Demkó Attila: Itt nem lesz békeszerződés

2022. július 5. 13:18
A biztonságpolitikai szakértő szerint a nyugati országoknak havi ötmilliárd eurót kéne adni Ukrajnának ahhoz, hogy „vízfelszín felett” tudják tartani azt.

Demkó Attila, az MCC geopolitikai műhelyének vezetője volt az ATV vendége, ahol az orosz-ukrán háború jelenlegi állása volt a téma. A G7-ek Ukrajnába küldött támogatásairól a biztonságpolitikai szakértő elmondta:

Ahhoz, hogy vízfelszín felett tartsák Ukrajnát havi ötmilliárd eurót kéne adni,

majd hozzátette, hogy egyelőre nem látja azt az „óriási tülekedést”, hogy ki adja oda Ukrajnának ezt az összeget.

Meddig tarthat a háború?

„Oroszország hosszabb ideig tud kitartani, mint Ukrajna. Egész egyszerűen azért, mert egy három és félszer akkora ország” – fogalmazott az MCC geopolitikai műhelyének vezetője. Ha taktikailag sok hibát is követtek el, a stratégiai részét a háborúnak megnyeri Oroszország – véli a szakértő.

Demkó szerint a nyár folyamán bevehető a Donbassz, de leszögezte: a háborúnak nem lesz vége akkor sem, ha ez az intenzív szakasz lezárul. 

Itt nem lesz békeszerződés, itt nem lesz Párizsi-béke.

Az lesz, hogy befagy a konfliktus, majd az évtizedekig eltart” – fogalmazott Demkó.

A teljes beszélgetést lentebb nézheti vissza:

Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azt nem így mondják. :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés