A gender-ideológia ellenzése csak populista trükk volna?

A melegek lehetnek az új migránsok – írja a Telexen Előd Fruzsina. A cikk nem áll másból, mint a kormány, illetve a nemzetközi jobboldal genderügyi intézkedéseinek és nyilatkozatainak áttekintéséből és azok balos értelmezéséből (lásd még: narratíva, utólagos konstrukció). 

Fruzsinánk szerint egységes gender-ideológia nem létezik, az egész témát a jobboldali populista pártok tolták be a közéletbe, hogy megnyerjék a következő választást egy új ellenségkép kreálásával. Muhaha. De azért nézzük. 

Telexék elmekonstrukciója a jobboldalról

Fruzsinánk fő állítása az, hogy a feminista, gender-ügyi és LMBTQ-ügyek kritikus megközelítése a jobboldali kormányok részéről kampánytechnika, az érintett „kisebbségek” lesznek az új közös ellenségek (bár a nők, mint kisebbség nekem valahogy sántít), és hogy a „populisták” ezen politikai megfontolásból, hátsó szándékból emelték be az egész tematikát a közéletbe: „A 2022-es magyar országgyűlési választás egyre közelebb van, és a 2018-ban mindent vivő migráció után a Fidesznek szüksége lehet egy újabb »mi és ők« típusú szembeállításra. Erre a célra remekül felhasználhatók a »genderideológia« ernyője alá jobbról betuszkolt – egyébként rendkívül sokféle – világnézetek és társadalmi mozgalmak.”

Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a „kormányközeli” médiában „rengeteget szerepeltetik a gender- és LMBTQI-témát negatív kontextusban, kulcsszavakra keresve látszik, hogy az utóbbi hónapokban sűrűsödnek a cikkek”, és mindez egy kimutatható „sorminta”. 

Fruzsina szerint „a populista jobboldal viszont mindeközben jól ráérzett, hogyan tudja kihasználni ezt az alaphelyzetet, és az utóbbi időben sokkal nagyobb sikerrel használja az identitáspolitikát, mint a baloldal vagy a liberálisok. A módszer lényege, hogy

és az így létrehozott üzenettel megkörnyékezik az érzésük szerint képviselet nélkül maradt társadalmi csoportokat. Így születtek meg a sikeres politikai terméknek bizonyuló, de ha belegondolunk, valójában elég bizarr, kreált identitások: a saját hazájában kisebbségbe szoruló fehér ember, a hagyományos családi értékeket valló fiatalok, akiknek lassan szégyellniük kell magukat, amiért heteroszexuálisok, a férfi, akinek már az udvarlás sem megengedett, különben hímsoviniszta erőszakolónak kiáltják ki.”

Mindez „Lengyelországban már bejött”, itthon a témát „teszteli a Fidesz”, egyébként is: „egységes »genderideológia« a valóságban nem létezik, ezt a fogalmat a populista jobboldal találta ki azoknak a csoportoknak a felcímkézésére, akik a szexuális orientációk, nemi identitások, vagy nemi szerepek kérdésében mást gondolnak, mint ők. A gendert magyarul társadalmi nemnek szokás fordítani, és a fogalomnak semmi köze a biológiai nem tagadásához.”

Politikai számítás?

Előd Fruzsina nem tesz mást, mint visszaköhögi a feministák által hangoztatott elképzeléseket a jobboldali „visszacsapásról” („backlash”).

Számomra felfoghatatlan, miért akarják Fruzsina és a feministák magukkal elhitetni, hogy itt csak alattomos kampánytechnikáról van szó. A helyzet az, hogy a konzervatívok, jobboldaliak egyszerűen ellenzik a gender-szemléletet. Meggyőződésből. És amit egy politikai közösség, párt, politikus ellenez, azt a kampányban is ellenezni fogja. Fruzsina állítása lényegében az, hogy a jobboldal csak politikai számításból, hataloméhségből jobboldal. 

Egyébként meg: sem a melegházasságot, sem a transzneműség abszurd elképzeléseit a testtel ellenkező nemről, sem az LMBTQ-meséket nem a jobboldal találta fel, tehát

Olyan meglepő ez? 

Emellett kérdezem én: a baloldalon amúgy sosincs politikai számítás? A „kisebbségek koalíciójának” kialakításával való operálás nem politikai-hatalmi számítás az amerikai demokraták részéről?

Az „intézményes rasszizmus” és a Black Lives Matter erőltetett, kontextusmentes importálása nem politikai számítás a magyar baloldal részéről? És még sorolhatnánk. 

Ha pedig a fehér munkásosztály „érzése szerint” képviselet nélkül maradt, akkor miért is tilos „megkörnyékezni”? Ha a feminista fősodorban és az LMBTQ-mozgalomban ma a női érzések vannak a középpontban, az az igazság, ami az érzés (ellenkező neműnek érzem magam – az vagyok; valaki elismerően pillantott rám, érzésem szerint erőszak áldozata lettem – erőszak áldozata vagyok), akkor a fehér munkásosztály érzése nem tükröz valóságot? A

És mi alapján állapítja meg Fruzsinánk bármilyen identitásról, hogy az „bizarr” és „kreált”? Most akkor az identitás a minden, vagy mégsem? Ha a nemi szerepek, a nemi identitás társadalmi konstrukció, akkor a Fruzsina által védelmezett kisebbségi identitások hogyhogy nem „kreáltak”? Nem az van, hogy mindenkinek olyan identitása van, amilyet akar, és tilos kritizálni, mert az dehumanizáció? Meg hogy – legalábbis a tengeren túl – a fehér munkásosztály épp kisebbségbe szorul számszerűleg is? 

Én úgy tudtam, hogy a kritikai elméletek szerint (amibe a gender-elmélet is tartozik) lényegében minden identitás kreálmány. Persze van itt önellentmondás bőven, mert egyszerre vallják, hogy kreálmány, és hogy a bőrszín meg a nemiség a minden.

Baloldali szómágia

Fruzsinánk szerint tehát nem létezik egységes gender-ideológia, az a populista jobboldal találmánya, melyet politikai számításból kreált, a „társadalmi nemnek” pedig semmi köze a biológiai nem tagadásához. 

Azonban ha nincs egységes gender-ideológia vagy gender-elmélet, akkor természetesen „jobboldali populizmus” sincs, és a „jobboldali populizmus” csak a feministák és a baloldal találmánya a velük szemben állók lejáratására, egy politikai számításból kreált fogalom (ez így kábé amúgy igaz is). Már csak azért is, mert ha elolvassuk Cas Mudde populizmusról szóló könyvecskéjét, akkor kiderül, hogy

Ahogy amúgy a jobboldal is egy meglehetősen széles konglomerátum. 

Vicces, amikor azok vádolják nyelvpolitikával a jobboldalt, akiknek azon alapszik a világlátásuk, hogy a nyelv alkotja a valóságot, nem pedig tükrözi. Pár éve az Indexen Kövér-Van Til Ágnes eltés társadalminem-tudós is „ultrankonzervatív jelentésépítés”-t emlegetett. Ahogy egykor írtam: „jelentésépítés bűnében évszázados történelmi privilégiumokkal rendelkezik a baloldal, ami amúgy is, ugye, konstrukcionista. Majd pont nem azok fognak jelentést építeni, akik újra akarják formálni a világot. Az ultrakonzervatívozás nem jelentésépítés és ellenségkép-alkotás?”

A baloldal, főleg a kritikai elméletek teoretikusai folyamatosan szómágiát alkalmaznak, fantasztikusabbnál fantasztikusabb rémképeket festenek, konstruálnak szellemi falukra, hogy legyen mitől rettegni és legyen mi ellen küzdeni, ne maradjanak munka nélkül a felső-középosztálybeli, amúgy unalmas életet élő hivatásos forradalmárok. Mindez egyfajta

Mivel ezen szemlélet szerint a valóságot kizárólag mi alkotjuk, ezért nincs olyan, hogy „a valóságban”. „A valóságban” az van, amilyen valóságot alkotunk, ergo ha megalkotjuk a gender-ideológia valóságát, akkor a gender-ideológia valóság. Ezzel együtt a gender-ideológiát nem a jobboldali populisták találták fel, ők csak nevet adtak a kétségkívül létező, hatvanas években létrejött jelenségnek. 

Egységes gender-elmélet?

Elég elolvasni a gender-elmélet alapító anyáinak munkáit (Simone de Beauvoir, Kate Millett, Betty Friedan, Sulamith Firestone, később Judith Butler) vagy átnézni a gender-elmélet néhány szótári definícióját, és elég gyorsan ki fog derülni, hogy van egységes gender-elmélet, még akkor is, ha sok irányzata van, és hogy annak lényegéhez tartozik a biológiai nem negligálása (a – Előd Fruzsina-féle szóhasználat – „tagadása” természetesen nem, minthogy a biológiai nem puszta létezését nehéz volna tagadni). (Pl.: Simon Malpas – Paul Wake: The Routledge Companion to Critical Theory.  Routledge, 2006; Helen Pluckrose-James A. Lindsay: Cynical Theories. Pitchstone Publishing, 2020, stb.)

A gender-elmélet nem azonos a genderrel, hanem az arról szóló teoretizálás, gondolkodás egy speciális módja (bár a közbeszédben a gender, mint kifejezés már a gender-elmélet rövidítéseként is funkcionál). A gender-elmélet az a teória, amit a feminizmus második hulláma a felszabadítás támogatására dolgozott ki, és lényege az, hogy a nemi szerepeket (de tőlem lehet „társadalmi nem” is) elszakítsa a biológiai meghatározottságtól, magyarán radikálisan elválassza a testet a lélektől – pontosabban személyiségtől és nemi szerepektől, mivel a feministák többsége valószínűleg nem hisz a lélekben.

Hiába létezik a feminizmusnak és az azzal szinte identikus gender-elméletnek mindenféle ága-boga – marxista, liberális, radikális, posztmodern, stb. verziói –, ettől még ez a kiindulópont közös. És hát az van, hogy

Charles Murray például a többek közt a nemek biológiáját taglaló, idei kötetében kitér rá, hogy az akadémiai feminizmus teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a neurobiológia, az evolúciós pszichológia és más olyan tudományok eredményeit, amelyek befolyást tulajdonítanak a biológiának – pontosabban erőltetten röhög rajtuk, lenézi őket és „biológiai esszencializmusnak” titulálja azokat, egy patriarchális struktúra téves termékeinek – a biológiai esszencializmus, azaz a biológia nemi szerepekre gyakorolt hatásának elismerése pedig ugye (tessék figyelni): rasszizmus. 

Tudom, hogy a feministák imádják letagadni, hogy létezik gender-elmélet, vagy hogy abban bármiféle egységesség megragadható lenne, de ettől ez még lehetséges. Ráadásul azt a gyakorlatot, ami ellen tiltakoznak, azt  ők maguk is alkalmazzák más elméletekkel, megközelítésekkel szemben. A populizmus, konzervativizmus, neoliberalizmus megítélésénél nem támadnak kételyeik azzal kapcsolatban, hogy  egységes monolittal van dolguk, és miközben mások elképzeléseit a gender-elméletről utólagos elmekonstrukciónak tartják, a saját teóriáikat a nekik nem tetsző dolgokról természetesen tudományos elemzésnek adják el, nem utólagos elmekonstrukciónak. 

Elvileg, pusztán logikai alapon ugyan „a nemi szerepek vizsgálata” sokfelé vezethetne, de történelmileg úgy alakult, hogy a gender-elmélet a biológiai befolyás határozott tagadását takarja, és a biológiának befolyást tulajdonító kutatások, elképzelések nem tartoznak a gender-elmélet kategóriájába. A gyakorlatban a gender-elméletet az egyoldalú konstrukcionista megközelítés jellemzi, a társadalomhoz pedig jelen pillanatban a kritikai elméletek szkepticizmusával és ellenségességével, sőt mi több: hisztérikus paranoiájával viszonyul.  

Ideológia-e a gender-elmélet?

Ez egy kicsit elvontabb lesz. 

Michael Freeden,  az ideológia-kutatás kortárs doyenje szerint minden többé-kevésbé jól strukturált világnézet: ideológia. Azaz: ideológiamentes világnézet nincs. Viszont az ideológiák nem változatlan dolgok, alakulnak a történelem folyamán, és akár irányzataik is lehetnek. Attól még azonban, hogy például a liberalizmusnak változott a tartalma, jelentése, és irányzatokra bomlott, létezik olyan, hogy liberalizmus. 

Freeden úgy írja le az ideológiákat, mint szobákat, amelyekben időnként változik a berendezés: egyes bútorok időnként középre kerülnek, mások a perifériára. A bútorok az ideológia fogalmai, amelyeknek időről-időre változik az elhelyezkedése, súlya és egymáshoz való viszonya. Sőt: az ideológiáknak sok közös fogalma van, amelyek azonban mindegyikben egy kicsit mást jelentenek. Nagy ideológiák (makroideológiák): a liberalizmus, a szocializmus és a konzervativizmus. Kis ideológia (mikroideológia) például a „harmadik út” elképzelése. És vannak

Freeden szerint a feminizmus időnként a liberalizmus vagy a szocializmus egy ága volt (azaz ideologikus volt), de éppenséggel külön vékony ideológiaként is kezelhető.

A konzervatívok (ha tetszik: jobboldali populisták) ideológián mindig is „evilági eszkatológiát” értettek, azaz olyan törekvéseket, amelyek a „társadalommérnökösködés” eszközeivel a földön szeretnék megteremteni a mennyországot a gőgös racionalizmus segítségével. 

Ha felütök két magyar „gender mainstreaming” „kézikönyvet”, azaz a gender-elmélet gyakorlati, kormányzati alkalmazására tett javaslatcsomagot (Betlen Anna − Krizsán Andrea − Zentai Viola: Partszélről a fősodorba. Gender mainstreaming kézikönyv. Close Design Kft., 2009.; Juhász Borbála: A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közpolitikai ajánlásai. 2016.), akkor elég gyorsan kiderül, hogy miről van szó: az elnyomó patriarchális viszonyokkal teleképzelt társadalom gyökeres átalakításának igényéről, és a gender-szempont érvényesítéséről minden intézkedésben. 

A Partszélről a fősodorba szerint a gender mainstreaming „célja nem csupán a nők és férfiak között statisztikai szinten jelentkező aránytalanságok kijavítása megerősítő intézkedésekkel, hanem az, hogy ezeknek az aránytalanságoknak a mélyén gyökerező, társadalmi és intézményes okait azonosítsa és orvosolja”, s ez vezet majd a statisztikák javulásához. És itt jön a lényeg: „az eredményes egyenlőségi politika nem korlátozódhat arra, hogy a nőket felzárkóztassa a férfiközpontú, férfimércéjű társadalmi normákhoz. Hosszú távú célként

hiszen a gond az alapvető társadalmi normákkal és azok intézményes és közpolitikai megtestesülésével van.”

Jelenleg a genderteoretikusok fő elfoglaltsága az, hogy a világ minden létező jelenségét megpróbálják sajátos szempontjaik szerint értelmezni. A gender-elmélet  sajátos törésszögben mutat bármit,  amire ráalkalmazzák: minden mögött kimutatja a heteronormatív mátrixot, a mérgező maszkulinitást, az elnyomó nemi binaritást és persze a patriarchális hatalmi viszonyokat, legyen szó nemcsak politikáról, hanem művészetről, hétköznapi beszédről és szóhasználatról vagy akár gasztronómiáról. Azaz a gender-elmélet egy szempontot abszolutizál, és minden más szempontot ennek rendel alá. Ez nem az értékek pluralizmusa, ez egy szempont abszolutizálása, ráadásul egy olyan szemléleté, ami  a társadalom teljes átalakítását tekinti céljának. Ez már nem pusztán egy vizsgálódási módszertan, hanem egy komplett – habár egy-ügyű – világlátás, világnézet, ideológia.

A gender-elmélet  célpontja: az egész emberi társadalom, amely szerinte tragikusan rosszul épül fel. Át kell tehát strukturálni. Ez teljes mértékben kimeríti a konzervatívok társadalommérnökökről szóló meglátásait. A gender-elmélet evilági eszkatológia, mely ki akarja javítani az embert, a társadalmat, a világot. Hogy épp liberális, marxista vagy posztmodern módon tenné ezt, az csak taktikai eltérés. Ez pedig Molnár Tamás szava járásával élve:

A „gender-ideológia” tehát nem a jobboldali populisták politikai számításból összehozott találmánya, hanem létező jelenség, amit nem a jobboldali populisták tettek a közéleti viták célkeresztjébe, hanem a feministák és az LMBTQ-mozgalom. A gender-elmélet egységes és ideologikus. Nagyon helyes, hogy a jobboldal küzd ellene. 

Egyébként meg az van, hogy ha a gender-ideológia és az LMBTQ-mozgalom minden törekvése győzelemre jut a nyugati világban, akkor nem sokáig élvezhetik majd a gyümölcsöket, ez ugyanis egy teljesen impotens állapot lenne, egy önmegsemmisítő folyamat. Ha tetszik: pirruszi, önmegsemmisítő győzelem.