A politikailag teljesen szétzilálódott Göd már nagyon várja, hogy új polgármestert választhasson

2023. március 22. 6:20
A baloldali képviselők a hatalomra jutásuk után egymás „levadászásával” voltak elfoglalva. A kissé öntörvényű momentumos városvezető, Balogh Csaba egy ideig bírta a gyűrődést, majd lemondott.

Két hónap múlva, május 14-én tartják meg az időközi választást Gödön, de már nagyon várják az ott élők, hogy történjen valami, mert évek óta botrányosan működik az önkormányzat vezetése. A településnek új polgármestere, az 5. számú egyéni választókerületnek pedig új képviselője lesz, hiszen nemcsak Balogh Csaba, a város irányítója, hanem Hlavács Judit is lemondott a mandátumáról néhány héttel ezelőtt.

A személyi viszonyokat nem volt képes kezelni

A bajok nem az elmúlt hónapokban kezdődtek, hanem gyakorlatilag a 2019. októberi önkormányzati voksolás – az annak eredményeképp felálló képviselő-testület megalakulása – óta. Az azt megelőző ciklusban fideszes többség irányította a Pest megyei várost, három és fél évvel ezelőtt azonban győzött a baloldal. Momentumos lett a polgármester, a nyolc egyéni körzetből hatot nyertek, s szereztek egy mandátumot listán is, a kormánypártoknak pedig két egyéni és két listás hely jutott. Így elvileg kényelmes többségben (8:4) kormányozhatták volna Gödöt.

De gyorsan kiderült, hogy

értékközösség, elvi azonosság helyett csak a hatalmi érdekek kötötték össze a heterogén társaságot.

Egy év után a nyolctagú koalíció három frakcióra oszlott – négy képviselővel a legerősebb a Momentum volt, ugyanakkora, mint a Fidesz –, a baloldali városatyák pedig hamar szembekerültek egymással, a többségük egyébként azóta már ki is lépett a pártjából. Ehhez járult a tapasztalatlan, kissé öntörvényű, krakéler személyiségű Balogh Csaba, aki a feleségével – a szintén képviselő Vajda Viktóriával –, önálló bázist akart kiépíteni. S bár komoly víziói, elképzelései voltak, a bonyolult, szövevényes személyi viszonyokat képtelen volt átlátni és kezelni. Balogh egyébként nemcsak a koalíciójával és a kormánypártiakkal állt állandó harcban, hanem többek között a közműcégekkel, a kormánnyal, a fideszes parlamenti képviselővel, illetve a megyei közgyűlés elnökével is.

A városban a legnagyobb konfliktus a Samsung ügyben robbant ki. A korábbi testület ugyanis megállapodott a gyár vezetőivel, hogy amennyiben a koreai cég adóalapja eléri az évi 250 millió eurót, akkor a város lecsökkenti az iparűzési adó mértékét 2 százalékról 1,4-re. Amikor a Samsung ennek a követelménynek megfelelt, Balogh nem volt hajlandó teljesíteni a kötelezettségét, ebben az időben, a koronavírus-járvány idején kihirdetett veszélyhelyzetben ugyanis egy személyben hozhatott ilyen jellegű döntéseket. Ez a lépés is közrejátszott egyébként abban, hogy a kormány 2020 áprilisában kijelölt az önkormányzat területén egy különleges gazdasági övezetet, és úgy döntött, az ide tartozó közutak, közterek, közparkok a megyei önkormányzathoz kerülnek. Így az iparűzési adó Pest megyéhez folyik be, ebből nagyjából 60 százalékot kap vissza Göd, amelyet pályázatok alapján használhatnak fel, korábban viszont az egész bevétel a városnak járt.

Így az önkormányzatban a közös irányítás, tervezett munka helyett spontán módon működött a városvezetés, az adott előterjesztéstől függött, hogy a baloldali képviselők megszavazzák-e vagy sem. A momentumosok pedig annyira összebalhéztak a már csupán papíron szövetséges DK-val – azzal vádolva meg őket, hogy összefogtak a Fidesszel –, hogy 2020 nyarán Fekete-Győr Andrásnak kanosszát kellett járnia Gyurcsány Ferencnél (bár az is lehet, hogy ez fordítva volt) a Balatonnál.

Későn fogadták el a költségvetést

Ezt követően egy időre ugyan rendeződni látszott a helyzet, de hamarosan újra kiéleződtek a konfliktusok, s gyakorlatilag megszűnt Balogh mögött a többség. A polgármester csak akkor tudta elfogadtatni a testülettel a javaslatait, ha azok teljesen egyértelműen a város javát szolgálták. Erre Balogh úgy reagált, hogy cserélgette az alpolgármestereket – a leváltottaknak megvonta a feladatkörét, fizetésük egy részét, így azóta is pereskednek –, gyakran nem hajtotta végre a testület döntéseit, tovább szította a feszültségeket.

Az állapotokat tovább súlyosbította az is, hogy a 65-ből 45 felkészült dolgozó – részben önként, részben nyomásra – távozott a hivatalból, így a szakmai munka is egyre nehezebbé vált, a tavalyi költségvetést például február, március helyett csak júliusban tudták elfogadni, sokáig pedig azt sem lehetett pontosan tudni, milyen pénzügyi helyzetben van a város. Baloghnak kezdett nagyon elege lenni mindenből, először azt gondolta, ha független politikus lesz, akkor javul majd a helyzet, hiszen nem köti pártfegyelem, ezért 2022 májusában kilépett a Momentumból. De ez sem segített, belátta, hogy kilátástalan a helyzete, ezért

idén február elején a polgármesteri tisztségéről is lemondott.

Ezt megelőzően nem sokkal adta vissza mandátumát a szintén momentumos Hlavács Judit – aki a baloldal egyik főideológusának számított azzal, hogy az országos politikát is behozta az önkormányzatba –, sokak szerint ezzel a lépésével „ágyazott meg” a polgármester távozásának. Így 6:4-re módosult a baloldal–Fidesz arány, de mivel a fontos kérdésekben minősített többségre, azaz 7 szavazatra van szükség – hiszen a testület eredeti, tizenkét fős létszámát kell figyelembe venni –, a kormánypártok voksaira is szükség van az előterjesztések elfogadásához.

Március 25-én indul a kampány

Jelenleg a volt DK-s Szilágyi László Lajos alpolgármester irányítja a várost, s nagy valószínűséggel ő indulni szeretne függetlenként az időközi választáson. A kérdés csupán az, hogy mely pártok állnak mögé, s még inkább az, hogy mit tesz az alaposan meggyengült Momentum, amely a képviselőinek felét elveszített, hiszen ez a pozíció elvileg őket illeti.

A városban az a vélekedés alakult ki, hogy úgy megromlott a viszony a két párt tagjai között, hogy kevés esély van a megállapodásra, így az is lehet, hogy több baloldali politikus száll ringbe. Emiatt is győzhet a fideszes jelölt, akit egyelőre nem jelentettek be, de a kormánypártok nagy valószínűséggel a város egyik büszkeségét, a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozót, Kammerer Zoltánt támogatják majd.

S persze az sem mindegy, hogy az egyéni képviselői mandátumot ki nyeri el.

A baloldal jelöltje itt sem ismert – bár az indulás joga elvileg a Momentumot illetné –, s elképzelhető, több civil is részt vesz a választáson.

A kormánypárt pedig Szabó Csabát – aki korábban már hosszú évekig önkormányzati képviselő volt – állíthatja csatasorba.

A kampány március 25-én indul, akkortól lehet gyűjteni az aláírásokat, így pár nap múlva kiderül, ki szeretne polgármester és városatya lenni ebben a sok vihart megélt városban.

Nyitókép: Fekete-Győr András, a Momentum akkori elnöke és Gyurcsány Ferenc DK-elnök/Képernyőfotó, a Magyar Hang videója

 

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés