Egy miniszterelnök nem az ország hadvezére, de még csak nem is a főpapja

„Sokan kérdezik, mit gondolok Orbán propagandaesszéjéről. Röviden azt, hogy ugyancsak bajban lehet a magyar miniszterelnök, ha a járvány és a nyomában járó válság kellős közepén csak ócska libernyákozásra futja tőle. Csupa unalmas, dohos, zavaros szélsőjobboldali gondolat illiberális demokráciáról, igazi kereszténydemokráciáról, nemzetellenes libernyákokról, genderideológiáról, szivárványos propagandáról, abszurditásig emelt klímacélokról — mindezt az elmaradhatatlan sorosozással kísérve. Orbán Viktor még akkor is szellemi polgárháborút vív, amikor mások emberéletekért küzdenek a kórházakban. Neki még akkor is a megosztáson, emberek mesterséges szembefordításán és a gyűlöletpolitikán jár az esze, amikor egyetlen ellenséggel kellene foglalkozni, a vírussal. Nagyon kínos az egész.

Egy miniszterelnök nem az ország hadvezére, de még csak nem is a főpapja. Nem nagyívű esszéket várunk a jók meg a rosszak harcáról, nem meséket akarunk hallgatni a világméretű összeesküvésről Tudjukki vezényletével, hanem azt akarjuk, hogy foglalkozzon végre a magyar valósággal. Nem érdekelnek a zavaros elméletei, a görcsös gyűlöletpolitikája, a mindig valakit valaki ellen fordítani akaró propagandája, amit verkliként ismételget. Azt akarjuk hallani, hogy védekezik a magyar kormány, mi van a tesztelésekkel, mi a helyzet az óriási szakápoló-hiánnyal, mi van az iskolai káosszal, mire számíthatnak a szülők, a dolgozók. Mi a helyzet a vérszegény munkahelyvédelemmel, a bezárt bértámogatási programmal, a cserben hagyott munkanélküliekkel, az állásukat vesztett tízezreknek tett ígéretekkel? Miért nem erről tetszik esszét írni?

Ja, hogy nincsenek eredmények, mert nincs kormányzás, úgyhogy jön a propaganda és a beakadt lemez: ez a mai fárasztó iromány is azt mutatja, a magyar kormányfő nem igazodik el olyan helyzetekben, ahol nem lehet kétfelé osztani a világot, vagy nem úgy, ahogy ő megszokta, ahol nem hatalmi játszmákban kell nagyot alakítani, hanem praktikus döntéseket kell hozni, mert szembejött a valóság.

Itt most nem annyi lenne a kormány dolga, hogy üzembiztosan működtesse a propagandagépezetet a zavartalan lopáshoz, hanem kormányozni kellene és válságot kezelni. Méghozzá egy sokszoros válságot. Egy egészségügyi, gazdasági és környezeti válságot. Mindet egyszerre, és nem egymás ellenében, egymás rovására, ahogy Orbán Viktor gondolja. Márpedig a nemzeti szabadságharc és az illiberális demokrácia nem válságkezelési program. Itt és most olyan válságokkal kell megküzdenünk, amelyekkel szemben védtelenek vagyunk együttműködés és a valósággal való szembenézés nélkül. Olyan vezetőkre van szükség, akik ezt értik és értünk dolgoznak. Minden más csak mese a magát mesehősnek képzelő Orbánról meg a gonosz boszorkáról.”