Az aradi vértanúk, a gazdaság helyzete és Göncz Árpád volt a téma a parlamentben

2020. október 6. 11:00
Orbán Balázs szerint, ha a magyar baloldal komolyan veszi a nemzeti összetartozást és Göncz Árpád emlékét, akkor olyan ügyekben, mint például a koronavírus-járvány, változtathatna hozzáállásán.

Néma felállással emlékeztek meg az aradi vértanúkról kedden a parlamentben, majd a képviselők a gazdaságról, a klímapolitikáról, a munkanélküliekről és Göncz Árpád egykori államfőről beszéltek napirend előtt. Az elnöklő Jakab István az október 6-i nemzeti gyásznapról, az aradi vértanúkról megemlékezve elmondta: 171 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Aradon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 13 tábornokát, valamint Pesten Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.

Párbeszéd: nem lett versenyképesebb a magyar gazdaság az elmúlt tíz évben

Mellár Tamás (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a nyári gazdasági adatokból kiderült: a történelmi jelző nem a kormány válságkezelő csomagjára, hanem inkább a gazdasági visszaesésre jellemző. Magyarország az inflációt tekintve az első az EU-ban, az államháztartási hiány 7-9 százalékos lehet az év végére és az adósság GDP-hányadosa is emelkedett. Ez azt bizonyítja, hogy semmivel nem lett erősebb, versenyképesebb és válságállóbb a magyar gazdaság az elmúlt tíz évben, dacára az uniós forrásoknak – mondta. Az Orbán-kormány elmulasztotta a történelmi lehetőséget a felzárkózásra és bűnös módon elherdálta, baráti oligarcháknak juttatta a fejlesztési forrásokat, a technológiai fejlesztés és az oktatás feljavítása helyett – értékelt. 

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy reagált: a számok azt bizonyítják, hogy a kormány igenis jól kezelte a válságot, erős gazdaság, biztos lábakon álló pénzügypolitika és költségvetés találkozott szembe a világjárvánnyal és annak gazdasági hatásaival. Felhívta a figyelmet arra, hogy a második negyedévi visszaesés EU-s átlaga magasabb, mint a magyar GDP visszaesése, ami azt jelzi, hogy a kormánydöntések jók voltak. Magyarországon jó a tendencia a makrogazdasági mutatókban, az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság az egyik legerősebb volt Európában – hangsúlyozta.

LMP: a kormány klímapolitikája folyamatos késésben van

Schmuck Erzsébet (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány alatt sem szabad megfeledkezni a klímaváltozás következményeiről, szerinte azonban a kormány klímapolitikája folyamatos késésben van, egyre nő a szakadék a nemzetközi elvárások és a magyarországi klímacélok között. Úgy fogalmazott: a kormányoldal "kiherélt klímatörvényt" fogadott el korábban, ezért az LMP kezdeményezi annak módosítását, szigorítva a klímacélokat.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára úgy reagált: a baloldal és a „magát zöldnek nevező” LMP sem szavazta meg a klímatörvényt, amelyet ők nyújtottak be. Hangsúlyozta: a járvány miatt most olyan helyzetben van Magyarország, hogy szükség van a családok megélhetésének megvédésére, ezért olyan klímacsökkentési célokat kell meghatározni, amelyek a gazdasági realitásokkal is összhangban vannak. Az egyoldalú kibocsátáscsökkentés jelentős versenyhátrányt jelentene Európában és a világpiacon – figyelmeztetett.

DK: a kormány nem segít a munkanélkülieken

Arató Gergely (DK) azért bírálta a kormányt, mert szerinte a munkanélküliek csak üres retorikára és statisztikai bűvészkedésre számíthatnak a kabinettől, segítségre nem. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök ígéretével ellentétben szó sincs arról, hogy mindenkinek lenne ismét állása három hónapon belül, hiszen jelenleg 170 ezer álláskereső semmilyen pénzügyi segítséget nem kap, és ők már túlvannak ezen az intervallumon.

Schanda Tamás államtitkár elképesztőnek és hiteltelennek nevezte a felszólalást, arra hivatkozva, hogy a szocialista kormányok korábban úgy kezelték a válságot, hogy újabb és újabb terheket tettek a magyar emberek és családok vállára, megszüntették a 13. havi nyugdíjat, elvettek egyhavi bért a közszféra dolgozóitól, megemelték a nyugdíjkorhatárt, csökkentették a táppénzt és gigahiteleket vettek fel. Hangsúlyozta: a kormány gazdaságvédelmi akciótervének igenis vannak eredményei, hiszen szeptemberre 53 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, 4,5 millió főre emelkedett a foglalkoztatottak száma, meghaladva a 2020. eleji értéket. A kormány minden megtesz, hogy megvédje a munkahelyeket, és annyi munkahelyet hozzon létre, amennyit a vírus tönkretesz – jelentette ki.

MSZP: öt éve hunyt el Göncz Árpád

Gurmai Zita (MSZP) az öt éve elhunyt Göncz Árpádról, egykori köztársasági elnökről emlékezett meg. Hangsúlyozta: a volt államfő '56-os hős volt, fantasztikus író és műfordító, akit nem a hivatala tett naggyá, hanem őszintesége, közvetlensége és emberi tartása. A magyar emberek számára Göncz Árpád az örökös köztársasági elnök, a mintakép, aki megtestesítette a nemzet egységét, puritán élete és erkölcsi tartása most is megszégyeníti azokat, akik urizálásra és uralkodásra használják hivatásukat – értékelt. Hangsúlyozta: az MSZP hisz abban, hogy vissza lehet hozni azt, amit Göncz Árpád képviselt, ezért minden erejével egy új magyar köztársaságon dolgozik. 

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: az aradi vértanúkra és a Göncz Árpád volt államfőre való emlékezést a nemzeti összetartozás szimbólumával lehet összekötni. Kiemelte: Göncz Árpád politikai munkássága és élete, valamint irodalmi munkássága is elismerést érdemel, bár a közéleti tevékenységének megítélésében lehet vita a politikai oldalak között. Úgy vélte: ha a magyar baloldal komolyan veszi a nemzeti összetartozást és Göncz Árpád emlékét, akkor olyan ügyekben, mint például a koronavírus-járvány, változtathatna hozzáállásán.

(MTI)

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nyugszik a beteg, nyugszik!

Az orvosi bérezés törvény a téma.

"A magyar emberek számára Göncz Árpád az örökös köztársasági elnök, a mintakép,"

Azt nem mondta Gurmai, hogy Antall Józsefet, aki Gönczöt javasolta, csak a halálos ágyán tüntette ki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés