Nem válhat minden emberi joggá – nemzetközi jogász a Mandinernek

Sándor Lénárd írása a Mandiner hetilap Precedens rovatában

Mára kialakult egy szakmai és közéleti konszenzus, miszerint az emberi jogokat védeni és folyamatosan bővíteni kell, ön viszont a terület elismert szakértőjeként olyan kötettel jelentkezett, amely mintha épp az ellenkezőjét állítaná. Ezek szerint nem érdemes tovább bővíteni az emberi jogok katalógusát?

Az emberi jogok és a róluk kialakult kép jogfejlődési folyamat eredményeként jött létre. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát 1948-ban egyfajta elvi iránymutatásként fogadták el, s eszmei tartalmát később különféle egyetemes és regionális ENSZ-szerződésekkel öntötték jogi formába. A nyilatkozat és a szerződések tartalma kiterjed a polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokra is. Később az eredetileg megfogalmazott normákat a politikai és társadalmi változásoknak megfelelően értelmezték, adaptálták. Ez természetes folyamat, így jöttek létre például a faji vagy nemi diszkrimináció tilalmát, a gyermekek jogait vagy a kínzás tilalmát deklaráló szerződések.

Ha ez természetes folyamat, akkor mi okozza a problémát?Az, hogy a jogok katalógusának folyamatos bővülése miatt egyre nehezebb volt értelmezni, mit is jelent az emberi jogok kifejezés. Sőt, néha egészen nevetséges kontextusban fogalmazódtak meg emberi jogi érvek. Mondok egy triviális példát. Ecuador korábbi külügyminisztere úgy nyilatkozott, hogy a WikiLeaks alapítójának, Julian Assange-nak alapvető joga van ahhoz, hogy napozhasson, miközben Ecuador londoni nagykövetségén menekültként él. Vagy egy másik: a pekingi kormányzat többször úgy érvelt, hogy a kínai embereknek joguk van ötkarikás játékokat szervezni. Ebből is látható, hogy az emberi jogok katalógusának bővítése a hitelességüket ássa alá, mert túlságosan kiterjesztően értelmezik az eredeti fogalmat. A folyamat kikezdi az univerzalitás elvét is, amely az emberi jogok nemzetközi védelmének középpontjában áll. Hiszen az emberi jogok egyetemessége eredetileg csak ugyanazon elvek érvényesülését kívánta meg, rábízva a helyi politikai szereplőkre, milyen jogi eszközökkel érik el őket. A jogok bővítése konkrét szabályozási kényszert szül. Pedig a világ nagy problémái a legtöbb esetben nem igénylik új jogok feltalálását, hanem csak a meglévő eszközök következetes alkalmazását.

Ilyen körülmények között hogyan őrizhető meg az emberi jogok legitimitása? Új kötetének címe Rescuing Human Rights: A Radically Moderate Approach (az emberi jogok megmentése – egy szélsőségesen mérsékelt megközelítés). Mi lenne ez a „szélsőségesen mérsékelt megközelítés”?Az emberi jogok deklarálása és kiterjesztése alapvetően alakította át az emberek életét. Az egyezmények betartására tucatnyi nemzetközi intézmény ügyel. De nincsen olyan „nemzetközi csendőrség”, amely kikényszeríthetné őket, tehát legitimitásuk inkább közmegegyezésből fakadó tiszteleten alapul. Azzal, hogy mind a kormányok, mind a jogvédők szélsőségesen értelmezik az emberi jogokat, épp ezt a legitimitást ássák alá. Ma már ott tartunk, hogy az emberi jogok mantráját majdnem minden gazdasági, társadalmi és politikai nyavalyára ráaggatják. Ezzel szemben az általam javasolt „szélsőségesen mérsékelt megközelítés” felismeri az emberi jogok alkalmazhatósági határait. Szakít azzal a felfogással, hogy az emberi jogok katalógusának bővítése a progresszió fokmérője, vagy hogy a jogkiterjesztés a haladás ügyét szolgálja. Elfogadja az érintett jogok valamennyi kategóriáját, de nem követeli meg, hogy minden politikai és gazdasági rendszer egyformán nézzen ki.

A nem kormányzati szervezetek és a multinacionális vállalatok napjainkban már ugyanolyan fontos szereplői a nemzetközi rendszernek, mint az államok. Mit kezdjünk azzal a helyzettel, ha egy multinacionális cég veszi semmibe az emberi jogokat?

Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a multinacionális és a helyi vállalatok egyaránt súlyos jogsértéseket követnek el különösen a környezeti károkozás, a nem biztonságos termékek előállítása, valamint a szegényes munkakörülmények révén. Sokuk az őket szabályozni hivatott államoknál is erősebbek. Mindamellett az üzleti világ jelentős mértékben hozzájárul a fejlődéshez és az innovációhoz, nem is beszélve a kommunikációs és technológiai forradalomról, amely az elmúlt évtizedekben zajlott le. A kihívást véleményem szerint annak biztosítása jelenti, hogy a vállalkozások elszámoltathatók legyenek az okozott jogsértésekért. Az elszámoltathatóság azonban nem keverendő össze az államoknak az emberi jogok védelme terén fennálló kötelességeivel. Hogyan lehet államilag szabályozni egy transznacionális vállalatot?

Ma már nem kérdés, hogy a transznacionális vállalatokat szabályozni kell. Az ENSZ 2014 óta rendszeresen bemutat erre irányuló nemzetközi szerződéstervezeteket, de a fejlődő és a fejlett államok érdekei annyira eltérnek, hogy nincs konszenzus a kérdésben. A vita arról folyik, hogy ki és miként intézze a szabályozást. Az egyik álláspont szerint minden államnak a saját területén elkövetett jogsértéseket kellene szankcionálnia. Felmerült az is, hogy egy-egy állam globálisan felügyelje azokat a cégeket, vállalatláncokat, amelyeknek a székhelye az ő területén van. Egyik megoldást sem fogadja osztatlan egyetértés. A probléma szerintem abban áll, hogy amikor a vállalatok emberi jogokra gyakorolt hatásairól beszélünk, akkor egyszerre túl magasak és túl alacsonyak az elvárásaink. Nyilvánvaló, hogy a cégeknek semmi dolguk az olyan politikai fókuszú emberi jogokkal, mint a tisztességes választáshoz való jog vagy a vallásszabadság kérdése. Viszont nem elég csak annyit elvárni a vállalatoktól, hogy jogi kötelezettségeiket tartsák be, szélesebb etikai követelményekre van szükség. A társaságoknak az adott közösség „jó polgáraivá” kell válniuk. Ebbe beletartozik egyebek mellett a tisztességes üzletvitel, a munkavállalók tisztelete – ezek sokkal inkább a társadalmi felelősségvállalás, mintsem az emberi jogok kérdései.

Gyakori érv, hogy napjaink transznacionális cégei olyan monopóliumokra tettek szert, mint az amerikai nagyvállalatok a tizenkilencedik század végén. Hogyan hatnak a monopolhelyzetben lévő társaságok az emberi jogokra? A monopóliumok elsősorban a kommunikáció, a média és a technológiai fejlődés területén éreztetik hatásukat. Ez a helyzet érintőlegesen kihat olyan alapjogokra, mint a vélemény­nyilvánítás szabadsága vagy a magánszféra védelme. Legitim felvetés, hogy ezeken a területeken az államok – akár szabályozással – markánsabban lépjenek fel, ha az alapjogok sérelmét tapasztalják. Az alapjogokból azonban nem következik az, hogy egy országnak milyen gazdasági modell mellett kell letennie a voksát. Ezek sokkal inkább politikai és gazdaságetikai, mint alapjogi kérdések. Már csak azért is, mert a versenyjog összetettebb terület annál, hogy pusztán alapjogi szempontoknak lehessen alárendelni. Az ilyen és hasonló kérdéseket elsősorban politikai és gazdasági megfontolások alapján kell eldönteni, az emberi jogok önmagukban nem nyújtanak egyértelmű válaszokat.

Fotó: Roosevelt Center Archive