Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő volt a Hír TV Napi Aktuális című műsorának a vendége.
Az szakértő az ukrajnai fegyverszállításokkal kapcsolatban leszögezte, hogy nem csak Magyarország, hanem más NATO tagállamok sem szállítanak harci felszereléseket az ukrán hadseregnek. Elmondta, hogy
a lengyelek, a skandinávok, és a britek a háború folytatása mellett vannak.
Majd ezután leszögezte: „Engem már a Zelenszkij nyilatkozatai bosszantanak, olyan csacsiságokat beszél, amik történelmi tévedések sorozatát jelentik”. A fegyverszállítmányokkal kapcsolatban azt is elmondta, hogy az Ukrajnába küldött fegyverek nagy része már megjelent a harmadik világ fegyverpiacain.
A szakértő elmondta, hogy ha Zelenszkij nem kapna nyugati támogatást,
akkor 24 óráig sem tudná tartani magát.
Nógrádi György ezután kiemelte, hogy az ukrán elnököt az amerikaiak naponta ellátják tanácsokkal.
A műsort az alábbiakban tekintheti meg:
Kapcsolódó
Tényleg közeleg a világháború? – Nógrádi György elemezte a háború eszkalációjának esélyeit. Bővebben. „Nagy-Románia” létrehozását vizionálja Oroszország korábbi elnöke. Bővebben.
. „Nagy-Románia” létrehozását vizionálja Oroszország korábbi elnöke.
Nyitófotó: Facebook