Így lovagolta meg Donald Trump az elefántot

2020. augusztus 27.
Először kigúnyolták, utána hevesen támadták, aztán ímmel-ámmal beálltak mögé, hogy a választás előtt néhány héttel ismét magára hagyják. A győzelem után pedig szinte kivétel nélkül hangos támogatóivá váltak. Íme Donald Trump és a Republikánus Párt viszonyának vérzivataros története.

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

2015. június 16-án Donald Trump neje társaságában leereszkedett a Trump Tower mozgólépcsőjén, hogy bejelentse, indul az elnökségért – felejthetetlen, történelmi pillanat volt ez. Az ingatlanmágnás sajtótájékoztatója olyan eseménysort indított el, amely mára jócskán megváltoztatta Amerikát. „Országunk nagy bajban van. Nem aratunk többé győzelmeket. Valaha sokszor győzedelmeskedtünk, ma már nem – adta meg kampányának alaphangját, és rögvest rá is tért Mexikóra. – Nem a legjobb embereiket küldik át hozzánk. Problémás embereket küldenek, akik áthozzák a problémáikat hozzánk. Drogokat hoznak, és bűnözést. Nemierőszak-tevők jönnek át. Néhányan pedig, gondolom, jó emberek.”

„2015-ben úgy tűnt, eljött a pillanat, hogy a Republikánus Párt középre tolódjon”

Az iraki háború teljességgel értelmetlen volt, csak Irán és az Iszlám Állam térnyerésének ágyazott meg – részletezte tovább a problémákat Trump. Hangsúlyozta: Kína és Japán gazdaságilag tönkreteszi Amerikát, emberek milliói nem jutnak álláshoz, mivel az üzemeket külföldre költöztették. Szükség van valakire, aki ismét naggyá teszi az országot – jelentette ki, hozzátéve: vezetése alatt többé nem fogják az orránál fogva vezetni az Egyesült Államokat.

Tagadás

Néhány hónappal azelőtt még azt latolgatta a sajtó, hogy a mérsékelt Jeb Bush, George W. Bush öccse vagy éppen Scott Walker wisconsini kormányzó indul neki a legjobb esélyekkel a republikánus előválasztási folyamatnak. Úgy tűnt, eljött a pillanat, hogy a Republikánus Párt középre tolódjon, s nyisson a kisebbségek felé: sokszínű, indiai, hispán származású, fekete bőrű, illetve női aspiránst is felsorakoztató jelöltsor vágott neki az előválasztásnak.

Donald Trump bejelentése mindent felborított. Régóta rebesgették indulását, bár 2015 elején készített felmérések azt jelezték, hogy az iowai és New Hampshire-i előválasztások potenciális szavazói jelentős arányban negatívan viszonyulnak hozzá. „Semmi sem sugallja azt, hogy Trump ma is politikailag releváns lenne” – állapította meg a The Washington Post. És mégis: a bejelentés után a jelölt alig néhány hét alatt élre tört a közvélemény-kutatásokban. Ezzel azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a republikánus szavazók jó része nem tudott azonosulni azzal, amit a pártvezetés korábban képviselt. Trump kétségbe vonta a Grand Old Party addigi pozícióit: a dogmatikus szabadkereskedelem-pártiságot, az agresszív, intervencionista külpolitikát és az olcsó munkaerőt nyújtó tömeges hispán bevándorlás többé-kevésbé nyílt elősegítését.

Mike Pence nem állt ki Donald Trump mellett az előválasztás idején.<br>Fotó: MTI / EPA / Michael Reynolds

A milliárdos tisztában volt vele, hogy vér-verítékes küzdelem lesz a Republikánus Párt meghódítása. S miközben megkezdte sistergő hangulatú nagygyűlései sorát, a pártvezetőség nem vette túl komolyan a jelöltségét. Úgy vélték: rövid idő alatt, néhány tévévita után kipukkan a Trump-lufi. Sorra nyilatkozták gúnyos republikánus közszereplők, hogy Trumpból nem lesz jelölt, s őket látszottak igazolni a különböző nagynevű politikai szakértők és adatguruk jóslatai is. A liberális The Huffington Post a politikarovat helyett a bulvárhírek között számolt be kampányáról.

Augusztusban a jobbos Fox News szervezésében tartották meg az elnökjelöltek első tévévitáját. Az első kérdésre – ki nem ígéri meg, hogy támogatja majd a republikánus jelöltet, bárki lesz is – csupán az ingatlanmágnás tette fel a kezét. Jött aztán a moderátor Megyn Kelly felvetése: Trump korábban hájas disznónak és kutyának nevezett nőket. „Csak Rosie O’Donnellt!” – válaszolt a milliárdos, utalva éveken át tartó, újabb és újabb bulvárszalagcímek generálta viaskodására a szabadszájúságáról híres, leszbikus színésznővel. A vita közönsége tapsban és hosszú nevetésben tört ki, Trump pedig a politikai korrektség szörnyűségére panaszkodott. Itt mutatkozott meg utolérhetetlen előnye: az erősen trashbe hajló celebkultúra ikonjaként ösztönösen érzi, hogyan tarthatja magán a figyelmet. (Ettől az estétől datálódik konfliktusa Kellyvel, ami az egész előválasztáson végigvonult: a műsorvezető megjegyzését a vita után nevetségesnek minősítette, hozzátéve: „Kellynek láthatóan vér folyt a szeméből, meg még ki tudja, honnan”.)

Egy küldött a 2016-os konvención, rajta a párt jelképe, az elefánt.<br>Fotó: MTI / EPA / Andrew Gombert

Harag

Az első tévéviták után a Trump-vonat nem lassított, sőt. A pártból egyre durvábban mentek neki a milliárdosnak: Rick Perry volt texasi kormányzó kijelentette, hogy Donald Trump „tumor a konzervativizmus testén”. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor arra biztatta pártját, hogy „a kisebbségek ellen uszító, xenofób, vallási bigott” politikust „küldje a pokolba”, az állam kormányzója, Nikki Haley pedig úgy vélte, a Trumpéhoz hasonló retorika vezet olyan tragédiákhoz, mint a kilenc áldozatot követelő charlestoni vérengzés. Na persze az üzletembert sem kellett félteni, ízes Twitter-posztokban küldte el bírálóit melegebb éghajlatra. Grahammel szemben megjátszotta azt is, hogy nyilvánosan felolvasta a telefonszámát.

„A republikánusok nem tudják, hogyan kell győzni: én majd megmutatom nekik!”

Címlapképen: Történelmi energiákat szabadított fel Trump. Fotó: MTI / EPA / Cristobal Herrera

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés