A migrációs és menekültválság 2015–2016-os csúcspontja után idén ismét magasra csaptak a nemzetközi vándorlás hullámai Európa kapuinál.
Marsai Viktor írása a Mandiner hetilapban, a szerző a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Az utóbbi években számos olyan baráti és kevésbé meleg légkörű beszélgetésben vettem részt, ahol elhangzott: a migrációs válság elmúlt (nem is létezett?), a számok esnek, a téma irrelevánssá vált. A Migrációkutató Intézet munkatársaiként hiába érveltünk amellett, hogy a tömeges illegális, irreguláris migrációt kiváltó strukturális tényezők mit sem változtak, a közel-keleti és afrikai tanulmányutakon pedig a saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy
Az érveket általában azzal verték vissza a beszélgetőpartnerek, hogy ezek valójában nem szakmai szempontok, csak az egzisztenciánkat féltjük, hiszen mit is csinálna a Migrációkutató Intézet migráció nélkül? (Zárójelben megjegyezve, mintha a migráció csak az irreguláris migrációból állna – nem, nem csak abból áll.) A konklúzió pedig az lett, hogy majd az élet eldönti a kérdést.
Úgy néz ki, eldöntötte. A koronavírus bázishatásától érintett 2020-as év rekordalacsony adatai után („alig” 125 ezer illegális határátlépés) 2021-ben ismét nőni kezdett az érkezésszám, 2022 pedig alapjaiban rendezte át Európa migrációs és menekültügyi viszonyait. Egyrészt kitört az ukrajnai háború, aminek következtében sohasem látott méretű, többmilliós menekülttömegek érkeztek a legközelebbi biztonságos államokba, az Európai Unió frontországaiba, köztük hazánkba, illetve a többi tagállamba. Másrészt az is kiderült, hogy
azok szemében, akik különféle okokból itt képzelik el a boldogulásukat. Sőt, a számok jelentősen növekedtek: az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex adatai alapján szeptember végéig az illegális határátlépések száma meghaladta a 228 ezret. Ebben az írásban elsősorban a déli iránynak a számaival és trendjeivel foglalkozunk.
Mit is jelent ez a 228 ezres szám, ami három hónap adataival kiegészülve még több tízezerrel fog nőni? Azt, hogy 2020-hoz viszonyítva, alig két év alatt a duplájára nőtt az érkezésszám, és 2015–2016, a migrációs és menekültválság csúcspontja óta ez a legmagasabb érték. Sőt, az utóbbi tíz év viszonylatában valószínűleg meg fog küzdeni a dobogós helyért a 2014-ben mért 283 ezres adattal.
Ráadásul ezzel a statisztikával is kellő óvatossággal kell bánnunk. Egyrészt, mert csak azok szerepelnek benne, akiknek a belépését (vagy amint majd látni fogjuk, Nagy-Britannia esetében a kilépését) valamilyen formában detektálták a határon – akik észrevétlenül jutottak át, azok nem szerepelnek a statisztikákban. Másrészt ez a szám messze nem egyezik a beadott menedékkérelmek számával, ami 2021-ben – 2020-hoz képest 34 százalékos növekedést mutatva – 631 ezer főt tett ki. A többletet jórészt azok adják, akik legálisan jutottak be az EU területére, és ezt követően adták be kérelmüket, továbbá részben itt jelennek meg azok is,
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ugyanazok a folyamatok játszódnának le, mint amiket az előző években láthattunk: az irreguláris migráció – illetve a vele való foglalkozás – „szépsége” az, hogy a kereslet-kínálat törvénye, a politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek, illetve az ellene való állami fellépés folyamatosan formálják a mikéntjét.
Ezeket a tisztánlátás kedvéért talán érdemes szétszálazni technikai-adminisztratív és politikai-társadalmi okokra. Mint minden felosztás, ez is részben önkényes és vitatható, viszont jól szemléltethető.
A technikai-adminisztratív jellegű tényezők két ponton befolyásolták az Európa felé irányuló illegális migrációt: a Nyugat-Balkán, illetve a keletmediterrán útvonalon Ciprus kapcsán. Előbbi esetében az történt, hogy egyre nagyobb tömegek kezdtek élni annak lehetőségével, hogy Szerbia vízummentes beutazást biztosít – többek között – India, Tunézia és Burundi polgárainak. Mindez a gyakorlatban azzal járt, hogy a magyar határkerítés déli szakaszán egyre nagyobb számban bukkantak fel az említett országok állampolgárai, hiszen ők legálisan, biztonságosabban és az embercsempész-hálózatok tarifáinál
ahonnan már csak egy nagyobbacska ugrás a magyar és a horvát határ.
Részben ennek is következménye, hogy a Nyugat-Balkán vált a legforgalmasabb útvonallá az EU felé, és egy év alatt csaknem megháromszorozódott a belépések száma, meghaladva a 106 ezret. Ráadásul a magyar déli határszakaszon újból és újból, akár tucatszor is próbálkozó emberek kapcsán világosan látszik, hogy az irreguláris migrációban aki idáig eljut, már nem adja fel. (A többszöri bejutási kísérletek magyarázzák, miért haladja meg a magyar adat – eltérve a Frontexétől – a 230 ezer főt, szintén megduplázódva tavalyhoz képest: mert itt a határátlépési kísérleteket tartják számon, a Frontex pedig a bejutást.)
Nem véletlen, hogy a néhány héttel ezelőtti magyar–szerb–osztrák közös csúcstalálkozó
egyik fő témája az volt, hogyan lehet délebbre helyezni a „védelmi vonalat”.
Mint ahogy az sem, hogy még az Európai Bizottság belügyi biztosa, Ylva Johansson is kilátásba helyezte a minap, hogy felfüggesztik a szerb állampolgárok vízummentes belépését az unióba, ha Belgrádban nem kezelik a helyzetet a vízumpolitika felülvizsgálatával.
A másik kritikus pont Ciprus, a szigetország a keletmediterrán migrációs válság fókuszpontjába került az előző években. A görög kormány ugyanis – feladva korábbi politikáját – lényegében zéró toleranciát hirdetett az illegális migrációval szemben, és – török segítséggel – lezárta határait Kis-Ázsia felé. Bár ez természetesen nem hermetikus, s az Athén és Ankara közti kooperáció is meg-megbicsaklik, a görög hatóságok – a vádak szerint néha olyan eszközökkel is, mint az útra kelők visszakényszerítése török területre – valóban drákói szigorral és meglehetős hatékonysággal lépnek fel. Nem véletlen, hogy a korábbi 100 ezres adatok után az érkezésszám szeptember végéig 30 ezer fő alatt maradt a keletmediterrán útvonalon.
Igen ám, de az embercsempészek rájöttek arra, hogy
Törökországból viszonylag könnyen el lehet jutni az Ankarán kívül senki által el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaságba, ahonnan a vállalkozó szellemű külföldi a demilitarizált zónán átkelve máris az Európai Unió területén találja magát. Igaz, innen nem egyszerű eljutni a kontinensre, de az érkezők jórészt így is élvezhetik azokat a jogokat és szolgáltatásokat, amelyeket közös jogszabályok alapján a tagállamok kötelező jelleggel nyújtanak a menedékkérőknek.
A politikai és strukturális tényezők jól érzékelhetők a középmediterrán és részben a nyugat-balkáni útvonalon is. A koronavírus-járványban gazdaságilag kivérző észak-afrikai középosztály egyre kevésbé képes megfelelő válaszokat adni az ukrajnai orosz inváziót követő – és részben már korábban elkezdődő – energia- és élelmiszerár-robbanásra. Sokan ezért a migrációt választják adaptációs stratégiaként.
Bár az afrikai elvándorlás említése kapcsán a többség fejében a szubszaharai régió jelenik meg fő kibocsátóként, a Frontex statisztikái alapján világosan látszik, hogy jelenleg az észak-afrikai arab államok,
a középmediterrán útvonalon. Ott éves bontásban 40 százalékos növekedést látunk.
Az egyre kétségbeejtőbb élelmezésbiztonsági helyzettel szembesülő
A fegyveres konfliktusok hatásai pedig, úgy tűnik, mérsékeltek – legalábbis regionális viszonylatban. Meglepő, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tunéziai munkatársa szeptember végén arról beszélt a Migrációkutató Intézetnek, hogy a Száhel komplex politikai és humanitárius válságának migrációs következményei még csak mérsékelten érzékelhetők Észak-Afrikában: például a néhány év alatt 2 millió főt elérő belső menekülttömeg még nem indult el északnak Burkina Fasóból.
A marokkói és spanyol hatóságok közti együttműködés eredményeképpen sikerült megállítani az utóbbi évek növekedését a nyugatmediterrán és nyugat-afrikai útvonalakon, sőt előbbi esetében 34 százalékos visszaesés következett be. A kérdés az, meddig marad ez így.
Az embercsempész-hálózatok alkalmazkodnak a változásokhoz, a kereslet továbbra is magas az Európai Unióba, illetve a brit példa esetében az Európai Unióból való elvándorlásra. És bár az olyan lépések, mint a déli határkerítés megerősítése, ideiglenesen vissza fogják vetni a belépések számát, a probléma továbbra is egységes európai válaszokra és a „kapuőrökkel” való szorosabb együttműködésre vár. Nem kell tehát aggódnia annak, aki a következő években is migrációval szeretne foglalkozni.
Távolban egy fehér part
Nem enyhül a nyomás Európa egyik legfurcsább illegális határátlépési helyszínén, a La Manche csatornánál. A szeptember végéig végrehajtott 52 700 átkelés jól demonstrálja, hogy milyen mértékben sikerült kiüresíteni a menedékkérelem és a menekültek fogalmát Európában. Itt ugyanis semmi más nem történik, mint hogy Franciaországból – amely sem háborús konfliktusnak, sem szisztematikus üldöztetésnek nem színhelye, és a menekültügyi rendszere is rendkívül fejlett – a bevándorlók csónakkal áteveznek Nagy-Britanniába, mert ott vannak ismerőseik, vagy egyszerűen csak mert angolul tudnak, franciául pedig nem. Az illegális migráció nemcsak alkalmat ad a Párizs és London közti rendszeres csörtékre, de az utóbbi hónapokban nemzetközi szervezetek célkeresztjébe is helyezte a szigetországot. Az Egyesült Királyság ugyanis a Ruandával kötött megállapodás értelmében a csatornán keresztül érkező menedékkérők eljárását kiszervezné Kigaliba, pénzügyi támogatásban részesítve egyúttal a kelet-afrikai országot. Mindez sokak szerint korlátozta a menedékkérők jogait. Miután az Emberi Jogok Európai Bírósága is jogellenesnek nevezte a megállapodást, London felfüggesztette a végrehajtását. Így továbbra sincs akadálya annak, hogy az illegális be- és átvándorlók à la carte-szerűen dönthessenek arról, hogy a „rendkívül veszélyes” Európai Unió helyett a brexit kétes értékű gyümölcseit élvező Egyesült Királyságba hajózzanak át.
Nyitóképen: Az angol partok felé tartó migránsok egy lélekvesztőn. Fotó: AFP / Sameer Al-Doumy
Az egész világot felforgatják a Donald Trump által bejelentett vámtarifák és viszonossági vámok. Az Európai Unió vesztes pozícióból próbál egyezkedni az Egyesült Államokkal, és Kína is okozhat meglepetéseket. Megnéztük, hogyan is érintené Európát és benne hazánkat a tényleges vámháború.
„A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek.” Százhuszonöt éve született Márai Sándor – egy igazi polgári karakter.
Ha létezik nemzeti minimum, akkor úgy vélem, ebben a dologban kellene lennie.
Mozgástér, önrendelkezés, nemzeti identitás tartanak meg minket, nem a társadalommérnöki betűszavak. Constantinovits Milán írása.
A kommentek szerint a magyar nézők után a „sógorok” szívét is meghódítja a híres törökverő vitézünk.
Az hagyján, ha katonákat nem küldenek az amerikaiak, de az európai hadseregek is mozgathatatlanná válnak amerikai segítség híján, írja a lap.
A székely tájszólását is levetkőzte Kádár L. Gellért.
A lap szerint Trump békejavaslata az oroszoknak kedvez, holott csak bevallottan jobb Oroszországot és jobb Ukrajnát akar építeni Amerika.
