Deluxe menekülés dubaji városnézéssel

2021. november 19. 19:50

Francesca Rivafinoli
Vasarnap.hu
Ha egy üzbég-brit kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd számára nincs más megoldás, mint illegálisan Európába betörni, akkor a másik 6–8 millió üldözött számára miért lenne?

„Most, hogy az Európai Bizottság felkérte az Európai Bíróságot, regulázza jól meg Magyarországot, nosza fizettessen vele kényszerítő bírságot, amiért továbbra sem engedi meg a világ másik feléről boldog-boldogtalannak, hogy az ország (és így az EU) területén menedékkérelem ürügyén ide-oda lófráljon, ellenzéki portálok mintha szándékosan igyekeznének saját esettanulmányokkal a kormány védelmére kelni. Pőrén bemutatván, kik is azok, akiket a magyar hatóságok bátorkodnak kitessékelni.

A 444 egy angolul nem beszélő afrikai nő kitoloncolásáról számol be, akit a férje bántalmazott a Kongói Köztársaságban, ezért áprilisban Szenegálba menekült – nyilvánvalóan repülővel, hisz a két ország között legalább öt másik, elég zűrös államon kellene keresztülhaladni. Ott volt tehát Szenegálban, Afrika »egyik legstabilabb demokráciájában« (Freedom House), a genfi menekültügyi egyezmény részes államában, ahol ráadásul ugyanúgy franciául beszélnek mint Kongóban. Béke, új élet, tiszta sor, drukkolunk neki. Rejtélyes okokból azonban hamarosan a messzi Dubajba távozott, hogy onnan aztán szeptember végén egy meglepő húzással Budapestre repüljön és megérkezvén menedékjogot kérjen.

Már a Dubaj is nehezen érthető (úgy földrajzilag, mind nőjogilag), onnan azonban világszerte 201 desztináció érhető el átszállás nélkül, Párizs, Nizza, Berlin, Luxembourg, vagy a frankofón Bukarest, mi szem-szájnak ingere – erre ő rábök az orbáni Magyarországra, amely az isztambuli egyezményt se ratifikálta. Persze lehet, hogy épp Pestre volt legolcsóbb a jegy, akkor viszont igazán nem dráma, hogy a magyar idegenrendészet továbbszállította őt a szintén biztonságos Szerbiába. Hisz a férjtől való elrejtőzés követelménye itt is, ott is egyformán teljesül, sőt. (Reméljük legalábbis, hogy férje nem látja a belgrádi jogvédők által készített kis videót, amelyben a nő Szerbiából szidja Magyarországot.)

Megnyugtató lenne, ha az Európai Bizottság tisztviselői levezetnék, miért kellene egy, az Egyesült Arab Emírségeken keresztül obskurus körülmények között beutazó kongóit nyitott befogadóközpontba szállítani, hogy onnantól kezdve szabadon járhasson-kelhessen a schengeni övezetben. Ha ugyanis őt beengedi a hatóság, akkor legközelebb az afganisztáni kiképzőtáborban tett kitérővel berepülő szomáliai férfit is fogadnia kellene szemrebbenés nélkül.

Végül pedig jó volna tudni: ha egy üzbég-brit kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd számára nincs más megoldás, mint illegálisan Európába betörni, akkor a másik 6–8 millió üldözött hazara számára miért lenne.Vagy ha számukra sincs, akkor az Európai Bizottság tisztségviselői hol tervezik őket elszállásolni Watermael-Boitsfort-i rezidenciájuk környékén. A határkerítés előtt pózoló Márki-Zay Péter pedig mit tenne velük, ha ők landolnának apránként Ferihegyen a dubaji (vagy a brüsszeli) járattal.”

Fotó:SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés