Vádat emeltek az Ördög Ügyvédje-ügyben

2021. október 4. 14:38
A Fővárosi Főügyészség szerint az ügyvéd foglalkozású vádlott és társa különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép- és videofelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten – tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.

Ibolya Tibor azt írta: a vádirat lényege szerint az ügyvéd foglalkozású elsőrendű vádlott kérésére többszörösen büntetett társa 2019 szeptemberében az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül egy oldalt, amelynek utóbb Az ördög ügyvédje címet adta.

A másodrendű vádlott később ehhez a közösségi oldalhoz kapcsolódóan hirdetéseket is kért, amelyeket az ügyvédtől kapott bankkártyával fizetett ki

– tette hozzá. A főügyész közleményében azt írta, az volt a vádlottak célja, hogy „az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket az internethasználók minél szélesebb körben megismerjék”. Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, a felvételeket először pornóoldalakon hozták nyilvánosságra, majd a weboldalak linkjét osztották meg a közösségi oldalon.

A vád szerint 2019. október 2. és 9. között naponta közzétett blogbejegyzésekben hozták nyilvánosságra „az ügy tárgyát képező kompromittáló fényképeket, videófelvételeket”.

Ibolya Tibor közölte: az ügyvéd kilenc ember arcképmását mint különleges személyes adatát és hat ember „nemi életre vonatkozó” különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amivel jelentős érdeksérelmet okozott, a társa pedig szándékosan segítséget nyújtott neki ebben.

Az ügyvédet és társát kilencrendbeli, különleges személyes adattal visszaéléssel vádolják, amelyet a másodrendű vádlott bűnsegédként követett el.

A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – a jogász vádlottra pénzbüntetést, többszörös visszaeső társára pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A Fővárosi Főügyészség augusztusban jelentette be, hogy azonosították az „ördög ügyvédjét”. Ezután Czeglédy Csaba ügyvéd, szombathelyi független önkormányzati képviselő – a Demokratikus Koalíció jelöltje az ellenzéki előválasztáson – a 24.hu portálnak elismerte, hogy őt gyanúsították meg, de kijelentette: nem ő áll Az ördög ügyvédje blog mögött.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila

Összesen 84 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majdnem tökéletesre sikerült a politikai "bűntény".

Kivéve ha nem adják meg Csabika adatait a fészen.

Bátran, szakszerűen, a jog erejével!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés