A NASA egyelőre nem engedélyezi Kapu Tiborék visszatérését a Földre

Az Axiom–4 legénysége biztonsági okokból tovább marad az űrállomáson.

Az 1,8 kilogramm súlyú drón 226 métert tett meg két perc alatt, és öt méter magasra sikerült felemelkednie.
Új repülőtérre vezényelik át a Marson az amerikai űrkutatási hivatal minihelikopterét jövő héten – jelentette be a NASA az után, hogy az Ingenuity pénteken végül harmadik próbálkozásra sikeresen teljesítette negyedik tesztrepülését a vörös bolygón.
Az 1,8 kilogramm súlyú drón 226 métert tett meg két perc alatt, és öt méter magasra sikerült felemelkednie: ez volt eddig a leghosszabb út, amelyet megtett és a legmagasabbra emelkedett. Előzőleg kétszer nem sikerült felemelkednie szoftverhiba miatt. A mérnökök már korábban közölték, azzal számolnak, hogy a repülési kísérletek 85 százaléka lesz sikeres. Ötödik útján, körülbelül egy hét múlva, új parkolóhelyre irányítják, hogy szabad helyet biztosítsanak a Perseverance marsjárónak a kőzetmintagyűjtés megkezdéséhez.
Májusban terveznek még egy hatodik és hetedik repülést is, és ha minden a tervek szerint folytatódik, misszióját meghosszabbítják – közölték.
„Az Ingeniuty szereti a Marsot. Felszáll, és azonnal érzi azt a szabadságot, amelyet éreznie kell” – mondta MiMi Aung, projektmenedzser. Az Ingenuity repülései komoly technikai kihívásokat jelentenek, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének. Ez azt jelenti, hogy a minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 forgást kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön. Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án.
A marsjáró olyan kőzetmintákat fog gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre fog támaszkodni, amelyeket a helikopter gyűjtött és készített. A sikeres kommunikációhoz szükség van arra, hogy a helikopter és a Marsjáró mintegy egy kilométer távolságra legyen egymástól.
(MTI)
Fotó: A NASA által közreadott képen az Ingenuity nevű kétrotoros kísérleti marshelikopter a Mars felszíne felett lebeg. MTI/AP/NASA