Ezt most miért kellett, Gergő?

2021. október 13. 17:51

Molnár Csaba
Facebook
Márki-Zay Péter kijelentése alapján ma Karácsony Gergely azt nyilatkozta, hogy őt sms-ben szokta megzsarolni Gyurcsány Ferenc.

„Ez volt reggel. Délután Karácsony már a Klubrádióban ilyeneket mondott:

»Talán nem most kell ezekről beszélgetnünk« – Hát akkor mikor, Gergő? Te állítottad azt, hogy van ilyen sms!

»Én a magam részéről kiszállnék ebből a konfliktusból« – De hát Gergő, az Isten szerelmére, te kezdted el ezt a konfliktust ma reggel!

»Lépjünk túl ezen én azt kérem« – Te léptél bele ebbe, Gergő, magadtól, vagy Márki-Zay kérésére.

»Én most tompítanám ennek a élét« – Tompítani a kés élét, amit magad hajítottál el, Gergő? Ez komoly?

Szerintem sokkal egyszerűbb lenne kínos magyarázkodás helyett elmondani a szimpla igazat. Hogy nincsenek zsaroló sms-ek, soha nem is voltak.

És megértetni Márki-Zay Péterrel is, hogy valakit bűncselekménnyel hamisan vádolni (a zsarolás ugyanis Karácsony nyilatkozatával ellentétben nem a politikai hétköznapok velejárója, hanem súlyos bűncselekmény), az nem vicc. Hanem maga is bűncselekmény.”

Fotó: Földházi Árpád

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó az analógia...ha lenne guillotine, már lenyakazták volna egymást.

minek megzsarolni azt akire eleg ramordulni hogy helyedre, kutya!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés