A Budapest Pride feltüzelte az európai baloldalt: így estek hazánknak a képviselők az EP plenáris ülésén

Dobrev Klára szerint Magyar Péter sunnyog Pride-kérdésben, de pártcsaládja nyíltan beállt az LMBTQ-lobbi mögé.

Az EMMI államtitkára szerint Gyurcsányék már 2010 előtt megágyaztak a genderideológiának.
„Az EU vezetői ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy Európa újra megerősödjön a világhatalmak gazdasági és politikai versenyében, inkább a gender-ideológia államvallássá tételével foglalkoznak” – írta közösségi oldalán Rétvári Bence. Bejegyzéséhez csatolt egy videót a Pesti TV-ben tett látogatásáról, melyben elmondta: ahelyett, hogy a gender-kérdéssel foglalkozna Európa, inkább arra kellene koncentrálnia, hogyan lesz munkahelye a most születő gyermekeknek, vagy hogyan válhat Európa a világ vezető kontinensévé.
Arról is beszélt, hogy a gender-kérdést már a 2010 előtti vezetés is forszírozta: