Tarlós a fővárosi vizsgálóbizottság elnökének: „Velem ne ravaszkodjon!”

2021. november 26. 15:00
A budapesti korrupciógyanús ügyeket vizsgáló testület vezetője, Havasi Gábor kijelentette, Soros megbízásából dolgozik, de hozzátette: „hagyjuk ezeket az összeesküvés-elméleteket, jó?”

A fővárosi vizsgálóbizottság munkája korábban totális érdektelenségbe, unalomba fúlt, s nyilvánvalóvá vált, minimális az esélye annak, hogy érdemi megállapításokat tesznek határidőre a közgyűlés elé a korrupciógyanús ügyekben. A legutóbbi, novemberi ülés azonban mégis hozott némi érdekességet és izgalmat, ami annak köszönhető, hogy Tarlós István eleget tett a testület meghívásának és részt vett azon a napirendi ponton, amelyen a pótmeghallgatásokat tartották, többek között

az elektronikus jegyrendszer ügyében,

amely miatt állítólag kilencmilliárd forintot bukott a főváros, hiszen néhány beléptetőkapun és hardveren, szoftveren kívül alig készült el valami és a projekt megbukott. A főpolgármester gesztusa már csak azért is értékelendő, mert ő volt az egyedüli, aki elment, a többi „beidézett” jobb- és baloldali politikus, cégvezető erre nem volt hajlandó, pedig több témában, például a parkolási ügyekben is folytatta volna a meghallgatásokat a bizottság.

Bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást

Tarlós már az első megszólalásával megadta az ülés alaphangját. Havasi Gábor elnöknek kijelentette, hogy nem kihallgatásra, hanem beszélgetésre érkezett, és három oka van annak, hogy elfogadta a meghívást: egyrészt megígérte, másrészt semmi oka nem volt, hogy ne menjen el, harmadrészt nem akart úgy járni, mint azok, akik „a 4-es metró meghallgatásról úgy menekültek, hogy a menekülő róka egy lajhár volt hozzájuk képest”.

Az egykori főpolgármester közölte azt is, hogy kicsit pikáns a bizottság munkája, hiszen a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában lezárta a 4-es metró, a Biodóm és az elektronikus jegyrendszer ügyében folytatott eljárást. S feltette a kérdést, hogy a rendőrség hároméves vizsgálata után hol sejt a bizottság korrupciógyanút, például az e-jegyrendszer ügyében. Elmondta még, hogy az önkormányzat cégei önállóan tendereztettek, kötöttek szerződést, fizettek, ennek ellenére

„valamennyi” politikai felelősség őt is terheli

az ő ciklusa alatt történtekért – ismerte el.

Azt azonban leszögezte Tarlós, hogy amikor kiderült, hogy az e-jegyrendszer kivitelezője nem tette le a bankgaranciát, s emiatt felmondták a szerződést, akkor ők tettek feljelentést, s nem Gy. Németh Erzsébet, ahogy azt a jelenlegi főpolgármester-helyettes állítja. A korábbi városvezető azt is elmondta, hogy nem azért fordultak a rendőrséghez, mert korrupciót sejtettek a háttérben, hanem azért, mert kudarcba fulladt a projekt, s már csak a politikai reakciók miatt is jobbnak látták, ha a hatóságok vizsgálják ki az ügyet. Miközben a főpolgármester beszélt, valaki fotózni kezdett a teremben, s odaszólt neki, hogy „csinálhatunk majd közös fényképet is, ha gondolja”.

(Fotó: Havasi Gábor, a vizsgálóbizottság elnöke, MTI)

Komoly összetűzések

Az első affér akkor alakult ki Tarlós és a bizottság elnöke között, amikor az egykori főpolgármester közölte, ő is rögzíti a bizottságon elhangzottakat, mert nem biztos abban, hogy a jegyzőkönyvben minden úgy fog szerepelni, ahogy az elhangzott. Erre Havasi Gábor visszautasította, hogy őt, más tagokat, a hivatali dolgozókat hamisítással vádolja meg. Tarlós erre azt mondta, „azzal nem tud gyengéd érzéseket kiváltani belőlem, hogyha lefordítja magyarról magyarra a szavaimat”. Majd kijelentette, senkit nem gyanúsított meg, de sok ismeretlen van a teremben és a mai időkben miért kéne neki látatlanban elhinni, hogy pontos lesz a dokumentum.

Ennél komolyabb összetűzést váltott ki, amikor Havasi Dabóczi Kálmánt idézte. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egykori vezetője a korábbi bizottsági meghallgatásán azt mondta, többször kapott korrupciós megkeresést a végül nyertes pályázótól, de ő minden ilyet elutasított, még akkor is – fogalmazott –, „ha ez az állásomba kerül”. S a bizottsági elnök feltette a kérdést Tarlósnak, hogy a BKK-vezér mire utalhatott. Az egykori főpolgármester kijelentette, ő a cégek vezérigazgatóinak többször elmondta, hogy azonnal szóljanak neki, ha korrupcióval próbálkozik valaki. Ha ezt Dabóci nem jelezte,

 akkor ez az ő lelkiismeretét terheli.

Havasi azzal vágott vissza, pont arról beszélt, hogy Dabóczi jelezte és arra utalt a volt vezérigazgató, emiatt veszítette el az állását. Tarlósnál itt kezdett elszakadni a cérna. „Nagyon megkérem magát, hogy velem ne ravaszkodjon. Ne ravaszkodjon uram, és ne állítson fel olyan összefüggést, ami nincs!” – közölte indulatosan. S kijelentette, nincs összefüggés a volt cégvezető menesztése és az esetleges korrupciós kísérlet között, és lett volna bosszú áldozata. Visszautasította a feltételezés, majd azt mondta, vállalja a szembesítést Dabóczival, és úgy fogalmazott, „az ön részéről egy kifejezetten rosszhiszemű mondatnak tartom”.

Tarlós: Dabóczi gazemberséget követett el

De Havasi tovább ütötte a vasat, szerinte nem ő, hanem Dabóczi kötötte össze a két ügyet. Tarlós szerint ha így történt, akkor a BKK egykori vezetőjének meg kellene mondania, kinek jelezte ezeket a korrupciós megkereséseket, milyen választ kapott, s egyáltalán, mi történt. S azt is kijelentette, ha Dabóczi így fogalmazott, akkor gazemberséget követett el.

Ekkor egy másik bizottsági tag, Kenéz István felvetette, ha egy olyan cég, amely ellen ilyen sok minden szól, amely többször megkereste korrupciós kísérlettel a döntéshozót, ráadásul nem volt semmilyen tapasztalata abban, hogy működőképes rendszert működtessen, hogyan nyerhetett?

„Honnan tudjam, uram?!” – kérdezett vissza Tarlós, majd kifejtette, ő abba mindig beleszólt, hogy mit csináljanak, de abba soha, hogy ki csinálja. Ekkor Havasi újból visszatért Dabóczi nyilatkozatához. Az egykori főpolgármester ezt már végképp megelégelte. „Én elég őszinte szívvel jöttem ide. Kezd magáról a lehető legrosszabb benyomásom lenni. Milyen alapon, kinek a megrendelésére próbál engem, ráadásul egy negatív…”

„Soros, Soros, nyilvánvalóan Soros”

– replikázott Havasi. „Arra a kérdésére, hogy kinek a megbízásából dolgozom, nyilvánvalóan Soros. Tehát hagyjuk ezeket az összeesküvés-elméleteket, jó?” Ezt követően kölcsönösen felszólították egymást, hogy változtassanak a stílusukon, ne szemtelenkedjenek és kikérték maguknak.

A nemzetbiztonsági szolgálatnak jelezte

A fideszes delegált, Szegvári Péter vágta el a gordiuszi csomót. Kijelentette, Dabóczi a korrupciós megkereséseket a nemzetbiztonsági szolgálatnak jelezte, a cég igazgatósága, felügyelőbizottsága nem értesült ezekről. Majd közölte, szerinte BKK vezetőjének nyilatkozatát Havasi a szöveg kontextusából kiragadva idézte, holott Dabóczi arra utalt, hogy ő soha nem hagyta magát korrumpálni, s még akkor sem tette volna, ha ez az állásába kerül. Szegvári még annyit mondott, hogy majd a választott bíróság dönt az önkormányzat és a kivitelező közötti vitában.

Ezután még sokáig folyt a vita, többször előkerült Dabóczi ominózus nyilatkozata, de nem jutottak közös nevezőre a felek. Tarlós azzal búcsúzott a bizottságtól, hogy a BKK-vezér aláírt 21 szerződésmódosítást, kilenc külön megállapodást. Majd azt mondta a volt főpolgármester, „én úgy vagyok vele, hogyha valami nekem nem tetszik, és valakik kényszeríteni akarnak rá, akkor egy szerződést nem írok alá, mert tisztában vagyok vele, hogyha valaki aláír egy szerződést…, akkor soha az életében

nem mondhatja, hogy semmi köze hozzá”.

S ő nem akarja bántani az egykori Dabóczit – jelentette ki –, mert szerinte becsületes fickó, és nem hiszi, hogy egy fillér is tapad a kezéhez, „de egy gyáva ember, aki akkor is védekezik, amikor semmi oka nincs rá…”

Ezzel befejezte a bizottság a novemberi ülését, decemberben folytatják.

(Nyitókép: Tarlós István főpolgármester beszédet mond a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszának átadásán az Újpest-központ metróállomáson 2019. március 30-án.MTI/Mohai Balázs)

Összesen 146 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tarlós szuper volt

Egy fenét!
A lényeg, hogy olyan magas legyen a fertőzöttség szintje, hogy a választásokig ne lehessen tüntetni, beszélgetni, sőt gondolkodni se.
Legfeljebb még egy békemenet vagy egy pót-semjénkiállítás még belefér, ha javulnának az adatok.
Persze az is megint maszk stb nélkül, hadd szóljon!
Különben meg bámuljuk a KESMA-t, mert ha a Fidesz elbukja a választást, akkor vissza kell adni a földet, trafikot, ez ellopott Uniós lóvét, mindent.

És akkor irány a börtön.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés