Tíz százalékkal magasabb az átlagkereset a tavalyinál

2020. október 1. 9:51
Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt az átlagkereset. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 ezer 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – írta meg a Hirado.hu.

A júliusi reálkereset 6,7 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 3,8 százalékos júliusi inflációval számolva. A legalább 5 foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál 11,4 százalékkal 418 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, ami 278 ezer forint nettónak felel meg. A költségvetési szférában 10 százalékos emelkedéssel 405 ezer forint volt a bruttó és 269 ezer forint a nettó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak száma 142 ezerrel, 6,7 százalékkal csökkent tavaly júliushoz képest, a költségvetési szektorban 0,3 százalékkal, kétezerrel dolgoztak kevesebben – derül ki a KSH adataiból.

Oktatásban és egészségügyben is 10 százalék fölötti az emelkedés

A feldolgozóiparban 10,6 százalékkal, az építőiparban 14,4 százalékkal volt magasabb az átlagkereset, mint tavaly júliusban és 429 ezer forintot, illetve 338 ezer forintot ért el. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban lehetett a legtöbbet, bruttó 693 ezer forintot, ami 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az oktatásban alkalmazottak átlagkeresete 10,9 százalékkal 374 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, az egészségügyben 10,4 százalékkal emelkedtek 407 ezer forintra. Az év első hét hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 406 ezer 500 forint volt a bruttó átlagkereset. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 272 ezer 200 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10 a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 10,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – írta a KSH.

Augusztusban 3,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak

Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat – jelentette a KSH. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon, többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában a korábbiaknál kevésbé volt már érezhető. Az ipar belföldi értékesítés árai átlagosan alig változtak – 0,4 százalékkal nőttek –, ezen belül a feldolgozóiparban 1,9 százalékkal magasabbak, az energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 2,9 százalékkal alacsonyabbak voltak. Az élelmiszeripar belföldi értékesítési árai 4,5 százalékkal emelkedtek a járműiparé 6,2 százalékkal.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön a beruházási javakat gyártók ágazatokban 5,6 százalékkal, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,6 százalékkal nőttek az árak ezen belül a tartós fogyasztási cikkek termelői ára 5,1 százalékos emelkedést mutatott. Az ipari exportértékesítési árak 5,2 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a közel 95 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparéi 5,7 százalékkal nőttek. A forint árfolyama tavaly augusztus óta 6,71 százalékkal gyengült az euróval és 5,74 százalékkal a dollárral szemben. Az élelmiszerek exportára forintban 8,2 százalékkal, a járműgyártásé 7,3  százalékkal emelkedtek, a villamosberendezések gyártói és a gépipari cégek 6,4, illetve 6,5 százalékos áremelést tudtak elérni, a számítástechnikai termékek előállítóinak csak 1,8 százalékos, a gyógyszergyártóknak 1,6 százalékos áremelést sikerült kivívniuk – írta a Hirado.hu.

Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a Boros Anita ITM-államtitkár által vezetett kutatócsoport nyertes OTKA-pályázatának története. Miután Arató Gergely DK-s képviselő a parlamentben rákérdezett, nem problémás-e, hogy a tudományos pályázaton, amelynek elbírálását az ITM felügyeli, az ITM egyik államtitkára nyer, először Boros nevét cserélték le a pályázatban, majd mint azt a Magyar Hang írja, az egész pályázat lekerült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján az OTKA-nyertes pályázatai közül.

Ehelyett átkerült egy új kategóriába, a "szakpolitikailag támogatott pályázatok" közé.

Most már végképp takarodnia kell a Zorbánnak!!!

Vissza a hatalomba azokat, akiknek a regnálása alatt annyi volt az átlagbér, mint most a minimálbér!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés