Attila, NDK, Csíki Sör

„Komor férfiak állják körül a tábortüzeket, és halkan beszélgetnek a maguk türk vagy mongol nyelvén. Fölöttük tiszta égbolt. Meghalt Attila, a hunok királya – nem félt a haláltól, halála példa.”

Don DeLillo könyve (Fehér zaj) nem fog meg, inkább csak mulasztást pótolok, legalább egyet szeretnék elolvasni az amerikai posztmodern egyik vezéralakjának munkáiból. Többször is szó esik a műben a hunok nagy királyáról, a regény főhősét foglalkoztatja Attila alakja. Eltöpreng, hogy milyen fiatalon halt meg, találgatja, vajon hogy gondolt a halálra. „Lehetséges volna, hogy sajnálta magát, és depresszióba zuhant? Végtére is ő volt a hunok királya, Európa meghódítója és Isten ostora. (…) Szeretném azt hinni, hogy Attila nem félt a halála óráján. Elfogadta a halált, mint ami természetes következménye az életnek, egy féktelen erdei vágtának. (…) Az ő számára így ért véget az élet, szolgái lenyírták a hajukat, megvagdosták az arcukat a gyász jeléül, miközben a kamera kihátrál a sátorból, és szélesen végigpásztázza a Kr. utáni 5. század éjszakai égboltját (itt, ugye, az amerikai író, tudja vagy sem, Magyarország égboltjáról szól), melyen nyoma sincs még a légszennyezésnek, a láthatáron pedig távoli világok fényei villódznak.”

Vége a járványnak, feloldották a vesztegzárat, gyerekkori barátommal a Vízivárosban üldögélünk, egy csupa zöld kerthelyiségben.

Csíki Sört és Hennessy konyakot iszunk, András arról mesél, hogy milyen volt, amikor diplomata szüleivel Berlinbe költöztek, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába, vagyis a kommunista Németországba, ahol a lakosság túlnyomó többsége valamicskével korábban – 1968 körül járunk – még lelkes és hithű náci lehetett. „A gyerekek kemények voltak, ha verekedtek, mindig folyt a vér. Tízéves voltam, ott is akkor kezdődött a történelemtanítás. Amikor hunokról, kalandozó magyarokról esett szó, akik végigverték egész Európát, a német kölykök elismerően sandítottak rám, a szünetben pedig csodálkozva mondták: nem is sejtették, hogy a magyarok ilyen dicsőséges nép volt. Attilának és a kalandozóknak köszönhetően nagyot nőtt az ázsióm.”