemelkedett, instabil lett minden. Azt persze helyesnek tartom, ha az ember aktív, próbál segíteni ott, ahol tud.
M. Á.: Nyilván nem lehet, de ha most mégis zárójelbe tesszük a háborút, őszintén kérdezem: neked teljesen oké, amit Oroszország képvisel politikailag?
P. L.: Dehogy, ám Ukrajnának sem valid a működése, ha azt nézzük, hogyan bánt például a magyar kisebbséggel.

Leszámítva a háborús helyzetet, egy adott kormánynak számon kell-e kérnie politikai értékeket a partnerén, akitől mondjuk energiát vásárol?
M. Á.: Szerintem igen. Hadd mondjak egy hétköznapi példát. Amikor a Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház szervez egy fesztivált, és meghív bennünket egy háromszereplős, marha jó előadásunkkal, amelyet amúgy sehova sem fogadnak be, felmerül a kérdés, mit kell tennünk. Ragaszkodjunk az elveinkhez, és nemet mondjunk, vagy szembeköpjünk mindent, amit addig képviseltünk, s úgymond a gazdasági szempontokat vegyük figyelembe? Nyilván csak az első lehetőség fogadható el erkölcsileg, hiszen az a fajta politika, amit Attila képvisel, felháborító és botrányos. Ahogy azzal sem működünk együtt, úgy „nagyban” Putyinnal sem lehet. 

P. L.: Ez gyönyörűen hangzik, csak valójában mindenki üzletelt Putyinnal, miközben hangosan elítélte. Oroszország egy birodalom, amivel számolni kell. Nézzük Amerikát. Ott a templomon is szivárványos zászló van, Washingtonnak pedig az egyik legfőbb szövetségese az a Szaúd-Arábia, ahol ha egy nő oldalra néz, megkövezik. Nekem nagyon tetszik ez a lángoló forradalmi hevület, rendszerkritikus emberekre mindig szükség van, de a világpolitika szintjén nem így dőlnek el a dolgok. Nincsenek tisztán jók és gonoszak, ennél mindig bonyolultabb a helyzet.
M. Á.: Aki civilekre rakétával lő, az én szememben igenis gonosz ember. Pont.
P. L.: Irakban mivel lőttek az amerikaiak?
M. Á.: Azt sem fogadom el.
P. L.: Jó, de ilyen alapon az Egyesült Államokkal sem tárgyalhatnánk, vagy akár a franciákkal, akik a gyarmataikon rendeztek mészárlást annak idején. A jelenben mindig ott van a múlt, ezek a karmikus láncok ma is működnek. Egyébként az orosz agressziót határozottan elítélő Orbánt úgy vegzálták, amiért elment Putyinnal tárgyalni, hogy közben az európai partnerekkel nyilván egyeztetett. Az orosz elnök mint hadvezér és stratéga most keményen megharaptatta az egész világot. Persze ezért nem kell fejet hajtani előtte. Most emberek halnak meg, civilek, katonák, borzasztó az egész.
M. Á.: Szerintem iszonyúan kevés a tudásunk, ezért most nem a miérteket kell keresni, hanem azzal kell foglalkozni, hogyan tudunk segíteni. Felesleges Északi Áramlatról, Vlagyimir Putyin asztaláról vagy Szijjártó Péter stílusáról beszélni, ehhez nem értek, nem is szeretnék. Arra vagyok kíváncsi, hogy Vidnyánszky Attila a megkapott intézményei közül hányat nyit ki a menekültek előtt, akik onnan jönnek, ahonnan ő is származik. Az okoskodások hidegen hagynak, az számít, ki hogyan aktivizálja magát ebben a katasztrofális helyzetben. (Az SZFE február 27-én közölte, hogy megnyitja a tulajdonában lévő ingatlanát az ukrajnai konfliktus miatt hazánkba érkező menekülteknek – a szerk.)

Más téma. Molnár Áron és a noÁr mozgalom videóklipet készített Lovembtqia+ címmel. Mi a cél ezzel?
M. Á.: Követve Laci videóit, megütötte a fülemet a tapasztalati úton szerzett tudás hitelessége. Ez jelenti a különbséget a hit és a meggyőződés között. Bayer Zsolt például hisz a Fideszben, a tapasztalati tudás viszont elvehetetlen érvkészlettel ruházza fel az embert. Amikor hajléktalanoknak viszel levest, gyermekétkeztetést végző szervezetet támogatsz, vagy aszexuális emberrel beszélgetsz, kézzelfogható élményeket szerzel. Amikor korábban találkoztam az lmbtqia kifejezéssel, valójában nem tudtam, mit jelent. A dalban is benne van, hogy már gyerekként elkezd az ember gondolkodni a melegségről, ám sokan nem tudják ezt hova tenni. Nekem a személyes találkozások segítettek megérteni a betűk mögötti valóságot. A transzneműek, aszexuálisok, biszexek, melegek mellettünk élnek, ugyanúgy magyar állampolgárok, mégsem ismerjük őket. Erre a hiányosságra akarjuk felhívni a figyelmet az akcióval. Csak akkor hozhat értékítéletet az ember, ha például megtapasztalja, hogyan él a hétköznapokban egy szivárványcsalád. Különben csak előítéletes lehet. A helyzet egyébként súlyos: a Háttér Társaság felmérése szerint a gyermekvédelminek hazudott homofób törvény elfogadása óta a hatszorosára nőtt a közösség tagjai ellen elkövetett erőszak. Dolgoztunk egy olyan édesanyával, akinek a lányát addig szekálták a suliban, amíg a vonat elé nem ugrott. Ha csak egyetlen fiatalnak erőt tudunk adni, hogy mondjuk leüljön beszélni a szüleivel, már megérte. A szeretet a legfontosabb.

Pityinger László úgy fogalmazott, ez a videó inkább a nyugaton menő trendbe illeszkedik.
P. L.: Abszolút. Tinédzser gyerekem van, látom, milyen hatásoknak van kitéve. A multik már beleálltak, minden csatornán ez a téma. Érdekes, senki nem tanította rá, de a lányomban mégis van egy zsigeri ellenállás. Talán azért, mert annyira direktben, erőszakosan tolják az arcunkba, hogy ez a természetes reakció. Abban egyetértünk, hogy azok mellé kell állni, akiket bántanak. Tehát az emberi történetek és a személyes tragédiák kapcsán osztom ezt a hozzáállást, ám ez most más szinten megy. Dőreségnek tartom azt is, hogy ez egy elnyomott társadalmi réteg lenne, ráadásul arányaiban a lakosság csupán elhanyagolható részéről beszélünk.
M. Á.: Mi az, hogy elhanyagolható?
P. L.: Nem az emberekre gondolok, hanem az érintett közösség létszámára. Ahhoz képest, amekkora súllyal ez a jelenség jelen van a populáris kultúrában, elárasztja a mindennapokat, azt a képet sugallva, mintha a föld legsanyarúbb sorsú áldozatairól lenne szó. Valójában korántsem ekkora a probléma. Az egész mögött egy marha nagy lobbi áll.
M. Á.: Még Ferenc pápa is kiáll a melegek jogaiért!

Pontosabban irgalmat és megértést szorgalmaz irántuk. Ettől még a katolikus tanítás szerint a megélt homoszexualitás továbbra is bűnnek számít. Az egyházfő pedig meleglobbiról is beszélt.
M. Á.: Arra buzdította a hívőket, támogassák gyermekeiket, ha melegek. Ez szerintem kiállás.
P. L.: Ez teljesen rendben is van. A katolikus szemlélet abból indul ki, hogy az ember alapvetően gyarló, ám Isten megbocsátja a bűnöket. Én ennél megengedőbb vagyok, szerintem legfeljebb hibáink vannak, a bűn fogalmával nem tudok mit kezdeni. Ami a kérdést illeti, a nyugati világ jólétéből fakad szerintem, hogy ilyen mélységig foglalkozunk a szexuális különbségekkel.
M. Á.: Jól értem, akkor szerinted mondjuk Szíriában nincsenek melegek?
P. L.: Vannak, de odáig még nem jutottak el, hogy radiátorok akarnának lenni. Viccet félretéve: az ember a vágyait kergeti, azok kiteljesedésének pedig egyik legfontosabb tere a szexualitás. Az ember kísérletezik, ilyen a természete, amivel önmagában nincs is gond. Ez nyilván könnyebb, ha az élete alapvetően kényelmes. Azzal már annál inkább gond van, hogy erre bizonyos multik ráülnek, megy a társadalomtervezés, az individualizmust hirdetik, szinte már belefulladunk a vágyaink hajszolásába. Így veszítjük el a figyelmünket, s válunk tökéletes fogyasztókká. Ezt a folyamatot látjuk.
M. Á.: Már ne haragudj, de ezek ólajtós általánosítások! Akkor tudunk egy témát közelebb hozni az emberhez, ha konkrétumokról beszélünk. A 2007-es Pride-felvonulás idején nem voltak kordonok, az ellentüntetők téglával, üveggel és macskakővel dobálták a jogaikért kiálló melegeket. Majd azt üvöltötték nekik: „Buzikat a Dunába, zsidókat meg utána!” Pár hónapja egy heteroszexuális családra rúgták rá vadállatok az ajtót, mert kinn volt a házán a szivárványos zászló. Meleg párokat vernek össze az utcán. A Fidesz politikája egyenesen feljogosítja az ilyen erőszakos cselekményekre ezeket az embereket. Annak alaptörvényi kimondása, hogy az apa férfi, az anya nő, de az is, ha valaki lobbistaként bélyegzi meg a melegeket, legitimizálja a gyalázatos cselekedeteket.
P. L.: Ugyan már, szó sincs ilyesmiről! Senki nem legitimizálja az erőszakot, ez marhaság! Egyébként pedig az is konkrétum, hogy az apa férfi, az anya meg nő.
M. Á.: Na, ezt hívják általánosításnak!
P. L.: Ez egy működő családmodell. A homo­szexuális propaganda pedig igenis ott van már a nyugati iskolákban, sőt itthon is lehet ilyesmiről hallani. Mindig azt mondom: let it be. Hagyjuk a gyerekeknek, hogy előbb próbálják ki, megy-e nekik az a felállás, ami alapján működik a világ. A lobbi ezzel szemben azt mondja: legyél meleg!
M. Á.: Ilyet senki nem mond. Viszont immár törvényben rögzítették a kirekesztést.
P. L.: Van gyereked, nézel te TikTokot? Látod, mi megy ott? Én igen. Totális evolúciós átalakítás zajlik, látványos fordulatok a nemiség területén, tudati eszközökkel manipulálnak. Még ha mindez a boldogság felé vezetne! De nincs boldogság, csak hangos elégedetlenség, háborgás meg dühöngés. Komolyan attól lehet valaki igazán boldog, hogy átműtteti magát? Ezt bárki elhiszi?

Vannak, akik szerint ha természetesként mutatják be, elfogadóbb lesz a társadalom a mássággal kapcsolatban.
P. L.: Nem nyitottság született, ellenkezőleg, újra meg van szabva, mit lehet mondani. Régen tettél egy megjegyzést ezzel kapcsolatban, megvonták a vállukat, ma rád szólnak. Mindig van egy „szent ügy”, amire hivatkozva egyesek meghatározzák a kereteket, és mindig lesznek, akik kívül esnek ezeken a kereteken, akiknek nem tetszik az, ami van. Tudomásul kell venni: nemcsak a melegek, a heteroszexuálisok is nagyon érzékenyek. És ha komolyan vesszük a toleranciát, minden érzékenységre figyelemmel kellene lenni. Bár a hagyományos családmodell esetében is szóba kerülhet erőszak vagy egyéb probléma, alapvetően biztosítja az emberiség továbbélését. Most ezt a fundamentumot veszik el, s adnak helyette valami mást – ám csak a szaladgáló boldogtalanságot látjuk.
M. Á.: Na, ez megint okoskodás. Ha egy iskoláskorú hozzátartozódról kiderülne, hogy meleg, s emiatt bántják az iskolatársai, gondolom, azzal nem fogsz egyetérteni. Amikor egy dalt készítünk arról, hogy nem megszokni, hanem elfogadni kell a körülöttünk élő embereket, akkor azért küzdünk, hogy minden ilyen helyzetbe kerülő fiatalt értő és gondoskodó közösség vegyen körbe. Igenis fel kell emelnünk a hangunkat a kirekesztés ellen, mert az létező jelenség. Ez valamennyiünk egyéni felelőssége, de másokat is meg kell győzni a szeretet és az elfogadás szükségességéről.
P. L.: Ezt értem, de ha ezt a számot írod meg, rögtön máshogy jön át az üzenet. Egyébként én a totális véleményszabadság oldalán állok, csakhogy ismerve a kontextust, a létező nemzetközi lmbtqi­-lobbit, annak futó kampányait, te is belekerülsz a játékba. Még akkor is, ha egyébként nem ez a szándékod és a mondanivalód.
M. Á.: Milyen kampány? Az a helyzet, hogy a magyar kormány által hozott 33. cikkely szerint a transzneműeknek nincs lehetőségük a nevüket és a nemüket megváltoztatni. Ez korábban senkit nem zavart, most mégis magyar emberek ellen hoznak jogszabályokat. Vagy ott van az örökbefogadás kérdése, amiről sokkal inkább lehetne népszavazást tartani, bemutatva egyúttal a szivárványcsaládok életét, mintsem előre megadott válaszokkal referendumot szervezni. Ez lenne a társadalmi párbeszéd? Ennyire ostobának nézik a magyarokat?
P. L.: Ha nem ostobák az emberek, és nem értenek egyet valamivel, akkor hiába adják meg előre a „jó választ”, nem oda fognak szavazni. Ráadásul még csak nem is kötelező részt venni rajta. Szerinted a Fidesz kirekesztő, ám ez értelmezés kérdése, hiszen egy másik szemszögből nézve próbál értékeket, társadalmilag működőképes alapállásokat védeni. Az a célja, hogy egészebb családokba szülessenek a gyermekek, anyagi és lelki biztonságba, apával és anyával. Ez a konzervatív politika.
M. Á.: A hagyományos modell a garancia? Akad olyan család, ahol az anya és az apa a saját ürülékével etette meg a gyermekét.
P. L.: Olyanról is tudunk, hogy meleg sorozatgyilkos ölt meg fiúgyermekeket. Szivárványcsaládokra akkor lenne szükség, ha nem marad más család a földön. Nem működőképes modell. Hiába akarjuk átrajzolni a létezést, attól még a valóságot nem tudjuk meghaladni, csak a férfi és a nő kapcsolatából lehet gyermek, aki pedig abban a közegben tud megfelelő módon kiteljesedni.

A noÁr mozgalom önmeghatározása szerint pártpolitikailag független, azonban kormányváltást szeretne. Dopeman a Mandinernek korábban azt mondta, Orbán Viktor jobban menedzseli az országot. Ez azt jelenti, hogy valójában letettétek a voksotokat az egyik és a másik oldal mellett?
M. Á.: A Fidesz–KDNP kétharmados parlamenti többséggel kormányoz. Ügyek mentén szállunk belé, hiszen ő van hatalmon, az ellenzék jelenleg az Országgyűlésben inkompetens. Nincs valódi eszköze ahhoz, hogy hatással legyen a törvényhozásra, legfeljebb hangoskodhat vagy krumplit vihet a miniszterelnöknek. Bár nem tetszik, hogy Márki-Zay Péter például kínai migránsegyetemnek hívja a Fudant, mi a fenének foglalkozzak vele a jelenlegi helyzetben? Ha azonban április 3-án a hatpárti összefogás nyer, és záros határidőn belül nem hoz érdemi intézkedéseket a klímakatasztrófa ellen, nem lép a gyermekek és a nők védelmében, nem csatlakoztatja Magyarországot az Európai Ügyészséghez, nem hajt végre valódi elszámoltatást, akkor páros lábbal szállunk belé is. Nincs kettős mérce. Szerintem a Fidesznek Gyurcsány Ferencet is el kellett volna számoltatnia, csakhogy ez tizenkét év alatt nem sikerült. Ott tartunk, hogy készült egy Elk*rtuk című film, közben Orbánék Európa második legkorruptabb rendszerét tartják fenn, ez objektív kimutatás. Jachtozás, repülőzés, maffiaállam – nálad hogyhogy nem veri ki a biztosítékot Mészáros Lőrinc?
P. L.: Nálam nem veri ki. Egyébként nincs objektív kimutatás, ez tévedés.
M. Á.: És mi az, hogy Orbán azt mondja, nem hallgattatják el, aki nem ért velük egyet? Elég csak sorolni: Origo, Népszabadság, Index. És ott van a libernyák kifejezés, ami a magyar nyelv megerőszakolása. Meg mi az, hogy illiberális? Ez azt jelenti, hogy nincs szabadság. Ez Orbán Viktor világa.
P. L.: Először is: szó sincs róla, hogy a magyarországi korrupciós helyzet annyira szörnyű lenne, mint amilyennek megpróbálják beállítani. Persze értem, fokozni kell az ellenzéki rajongótábor hangulatát, és a választási kedvet is érdemes erősíteni. Amikor azt mondom, Orbán jobban menedzseli az országot, sőt ennyire hatékony miniszterelnöke még nem volt hazánknak, legalábbis a rendszerváltás óta, tapasztalatból mondok véleményt. Bennem nincs rajongás, nem vagyok vakhű fideszes. A kérdés az, ki hány munkahelyet tud teremteni, milyen fizetéseket tud prezentálni, ki alatt éreznek az emberek valamilyen fejlődést és biztonságot. Ott tartunk, hogy az úgynevezett baloldali szavazóréteget elvette az ellenzéktől Orbán. Egy melós ma igen jól keres. Előrébb tartunk, mint korábban.
M. Á.: Egy tanár már annál kevésbé. Szégyen.
P. L.: Emelni kell a pedagógusok bérét, ez nem vitás, és az egészségügyi dolgozók fizetését is versenyképessé kell tenni. Történtek is lépések, és vannak további ígéretek. Azt is érdemes azonban felidézni, milyen állapotban vette át a Fidesz tizenkét éve az országot. Kábé a vécélehúzás előtt voltunk, mégis sikerült emelkedő gazdasági pályára állítani az országot.  A mostani, újabb válsághelyzet valóban tesztelni fogja Orbánt. Vírus, háború, infláció – itt megvillan, ki a fasza gyerek! Azt már most látni, hogy a kihívóihoz képest sokkal tehetségesebb és tapasztaltabb, stratégiában gondolkodik, tud irányí­tani. Egyszerűen működőképes államot alakított ki. Emellett nem lehet elmenni.

Az ellenzék szerint viszont a botrányos visszaélések mellett nem lehet elmenni, ezért kell kormányváltás.
P. L.: A baloldalnak is vannak ügyei, ne legyünk már naivak! Van, aki komolyan azt hiszi, hogy az a pénz, ami most Mészá­ros Lőrinc cégeihez kerül, illetve rajta keresztül áramlik a gazdaságba, valaha is közvetlenül a magyar emberekhez jut majd?
M. Á.: Igen, én ilyen országban szeretnék élni. Mindenkit el kell számoltatni.
P. L.: Sehol a világon nincs ez így, nem így működik a gazdaság. Miért a politikában akarod megtalálni a szívet és az ideákat? Elég megnézni, mi megy az önkormányzatokban, ahol az ellenzék némi hatalomhoz jutott. Vannak szent emberek, Jézus, Buddha, nem a politikusok szintjén érdemes keresni az ilyen figurákat. Azt kell nézni, ki tudja működtetni a rendszert. Vesztesek mindig lesznek.

M. Á.: Az ápolók, a vidéken mélyszegénységben élő gyermekek, a romák, a melegek? Őket ennyivel el lehet intézni?
P. L.: Nyilván mindenkin segíteni kell, de ha már a cigányokat említetted, ezen a téren is vannak eredmények. Tudok olyan, Nyíregyházához közel élő fiatalokról, akik a közmunkából kerültek komoly üzemekbe, és most több mint havi 350 ezer forintot keresnek. Az már nem rossz pénz! Ilyen sztorik nem voltak 2010 előtt.
M. Á.: Nem értem, hogyan mentheti fel mindez Szijjártó Péter jachtozását, Varga Judit lakásbotrányát és a többi gusztustalan ügyet.
P. L.: Aki az ellenzékre szavaz, számolnia kell azzal, hogy az totálisan a nyugati modellt akarja majd átvenni, amely sokkal kapitalistább, társadalmilag a jelenlegi gazdaságpolitikánál igazságtalanabb irányzat. Miközben lehet és kell is kritizálni a kormányt, erre a körülményre érdemes odafigyelni.

A noÁr mozgalom egyik célja a törzsi szekértáborok felszámolása. Miért és hogyan?
M. Á.: Az ilyen beszélgetések például kiváló eszközök. Én négy éve konzekvensen elutasítom, ha jobb- vagy baloldali skatulyába akarnak berakni, egyébként a kezdetek óta szakértői kormány felállítását szorgalmazom. Nem jó, ha falkákba verődünk. Azt továbbra sem értem, Laci hogy mondhat olyat, hogy nem zavarja a korrupció, nem kéri számon a regnáló kormányon a visszaéléseket. Amikor Eszenyi Enikő botránya kapcsán a főváros mint a Vígszínház fenntartója totálisan negligálta több mint hetven áldozat vallomását, kőkeményen nekimentünk Karácsony Gergelynek és Gy. Németh Erzsébetnek. Minden oldallal szemben kritikusnak kell lenni, csak ez szolgálhatja hosszú távon azt, hogy nem a törzsi, hanem az elvi álláspont érvényesül. Ezt várnám el tőled is, Laci, különben kénytelen vagyok vakhűnek tartani.
P. L.: Én magamhoz és az értékrendemhez vagyok hű, vaknak pedig egyáltalán nem tartom magam. Az indulatot és a hevületet megértem, de másként tekintek a világra. Engem elsősorban a saját békém és nem Mészáros Lőrinc élete izgat. Sajnos megint a nyertesek és vesztesek felosztásnál tartunk. Ha majd lesz egy olyan vezetés, ami Áronnak tetszik, mások lesznek dühösek. Akkor is biztosan lesz egy színész, aki elnyomva érzi magát. A törzsi logikát nem lehet felszámolni, csak úgy, ha spirituális nyitás történik az egyes emberekben. Az ukrán konfliktus is arra tanít bennünket, hogy a világ folyamatosan rezeg, alakul, kiszámíthatatlan fordulatok következnek, amelyekre nincs valódi ráhatásunk. A harc mindig harcot szül, az egyetlen esélyünk, ha belül tudunk változni.

 Nyitókép: Földházi Árpád