EMMI: Nem igaz, hogy minden negyedik beteg kórházi fertőzésként kapta el a koronavírus-megbetegedést

2020. július 17. 17:49
A minisztérium szerint Karácsony és az ellenzék szándékosan félreértelmezi az adatokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az atv-nek küldött nyilatkozatában cáfolta, hogy minden negyedik beteg kórházban kapta volna el a koronavírust. Az állítást Müller Cecília országos tisztifőorvos a fővárosnak küldött tájékoztató levele alapján az index jelentette meg, majd Karácsony Gergely főpolgármester is erről posztolt a facebookon.  

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a minisztérium nyilatkozatát.

„Karácsony Gergely és az ellenzék tudatosan félremagyarázza a tisztifőorvos által jóhiszeműen közölt adatokat. Szó sincs arról, hogy minden negyedik beteg kórházban fertőződött volna meg koronavírussal, ugyanis nemzetközi előírás szerint minden fertőzést, amelynek tünetei 48 órával a kórházba történt felvétel után jelentkeznek, azt mind kórházi fertőzésnek kell tekinteni. Az új koronavírus-fertőzés lappangási ideje egytől tizennégy napig terjed. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy intézményben ápolt betegnél ezen időn belül jelentkeznek a fertőzésre jellemző tünetek, akkor nem lehet megmondani, hogy az adott intézményben fertőződött meg, vagy már a lappangási időben került felvételre.

Nem mellesleg a kórházak több száz, az idősotthonokból beszállított fertőzöttet ápoltak, ez így volt a Pesti úti idősotthon lakói esetében is. Sajnálattal látjuk, hogy a járványt továbbra is politikai csatározásra használja az ellenzék.”

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 136 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egy félreértés. MC igazából egy szakmai levelet küldött mondjuk egy másik szakorvosnak, aki pontosan tisztában van a "kórházi fertőzés" definiciójával. Nem vették észre, hogy a címzett egy közgazdász, akinek ettől meg égnek áll a haja. A félreértéseket el lehetett volna kerülni, ha "Utóíratként" odaírják a definiciót, azaz azt, hogy mi számít "kórházi fertőzésnek".

Ami a "mindig ferdítést" és a "tudatos félrevezetést" illeti, guglizz már rá arra, hogy mennyi sajtópert veszített az ellenzéki sajtó és mennyit a Habony-Médiaművek sajtója. Szégyen.
Szívesen.

A stílus maga az ember, szép szőke herceg.
Szívesen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés