Márki-Zay Péter a nevét adta a határon túli magyarok ellen irányuló gyűlöletkampányhoz

2021. december 30. 11:35

Zsigmond Barna Pál
Facebook
Ahogyan Jakab Péter már a határon túliak szavazati jogát is meg akarja szüntetni.

„2001-ben, a karácsonyi ünnepek időszakában, a hatalom megszerzése érdekében indította el a baloldal gyűlöletkampányát, amikor Kovács László és Gyurcsány Ferenc azzal riogatták az országot, hogy 23 millió román munkavállaló özönli el Magyarországot, és emiatt emberek tízezrei fogják elveszíteni munkájukat.

2004-ben a baloldal a hatalmon megtartása érdekében, az irigységre építve a határon túli magyarok ellen uszított. Akkor azt hazudták, hogy ha külhoni magyarok megszerzik az állampolgárságot, akkor százezerszámra jönnének Magyarországra és elvennék az anyaországi magyarok pénzét, kevesebb lesz a nyugdíj, a szociális ellátás, nem lesz munkahely.

2019-ben az az európai uniós választási kampányban megint hazugságon alapuló veszéllyel riogattak, akkor azt mondták, hogy Ukrajnából, Indiából, Törökországból, Mongóliából érkező tízezrek veszik el a kormány intézkedésére, a kormány meghívására a magyarok munkahelyeit, és törik le a magyarok fizetését.

2021-ben, most a baloldal főjelöltje azzal akar pánikot kelteni, hogy a Fidesz-kormány több mint 55 ezer migránst telepített be egy év alatt Magyarországra. A főjelölt kampánya többszörös hazugság. A migránsok közé sorolja a Magyarországra hazatérő külhoni magyarokat, mert 70 %-a a betelepülőknek az európai országokból, a szomszédos országokból származik, de jönnek Amerikából, Ausztráliából és Kínából is.

A főjelölt, a szocialista Bangónéhoz hasonlóan a nevét adta a határon túli magyarok ellen irányuló gyűlöletkampányhoz. Emlékezhetünk, Bangóné a családjával együtt szerepelt a plakátokon, és a magát nemzetinek valló főjelölt is előszeretettel használja családját a háttérhez, lehet ide is eljutunk, ahogyan azt is kevesen képzelték le, hogy az előválasztáson megbukott, egykori főnemzeti Jakab Péter már a határon túliak szavazati jogát is meg akarja szüntetni.”

Nyitókép: Facebook


 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A mai napig nem értem, hogy miért nem csapata le valaki ezt a magas labdát? Ha jön a 23 millió román, Románia kiürül........

Akkor ez pontosan ráillik azokra, akik állítólag Orbán elől külföldre menekültek, és most az a bajuk, hogy sokat kell utazni, ha szavazni akarnak.

Aztán aki ezt mondta, az hová tartozik????

Áder János a határontúliak szavazati jogáról:
(Parlament, 1993.09.28)
"Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizetői, polgárai az országnak és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötödése nincs is már az országhoz.
Nem támogatjuk a választójog kiterjesztését azért sem, mert sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága.
Nem támogatjuk azért sem, mert ezzel jelentősen növelné a költségeket."

Csak kérdem, ha már ennyire kinyilatkoztatsz...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés