Nógrádi György: Ha ez a háború folytatódik, vége a világnak

2022. június 30. 12:11
A biztonságpolitikai szakértő szerint Zelenszkijnek fogalma sincs a nemzetközi kapcsolatokról.

Nógrádi György volt a Hír TV Háború Ukrajnában című műsorának vendége. A biztonságpolitikai szakértőt elsőként arról kérdezték, hogy a napokban Törökország váratlanul meggondolta magát, és zöld utat adott Svéd- és Finnország csatlakozásának.

Miért változott meg a török álláspont? „Mert pestiesen szólva van az a pénz” – válaszolta Nógrádi. Hozzátette: a svédek belementek egy, a kurdokkal kapcsolatos kompromisszumba – meghatározott számú PKK-st kiutasítanak – ráadásul Törökország így megkapja Amerikától azt a modern rakétaelhárító-rendszert, amit eddig nem volt hajlandó leszállítani.

Nógrádi elmondta: a két skandináv ország csatlakozása pillanatok alatt – értsd: heteken, hónapokon belül – megtörténhet, a NATO-tagságukkal az orosz-NATO határ a kétszeresére nő.

Nógrádi arról is beszélt, hogy az oroszok ezt tudomásul vették, a kérésük csak az volt, hogy NATO-struktúrát ne telepítsenek a két országba.

„Meglátjuk, hogy ebből mi lesz, amikor erre sor kerül, hónapok telnek el, addigra elképzelhető, hogy béke vagy fegyverszünet lesz, mert ha nem, akkor vége van a világnak, ha ez a háború folytatódik” – mondta.

Nógrádi György szerint egy kétpólusú világrend van kialakulóban, a nyugattal szembeni pólust az Oroszország vezette BRICS-országok alkotják,

ahová nemrég kérte felvételét Argentína és az Iráni Iszlám Köztársaság is.

Jellemző, hogy Argentínát és Indonéziát is meghívták a németországi G7-csúcsra: előbbit azért, hogy ne lépjen be a BRICS-be, utóbbit, hogy ne hívja meg Oroszországot a G20-csúcsra – mondta Nógrádi, aki „csacsiságnak” nevezte Zelenszkij azon javaslatát, hogy Oroszországot zárják ki az ENSZ-ből. Szerinte látszik, hogy Zelenszkijnek fogalma sincs nemzetközi kapcsolatokról, mivel BT-tagként az oroszoknak vétójoga van.

Az ukrán elnök újabb anyagi követeléseire Nógrádi úgy reagált, hogy az Ukrajnába menő pénz egy részét ellopják, „ez a világ egyik legkorruptabb országa, a korrupció szintje Fekete-Afrikához hasonlít”.

A videót alább nézheti meg, Nógrádi György a 11. perctől kezdi meg szereplését.

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Így igaz. Egy ripacs .....zongorista még nem politikus, meg ha annak is hiszi magatt

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés