Matematikus: Statisztikai alapon valami nagyon nincs rendben Biden eredményeivel

2020. november 7. 9:18
A Benford-törvény alkalmazásával arra a konklúzióra jutott a rejtélyes felhasználó, hogy jelentős választási csalás történhetett.

Egy nevének elhallgatását kérő amerikai statisztikus elemezte a gyanúsabb amerikai választókörzetek eredményeit, ahol Joe Biden hirtelen elhúzott – írja a Reaktor.

Háttér

Az amerikai választások után egy inaktív Twitter-fiók, @statsguyphd választási anomáliákról kezdett el posztolni, amelyeket a Benford-törvénnyel vizsgált. Nem csupán az eredményeit mutatta be, hanem a korai módszereit is.

Ekkor még nem volt teljesen tisztázott, hogy pontosan mit és hogyan vizsgált, de ígéretéhez híven később részletesebben is közölte, hogy mire jutott. Az eredmények mindenki számára elérhetőek.

Mit kell tudni a módszerről?

A Benford-törvény tipikus példája annak, hogy a matematika olyan területeken is alkalmazható, ahol nem is várnánk. Ezt a módszert arra szokták használni, hogy a választások tisztaságát ellenőrizzék anélkül, hogy megfigyelőket kelljen küldeni az adott országba.

Például a 2018-as magyarországi országgyűlési választások alkalmával is sokakban felmerült a csalás gyanúja. Ekkor az Index alkalmazta a módszert a meglévő adatokra, de a statisztikai analízisből kiindulva nem találtak a választási csalásra utaló nyomot, az eredmények illeszkedtek a várt eloszlási görbére (utóbbi látható a képen).

Aki jobban el szeretne mélyülni a jelenség hátterében, annak ajánljuk a következő videót:

Statsguyphd eredményei 

A rejtélyes Twitter-felhasználó (Statsguyphd) 5 államból közölt eredményeket, nem a teljes állammal foglalkozott, hanem csak egyes körzetekkel. 2 esetben mindent rendben talált, míg 3 esetben komoly anomáliákat fedezett fel.

Az egyik legszembeötlőbb: Chicago.

Látható, hogy Trump eredményei követik az eloszlási görbét, míg Biden esetében ugyanez nem mondható el.

Érdemes megnézni, hogy a harmadik utas jelöltek (nem demokrata vagy republikánus) eredményei is teljes mértékben illeszkednek az elvártakhoz, egyedül Biden statisztikái nem stimmelnek.

(N = szavazókörzetek száma, amelyekben jött szavazat a jelöltre)

Milwaukeeban is hasonló eredmények születettek, azzal a slusszpoénnal, hogy a beírt jelöltek (például a protest szavazatként beírt egyéb személyek) statisztikái is követik az eloszlási görbét, és ismételten csak Biden esetében látunk komoly eltéréseket.

Egy pennsylvániai körzetet is bemutatott Statsguyphd, ahol a Benford-törvény által várt leggyakoribb számjegy esetében súlyos deficit figyelhető meg Biden eredményeiben.

Allegheny, Pennsylvania

Végül két georgiai és floridai körzet eredményeit is felvázolta, ahol a módszer szerint minden kifogástalanul ment, vagy ha csaltak is, az nem volt akkora mértékű, hogy látható legyen.

Fulton megye, Georgia

Miami-Dade megye, Florida

Összegzés

Amennyiben @statsguyphd nem akarja becsapni az embereket, akkor a bemutatott eredmények alapján az a konklúzió vonható le, hogy a Benford-törvényt alkalmazva a bemutatott 3 körzetben a publikált választási eredmények jelentős választási csalásra utalnak Joe Biden esetében.

Összesen 240 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Demokraták elcsalták a 2022-es elnökválasztást. Így omlik össze egy mítosz a szemünk láttára, az Usa rendszer nagyszerűségének, modellértékének mítosza.

Megcsak matematikusnak sem kell lenni ahhoz, hogy eszrevegyuk, arra ment ki a jatek, hogy a vegere beomoljon egy csomo demokrata voks, hogy aki eddig azt hitte, nyert, kiterjen a hitebol. A cirkusz a fontos, hogy elfedje a csalast.

Mi a gond? Bermész a GitHubra, letöltesz néhány tetszőleges körzetet
és ellenőrzöd a programot. Akár azokat az adatokat is ellenőrizheted,
amikkel a NévtelenStatisztikus operált. Ha esetleg más jönne ki, mint
neki, tedd közzé.

És elég nagy lehet a baj, ha ezek a professzionális képmutatók sem adnak már a látszatra sem.

Persze, hogy a vén szivacsos agyúnak kell nyerni minden áron! Különben hogyan folytatnák a dzsender-, meg rasszista progressziójukat?

Pontosan! A Trump vs Biden vita arról folyik, hogy ki nyeri meg az
elnök és környezetének korrumpálási jogát. Akik ezért versenyeznek,
azok TELJESEN ugyanazon az ideológiai alapon értelmezik a világot.

Nem a rejtélyes felhasználó a lényeg, hanem a mindenki által felfogható objektív összefüggés: csalás történt Biden javára.

A matematika fasiszta burzsoá áltudomány. Nem tudtátok? Na most majd tudjátok. Elvinni minden matematikust!!! A Gulag táborai üresek, ezek meg itten ugrálnak.

nem az a lenyeg ki mondja hanem hogy mit

Még pár adalék:
- Főleg a billegő államokban figyelhető meg nem egy helyen, hogy a Biden-re leadott szavazatok, és a Demokrata képviselőkre leadott szavazatok gyanúsan nagy eltérést mutatnak, és itt nem pár ezer szavazatos eltérésről van szó, hanem akár 100 ezerről. Trump esetében sehol nem látni ilyen anomáliát.
Ez olyan, mintha itthon több százezer ember csak az országos listára adná le a szavazatát, az egyéni jelöltekre pedig nem.
Most akkor vagy teljesen retardáltak a Demokrata szavazók tömegei, vagy valami másról ehet szó.

Egyszóval: "csalás" történt.

https://www.zerohedge.com/poli..
https://twitter.com/AutistLvsM..

Mainstream forrást sajnos nem tudok nyújtani, nyilvánvaló okokból.:)

"
Szóval a gond az, hogy a választás titkos, gondolom, az USÁ-ban is.
Ez azt jelenti, hogy a szavazólap nem köthető utólag össze a szavazókkal.
"

Szerintem ez nyilvánvaló. Csak annyit látni, hogy jóval több szavazat futott be, mint amennyi befuthatott volna. Ebből már nehezen lehet kijönni jól. A demokrácia őshazája egy ócska patyomkin faluvá vált.

Ezt nem lehet kimagyarázni, ráadásul eredetileg a kampánystábnak mondta. Ez ugyanaz, mint amikor Donáth büszkélkedett azzal, hogy napi kapcsolatban van Jurovával.

Szerencsétlen, itt egyéni képviselőket is választunk!

Eszembe jut a Lego kaland eleje, amikor az Elnök cége gyártja a szavazógépeket, és ez még a rendszerben őszintén hívő főszereplőnek is szöget üt a fejébe - egy pillanatra.

Ő úgy elfogulatlan, objektív, csak a tényeknek hívő ember, hogy valahogy mindig a baloldal álláspontját hozza ki igaznak.
De ezt már láttuk ezerszer, sőt, erről már Csurka is írt, nemcsak, hogy elárulja a szövege, még unalmas is.

Én egyet nem értek. Trump stábjában kellenek legyenek választási matematikusok, az általuk alkalmazott módszerek elfogadottak. Miért nem estek már neki a Benford módszerrel az eredményeknek? Az Ő közlésük sokkal nagyobb súllyal esne a latba, mint egy ismeretlené. ( Kicsit utánakapartam a módszernek, de lepattantam a matematikájáról, az biztos, hogy komoly publikációk foglalkoznak vele.)

A Demokraták elcsalták az elnökválasztást ennek a hazug, becstelen, demens kreténnek, meg a néger szobalányának.

"de az Fidesz mindenkori ellenzékére szavazok"
Ez a teljes nihilista igénytelenség. Tudod, az, hogy normális ember nem szavaz Gyurcsányra, az nem politikai kérdés, hanem intellektuális pedantéria.

Bizonyára azért használják ezt a stílust, mert ez már rengetegszer bevált. Végülis a progresszió már jakobinusok óta ezzel operál: ez a tudomány álláspontja, ez a haladás, ők csak azt képviselik, amit a tudomány mond.
Aztán persze valahogy simán változtatják az álláspontjukat attól függően, hogy melyik viszi őket közelebb a hatalomhoz, de a tapasztalatlan embereket (például a fiatalokat) egy ideig meg tudják téveszteni. Nehéz ellene védekezni, és tényleg dühítő ez a kenetteljes hazudozás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés