Újabb gimnáziumot ért el az LMBTQ-ideológia

2021. augusztus 28. 8:35
Egy transzvesztita is előadást tartott a gimnázium diákjainak, az intézmény nem értesítette a szülőket a rendezvényről.

Az Eötvös József Gimnázium és a Dózsa György Gimnázium után egy főváros közeli középiskolába szivárgott be az LMBTQ-ideológia. A Magyar Nemzet megtudta: ezúttal a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum szervezett érzékenyítő programokat, amelyeknek a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett

egy transzvesztita is előadást tartott a gimnázium diákjainak.

Mint kiderült, az intézmény a szülőket sem értesítette az érzékenyítőrendezvényről. „A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum által megszervezett érzékenyítő programokat nem osztályokra lebontva, hanem előadás jelleggel tartották meg, amelyeken tudomásom szerint

kötelező volt a részvétel”

– tájékoztatta a lapot Törökbálint fideszes alpolgármestere.

Géczy Krisztián – akinek az egyik gyermeke szintén az Illyés gimnázium diákja – elmondta: az érzékenyítő programokra a visszajelzések alapján egy transzvesztitát is meghívtak, aki az élettörténetét és gondolatait mesélte el az intézmény diákjainak. Mivel azonban a gimnáziumnak hatosztályos része is van, az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem

akár a 13 éves gyerekek is hallhatták

– mutatott rá.

„Kérdezzék meg a szülőket!”

Az alpolgármester továbbá jelezte: bár az érzékenyítőnapokat az intézmény Facebook-oldalán burkoltan meghirdették, a szülőket nem tájékoztatta senki, hogy ilyen jellegű rendezvény lesz a gimnáziumban. Hozzátette: csak annyit kérnek, hogy a szülők megkérdezése nélkül ne próbálják olyan dolgokban érzékenyíteni a gyerekeket, amelyek szerinte a normálistól eltérőek, és ne akarjon senki úgy tenni, mintha normális lenne az, hogy a szülők megkérdezése nélkül kiskorú gyerekeket próbálnak ellenőrizetlenül befolyásolni – húzta alá. Géczy Krisztián ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon senkinek nincs problémája az LMBTQ-közösséggel.

„Szerintem a magyaroknál – tartozzanak bármilyen politikai párthoz vagy vallási felekezethez – kevés befogadóbb és elfogadóbb nép van a világon;

sikerességünk, legyen szó bármilyen társadalmi csoportról, vallási felekezetről, a sokszínűségünkben is rejlik. Alpolgármesterként mindig is az motivált, hogy bárki, aki segítségért fordul hozzánk, annak örömmel segítsünk, akinek pedig más módon segíthetünk, akkor azt is meg kell tennünk. Alapvető elvárása lehet azonban minden szülőnek, hogy a gyermekével kapcsolatos bármilyen szexuális tartalmú előadást, műsort vagy programot egy adott intézmény úgy rendezzen meg, hogy arról a szülők tudnak, abba a beleegyezésüket adták. A mai világban csak az nem tud informálódni, aki nem akar. Az internet mindent megmutat, sokszor azt is, amit szülőként nem szeretnénk” – magyarázta.  

„Budapesten és az agglomerációban bárhol szívesen látunk mindenkit, és állunk rendelkezésére, tartozzon bármilyen népcsoporthoz, felekezethez vagy legyen bármilyen szexuális orientáció­ja, mivel Magyarországon nincsenek ilyen megkülönböztetések – emelte ki az alpolgármester. Nagyon sajnálatos viszont, hogy egyes szervezetek ezt belénk akarják magyarázni” – jegyezte meg.

Az igazgató még nem válaszolt

A történtek kapcsán megkeresték a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum igazgatóhelyettesét, Gelencsér Gabriellát is, aki az érzékenyítőprogramok egyik fő szervezője volt. Az igazgatóhelyettesnél arról érdeklődtek, szerveztek-e már korábban is az intézményben LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat, kötelezővé tették-e az előadásokon való részvételt, kérték-e a szülők beleegyezését a kétnapos rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, valamint igaz-e, hogy az érzékenyítőnapokon egy transzvesztita is előadást tartott a gyerekeknek. Gelencsér Gabriella lapzártánkig nem válaszolt a kérdésekre.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium mellett több színvonalas oktatási intézményről is kiderült, hogy aktívan részt vesz a diákok LMBTQ-érzékenyítésében. Nemrégiben megtudták, hogy a fővárosi Eötvös József Gimnázium iskolaújságában kérdőívvel próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését. A budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban szintén LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak.

Fotó: Mandiner

Összesen 217 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyre aktuálisabb az a népszavazás...

Vagy nem érted, vagy kerülöd a lényeget. Ez alapvetően tagtoborzás, ha akad egy-két megzavarható, vagy a dologban trendiséget látó, és kipróbáló gyerek, már nyertek. Ma még álprobléma, mint hat éve a migráció volt.

Az igazgatót és a helyettesét azonnal ki kell rúgni. A szülők szervezzenek bojkottot, táblás felvonulást a gimnázium elé, "Kifelé az iskolából a buzi tanárokkal!", azokkal, akik képtelenek megélni devianciájukat otthon.

Ezt el lehet mondani két mondatban, nem kell hozzá színielőadást rendezni. De pont a téma túllihegése, a tényleges súlyához képest nagyságrendekkel nagyobb, már politikai szempontként való kezelése bizonyítja, hogy többről van szó, mint amit te itt leírtál. A fiatal korosztály közötti zavarkeltés, a trendiségre alapozva. Kipróbálni, mint ahogyan a könnyű drogot is kipróbálják, hiszen az mellett is érvelnek. Ezt meg a haladók, progresszívek nem tudják felfogni, vagy tudatosan ferdítenek.

Miért nem hagyják ezt a családra, hogy ott alakuljon ki erről a fiatalok véleménye? A hitoktatás nem fér el az iskolában, azon liberális érv mentén, hogy nem fér bele a világnézeti semlegességbe, mert ott a gyerek a családi felfogással nem egyező propagandát, számukra nem kívánatos kap.

Nos akkor ez legyen mérvadó az LMBTQ nyomulás esetében. Bízzák a családokra ennek a megítélését.

Mert nálunk állandó a homokosok elleni atrocitás. Ledobáljuk a tetőről őket, meg a megkövezés is napi gyakorlat.
Baszki, te tényleg ennyi ostoba vagy? Közben meg érző szívű lényként tetszelegsz magad és a barátaid előtt.
Miért nem Afganisztánban érzékenyítetek? Ott okotok is lenn rá, sőt én is támogatnám, mert valóban nem szeretném, ha bárhol bárkit hátrány érne szexuális aberrációi miatt, addig, amíg azok nem gyerekek, vagy állatok felé irányulnak.

Letoltendo bortont az igazgatonak!

Valahogy Deutsch Tompikát és Kósa Lalikát kihagytad az intelligens politikusok sorából.
Vajon miért????

Én nem drogoztam szét az agyamat és nem adtam hülye válaszokat az újságíróknak, mint Kósa Lalika:

https://444.hu/2018/03/14/femk..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés