„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

Feladatait Szabó Péter veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető vállalatnál.
A Bors is beszámolt arról, hogy átalakítja szervezeti felépítését a Media Vivantis Zrt. Távozik a médiavállalattól Hajdú Péter vezérigazgató, aki a TV2 Csoport elnökének, Vaszily Miklósnak tanácsadójaként folytatja munkáját. Ezzel egyidőben Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető vállalat vezetését operatív vezetőként – ismertették.
A portál emlékeztetett arra, hogy Hajdú Péter irányítása alatt a Media Vivantis Zrt. a hazai televíziós piac legdinamikusabban növekvő vállalatává vált. A Life TV-vel két év alatt 414%-os növekedést produkált, azaz megnégyszerezte piaci részesedését és 39 helyet lépett előre a televíziós sikerlistán.
Hajdú műsorvezetőként is hozzájárult a Media Vivantis Zrt. növekedéséhez a Life TV-n futó Frizbi és Összezárva Hajdú Péterrel című műsoraival.
A Bors kitért arra is, hogy Hajdú távozását követően a Media Vivantis Zrt. jelentősen átalakítja működését. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt csökkenti munkavállalóinak számát, valamint átalakítja a portfoliójába tartozó csatornák műsorstruktúráját.
Nyitókép: Képernyőfotó