Nem esett a „más szemében a szálkát” hibájába a külföldre utazó újságírók után érdeklődő Külügy?

2020. szeptember 23. 18:43

Pap Szilárd István
Mérce
A lényeg, hogy magánügy.

„Szóval, ha jól értjük a Külügy álláspontját, akkor az történik, hogy az ördögi »Soros-hálózat« kicsit utaztatja az újságírókat, akik ettől a szívességtől annyira becsicskulnak, hogy utána egyébre sem lesznek képesek, mint Soros szólamait fújva beavatkozni a magyar politikába.

Ugyanez a logika mondatta korábban a fideszes beszélő fejekkel, hogy aki a CEU-n végzett, az nem lehet más, mint egy agymosott Soros-droid. Kivéve persze Kovács Zoltánt, ő szerencsére képes volt másfajta… szóval, hogy képes volt ellenállnia ennek az agymosásnak.

És akkor nézzük a másik hírt, ezúttal keddit. 91 milliárdos állami megbízást kapott Szíjj László üzletember cége. Ugyanarról az üzletemberről van szó, akinek a jachtján pár hete a belarusz helyzetért erősen aggódó Szijjártó Péter külügyminiszter kipihenhette a munka fáradalmait.

Szijjártó szerint MAGÁNÜGY, hogy ő épp egy közbeszerzéseket gyakran megnyerő üzletember jachtján nyaral, és amúgy sem történt semmi jogszerűtlen. Azt persze azóta sem tisztázta, hogy a jachtozást ajándékba kapta-e, vagy pedig fizetett érte.

A lényeg, hogy magánügy.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés