Robert C. Castel: Kína tökéletes csapdát állított a Nyugatnak
Amikor nincs túl sok béketerv az asztalon, akkor minden ilyen dokumentumot érdemes figyelemre méltatni és megvitatni, hangsúlyozta a KarcFM-nek adott interjújában Robert C. Castel, aki rámutatott: két nyilvános tervről van tudomásunk, az egyiket Ferenc pápa, a másikat Kína jegyzi. A biztonságpolitikai szakértő szerint a nyugati „elefántcsonttornyok lakói” pontos elképzeléssel rendelkeznek arról, „hogyan kellene a másik gyerekét nevelni” akkor, amikor például a Közel-Keletről van szó, Ukrajna esetében azonban nem tűnik ki ez a „békecsinálási láz”.
Ugyanakkor „a béketervvel Kína tökéletes csapdát állított az Egyesült Államoknak és Európának”, mondta Castel, aki szerint
A kínai béketerv természetesen a kínai érdekeket szolgálja, mondta, majd hozzáfűzte, ha az amerikai diplomácia olyan komolyan vehető lenne, mint Kennedy elnök idejében volt, akkor mindezt előre látták volna és megelőző lépésként hamarabb mutatták volna be a saját tervezetüket. Így azonban Kína utóvédharcra kényszerítette e területen az Amerikai Egyesült Államokat.
Annak, hogy az Egyesült Államok jelezte, nem akar tűzszünetet Ukrajnában, nagyon rossz az optikája, mondta Robert C. Castel. Mint mondja, a béke minden civilizációban érték, így ez a rossz üzenet nem csak a keresztény társadalmakban okozott rossz visszhangot.
Washington: Nem akarunk tűzszünetet Ukrajnában
A kínai elnök Oroszországi látogatásának célja nem Oroszország volt, az ugyanis „már ott van Kína puttonyában”, nyomatékosított a szakértő, aki szerint a valós cél Ukrajna volt, akinek ugyan támogatást nyújt a Nyugat, de nem képes elérni, hogy Zelenszkij legyőzze Moszkvát.
Castel szerint amikor a különböző mérgező fegyverekről beszélnek, az az információs hadviselés része, amely erőteljesen dúl a Nyugat és Oroszország között. A harctéren szinte minden mérgező, a szabályzat például tiltja, hogy a katonák éles harci cselekményen kívül hordják a tűzálló ruházatot, mert az is nagymértékben káros az egészségükre.
A Vlagyimir Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatban a szakértő azt mondta, a lépés aláásta a bíróság tekintélyét és komolyságát, ugyanis nem egy banánköztársaság elnökéről, hanem egy nagyhatalom vezetőjéről van szó.
A teljes beszélgetést itt megtekintheti:
***
Nyitókép: Vladimir Astapkovich / SPUTNIK / AFP
Összesen 250 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Felteszem, a kínai béketerv nem annyiból áll, hogy "az ukránok azonnal adják meg magukat, feltétel nélkül" - mert ez lenne a párja annak, amit írtál.
Nem, a fegyverek azért csak csordogálnak, hogy a háború minél tovább elhúzódjon, minél jobban meggyengüljenek az oroszok. Ez az ukránok ennél sokkal nagyobb mértékű meggyengülését hozza magával, de ugye az az amerikaiaknak nem fáj.
Az ukránok meg Kárpátaljáról. A rossz határ, az rossz határ bárhol is van.
Az oroszoknak nagyon is megfelelt, hogy energiát és nyersanyagot adnak el Európának.
Amerikának nem tetszett.
De hála a debil balliberális politikusoknak az oroszok a saját lábukra álltak. Hülyék vagytok. Az egész migráns válság is erről szólt. Az USA agóniájáról.
Persze egy hozzád hasonló agyhalott , azt hiszi, hogy még mindig erős az USA, de már vége van. Mindenki beletörli a lábát. A liberalizmus alkonyát éljük. Kár, hogy a hozzád hasonlóak így elbántak vele. Nem lesz jó, de hát a hülyék, azok hülyék!
"És ha egy szuverén állam USA szövetséges akar lenni akkor le kell rohanni ugye? "
Ez van. Vagy talán ismersz a világtörténelemben olyat, ha az egyik nagyhatalom a másik kárára terjeszkedett, akkor abból ne lett volna zűr? Mindenesetre ezt tudta az USA is, hogy az oroszok tűrőképessége előbb-utóbb kicsordul, és ezt tudnák az USA EU-s pincsijei is, kik előszeretettel mondják magukról, hogy "fejlett nyugat".
Na, megszólalt az ostobák között is ostoba.
Semmit nem értesz, de azt képzeled, hogy valaki vagy! Sem India, sem az oroszok nem lesznek legyűrve. Mert csak az amerikaiak ilyen eszetlen nagyképűek.
Bejelentkezés