Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

2,5 millió honfitársunk már megkapta legalább az első oltást, hazánk lesz az az európai ország, ahol leggyorsabban jut vakcina mindenkinek – mondta a kormányfő kedden.

„A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina” – mondta a kormányfő közösségi oldalán közzétett videóban. Mivel a beoltottak számát egy hónap alatt két és félszeresére növelte Magyarország, ezért
Holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások”
– jelentette be a kormányfő.

Hozzátette: járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, ezeket továbbra is be kell tartani. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az oltási tervet folytatja a kormány.
– üzente a miniszterelnök.
Orbán Viktor korábban is beszélt már arról, hogy 2,5 millió beoltott után módosulnak a szabályok, a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett tájékoztatás szerint szerdától:
Nyitókép: Facebook