Jakab szerint a nagyvárosi emberek tájékozódnak a politika felől, míg vidéken nem ásnak utána a kérdéseknek

2021. május 5. 19:44
A kisvárosi és falusi voksokra hajtó pártelnök szerint a Jobbik szavazói csak „egy hangadót és egy életérzést” akarnak, és „sok esetben meg tudnak ennyivel elégedni”.

Jakab Pétert a hónapokkal ezelőtt elkezdett parizerkampány a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közé repítette. A Jobbik elnöke annak dacára posztol szinte napi rendszerességgel arról, ahogy – legutóbb május elsején – parizert vagy éppen virslit eszik, hogy a több mint kétmilliós fizetése mellett megengedhetné magának az egy fokkal minőségibb élelmiszerek megvételét is.

Jakab korábban arról beszélt, hogy pártjának a billegő kisvárosias körzetekben lehet kulcsszerepe a 2022-es választáson, ahol szerinte a jobbikos jelölt tudja legyőzni a Fideszt. Mindezek ellenére a Jobbik elnöke mintha kissé lebecsülné a „vidéki emberek” tájékozottságát – legalábbis ez derül ki a VV Zsoltival folytatott beszélgetéséből.

Ebben Jakab a 19. perc környékén arról beszél, hogy a Jobbik szavazótáborának összetételével is magyarázható az a – műsorvezető által felvetett – jelenség, hogy míg az utca embere fel tudna sorolni DK-s politikusokat, addig a Jobbikból sokan csak a pártelnököt ismerik.

„Szerintem ha a DK-t megmérjük, hogy hol népszerűek, akkor jellemzően a nagyvárosokban, ahol az emberek azért tájékozódnak, érdeklődnek a politika hogyléte felől. A mi szavazóink inkább a kisvárosias-falusias környezetben találhatóak, és ők nem biztos hogy annyira utánaásnak, hogy egy-egy politikai pártnak kik a képviselői” – fogalmazott Jakab.

Szerinte a Jobbik-szavazók csak „egy hangadót, egy életérzést, és az életérzés mögött egy felmutatható programot” akarnak, és sok esetben meg tudnak ennyivel elégedni. „A hétköznapok nyomorában ez emberek nem programokat bújnak” – magyarázta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Összesen 103 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés