Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök köszöntőjében eredményesnek nevezte a szakképzés elmúlt évekbeli átalakítását. „A magyar vállalatok részéről kiemelt igény jelentkezik a szakmunkások, a szakmájukhoz értő munkatársak iránt. (…) A gazdasági sikerek egyik kulcsa pedig éppen az, hogy a gazdasági igények egyre közvetlenebbül beépülhetnek a képzésbe, az oktatása” – fogalmazott az érdekképviseleti vezető, aki szerint a szakképzés reformja valójában sosem fog véget érni, hiszen folyamatosan alkalmazkodni kell a gazdaság igényeihez. „Ám van néhány gyengén képzett, másodosztályú politikus a parlamentben, aki nem érti a kamara működését” – tette hozzá.
Alkalmazkodókészség, rugalmasság, kritikus és problémamegoldó gondolkodás, csapatmunka – Parragh szerint ezekre van szükség a szakképzésben részt vevők részéről. S a munkaerőpiacról hiányzó mintegy félmillió ember utánpótlására is kiváló a szakképzés – mondta a kamarai elnök. Azt is megjegyezte, hogy egy építőipari munkás ma már akár 500-600 ezer, egy szakács pedig – egy kiemelt turisztikai régióban – akár 800 ezer forintot is megkereshet. „A kékgalléros munkások ma már tiszta munkát végeznek” – fogalmazott.
Nyitókép: Orbán Viktor 2022-ben a Szakma Sztár Fesztiválon. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher