Szél Bernadett ma újságírókkal és kamerával várt a kapumban

2021. április 19. 18:39

Rákay Philip
Facebook
És még egy év van hátra a választásokig. Mi mindent fog még művelni ez az elvtelen, balos konglomerátum.

„Elhiszem, kényelmetlen lehet a balosoknak, hogy napi szinten szembesítem őket a hazugságaikkal itt a Facebookon. S nyilván az is roppant kellemetlen a számukra, hogy egy olyan terepen, ahol ők eddig – kvázi – egyeduralkodók voltak, pár hónapja megjelent egy patrióta hang, amely posztokban, videókkal – milliós eléréseket produkálva – leleplezi kibillent politikai szándékaikat, valódi motivációjukat, és azt az országrontó, hazaáruló politikát, amit képviselnek.

Kétségtelen: nem azért teszem, hogy szeressenek, és – finoman szólva – én sem foglalom őket napi imáimba...

Ezzel együtt eszembe nem jutna Szél Bernadett, Fekete-Győr András, vagy a Gyurcsány klán bármelyik ingatlanja előtt megjelenni kamerák és újságírók társaságában, és ott vegzálni őket, amikor hazaérnek. Márpedig ma ez történt velem.

Az nem derült ki, pontosan mit is akartak, mert amint egyikük kezében észrevettem a sunyi módon bekapcsolt telefont és kamerát, befejeztem a velük való kommunikációt. Ha jól emlékszem, az Azonnali, vagy talán az Átlátszó stábja volt, újságíróval, operatőrrel, Szél Bernadettel karöltve.

Hogy mióta feladata egy országgyűlési képviselőnek lesben állni egy másik közszereplő – aki nem politikus – kapuja előtt, nem tudom, de a baloldal intellektuális és morális színvonalát elnézve, már semmin nem lepődik meg az ember.

És még egy év van hátra a választásokig... Uramisten, mi mindent fog még művelni ez az elvtelen, balos konglomerátum...

Remélem Bernadettnek nem jut majd eszébe Hadházyval együtt visszajönni. Még a végén itt aludnának, mint anno az MTVA-ban...

Könyörgöm, legalább előre szóljanak, hogy rá tudjak készülni egy csomag vadonatúj zoknival...”

Nyitókép:MTI/Koszticsák Szilárd

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 203 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A politikus szereptévesztésben interjúvolná a média embert?
Pályázni is szeretne egy állásra?

Kedves Pfilip!

Rákosi dédunokái a Fidesz 22-es veresége esetén lefüggönyözött autóval , verőlegényekkel, kamera nélkül fognak a kapudban várni. Az ország belefullad a gyilkos vörös terrorba. Jönnek a Lenin-fiúk, agyonverik a kereskedőket, a gazdagokat, a polgárokat.

Helyes, hogy Filip, Kötter stb. aktivizálták magukat. Nagyon kell a facebook-os jelenlét.

Rómában egy Catilina nevű politikus, aki hasonló gonoszsággal ásta alá a köztársaság alapjait, mint most Szél Bernadett és bandája.
Cicero, híres szónok e szavakkal ítélte el Catilina gaztetteit:
Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát a te zabolátlan vakmerőséged?...

Primitív emberekkel - lásd gek - ne állj szóba.

Ha még nem lenne, egy térfigyelőkamera sokat segíthet: rögzíteni a tényeket.

Nagyon jól emlékszel latin tanulmányaidból!

ne haragudj, de sérült elméjű emberekkel nem szeretnék vitázni, s Te erre vagy élő bizonyíték. Egyszerűen nevetséges vagy. A magyar bunkó tipikus példája.

Vélhetően igazad van, Bernike elméje megroggyant, miután nem lett miniszterelnök. Egy közönséges Rákóczi téri "virágárus" szintjére süllyedt, gek, nick néven. De már javasoltam, hogy csak egy bizonyos intelligencia szint felett állókra reagáljatok.

Az ellenzéki pártelit helyében nagyon szégyellném magam, hogy ilyen közönséges, műveletlen prosztók a szavazóik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés