Vissza a közterekre

2020. július 9.
Budapesten egyre több hajléktalan tér vissza a sűrűn látogatott, közkedvelt terekre. Bár jelentős részüket korábban sikerült bejuttatni szállókra, mostanra a fővárosi intézmények fél házzal üzemelnek. Riportunk a fedélnélküliek sokszor nyomorúságos helyzetéről és átpolitizálódott ügyéről.

Joó István riportja a Mandiner hetilapban.

Különös feszültségben találjuk Budapest ismert, elvileg vonzó köztereit. Egy-egy sűrűn látogatott hely az átlagpolgároké, máshol kikerülhetetlen a hajléktalanok vigasztalan látványa. Több este is megfigyeljük: a Gellért téren az aluljáró környéki füves park, amelyet a szecessziós Gellért Szálló, a Bartók Béla úti villamosmegálló és a Duna határol, a fedéltelenek találkozóhelye – miután a munkából hazatérőktől már elkéregették a szükséges mennyiségű pénzt. Jó néhányan üvegből bort nyakalnak az elit vendéglő szabadtéri asztalainak tőszomszédságában. Hajléktalanok sokaságát látni a Bartók Béla úton is a Mészöly utcáig; kapualjakban üldögélnek. A jelenség a Széll Kálmán téren is megfigyelhető, és Pesten szintén számtalan hasonló mozaikos „homelessparadicsomra” bukkanhatunk, mondjuk közvetlenül a Központi Vásárcsarnok mögötti területen.

Hát a metróaluljárók? Az alvásra szivaccsal, plédekkel berendezkedett emberek csoportja ritka látvány 2018 ősze óta. Két éve módosult ugyanis a szabálysértési törvény, így szankciókkal tiltották meg, hogy a köztereken életvitel-szerűen tartózkodjanak emberek. A szigorítás célja az volt, hogy az utcán élőket rászorítsa a hajléktalanellátás igénybevételére. De – a csak fél évvel ezelőtti helyzethez képest is – megint több az aluljárókban a hajléktalan. Például a 3-es metró Corvin-­negyedi megállójánál, a lépcsőfeljáró legalsó fokán vízszintesben látható egy idősödő kopasz férfi. Mellette a kövön sörösdoboz. A Kálvin téri aluljáróban megrendítő performansz: épp egy sápadt, zilált hajzatú, téveteg tekintetű nő ereszkedik fekvő helyzetbe a puszta kövezeten a járókelő-forgalom fő útvonalában. A gíroszos súlyos alkoholistaként és pszichiátriai betegként ismeri őt. Hirtelen átvág egy divatjamúltan bő szárú farmert viselő, színes, de porlepte tornacsukás, hosszú ősz hajú férfi feltűnően ferde vállal, az elmaradhatatlan szatyorral. Arca intelligenciát és becsületességet sugároz. Utánasietünk a lépcsőn, követjük fent is, az éttermi illataival is vonzó Kecskeméti utca zsúfolt sétálóövezetében. Egy ódon utcán a Belgrád rakpart felé veszi az irányt.

Fotó: Földházi Árpád

Kód a lépcsőházhoz

Akkor szólítjuk meg, amikor egy korábban parkolóként használt, most építési törmelékkel behordott foghíjtelekre kukucskál a drótkerítésen át: „Elnézést, azt keresi, hogy hol tudja tölteni az éjszakát?” A férfi hangjában vád, félelem és panasz egyszerre: „Miből gondolja, hogy hajléktalan vagyok?!” Faképnél hagyna minket, de egy kétezres beígérésével elnyerjük a bizalmát. A 2-es villamos sínpályája melletti, rakparti padon, pontosan a Gellért-heggyel szemben – olyan látképpel előttünk, amilyet a járvány miatt most távol lévő külföldi turisták elragadtatva csodálnának – kész beszélni nyomorúságos helyzetéről.

A koldulás nála alap, aludobozokat is gyűjt. Dohányos lévén a csikktartókból kikotorja a dekkeket, mert még van bennük annyi dohány, hogy kimentse, és olcsón vásárolt cigarettapapírba töltse. Az esti és éjjeli Budapest mindig ébren találja, az olyankor élelemkereső terep a számára. Főleg Budán, a XI. kerületben járja végig az utcákat, ahol idős jó emberek naponta akasztanak ki némi élelmet a kertkapukra. Hajnal előtt ér „haza”, vagyis egy lépcsőházba a nővéréék társas bérházában. Testvére megadta a kódot. A sógora nem engedi, hogy a lakásban aludjon, de hallgatólagosan minden másnap tisztálkodhat a fürdőszobájukban. Táskája, amelyben a holmijai vannak, a körfolyosón, a lakásajtó közelében hever. A gangon alszik pár órát, mielőtt az első munkába sietők megjelennének a lépcsőházban. Akkor kioson, felmegy a Gellért-hegyre, ahol a kutyasétáltatókkal köszönőviszonyban van, valahol a Citadella alatt leheveredik egy padra néhány további órát szundikálni.

„A közterület-felügyelők inkább csak ébresztgetik az utcán alvókat, hogy keljenek, vigyázzanak az értékeikre, nem vitetik el őket”

E riportalanyunknak rendes szakmája van, mechanikai műszerész. A nyolcvanas években jól keresett gmk.-ban, targoncákat javított. Utóbb egy kábelgyártó cégnél tíz év után bocsátották el, elmondása szerint olyan hiba miatt, amelyet nem is ő követett el. Ez után ötven év fölöttiként már nem tudott megfelelően elhelyezkedni. A felesége korábban meghalt leukémiában, majd az édesapja is elhunyt, nagy volt az önkormányzati lakás, nem adtak lehetőséget, hogy kisebbre cserélje. Miközben nem volt rendszeres fizetése, a rezsin kívül apja adósságait is fizetnie kellett volna. A gyűlő tartozások miatt 2017 októberében kilakoltatták.

A három év csövezés alatt csak egyszer ment be – egy VIII. kerületi – éjjeli menedékhelyre. „Túl sok ágy volt egy szobában, és akik ott voltak, épp veszekedtek, kiabáltak, elképesztően piszkosak voltak… Hát, a szállót, úgy láttam, próbálják tisztán tartani… De ha ott ilyen emberek vannak, akkor én nem megyek oda.” Osztja azt a véleményt, hogy többen vannak a hajléktalanok, mint korábban. Hogy miért? Most nyár van, és akiket vesztegzár alá helyeztek a vírus alatt, örömest kirajzottak. Értesült róla, hogy a főváros és sok kerület „a baloldalé” lett, s az új vezetés nem zargatja őket. A közterület-felügyelők ha beléjük botlanak, inkább csak ébresztgetik az utcán alvókat, hogy keljenek, vigyázzanak az értékeikre, nem vitetik el őket.

Fotó: Földházi Árpád

Nyakon szúrt kéregető a Blahán

Hajléktalan alszik a Blaha Lujza téri „négyeshatos” villamosmegálló üvegfedele alatt is. Lábfeje meztelen, kisebesedett. Vele lehetetlen volna szóba állni. És vannak, akikkel meg nem tanácsos beszédbe elegyedni, sőt még a szemkontaktus sem… Ilyenek a kötekedő bandázók, akiket a Blaha buszmegállója mögötti terecske hosszított padnak is beillő szegélykövénél találunk. Jobb híján egymással verekednek össze. Egy, aki a rövidebbet húzza, támolyogva leül a szegélykőre, ahol mint a verebek sorakoznak a szatyros hajléktalanok.

Egyikük egy alacsony, kopaszodó, őszes bácsika, aki az imént még a buszokról leszállóktól kéregetett pénzt. Viseltes szürke öltönynadrág, foszló fehér ing, hózentróger. Nyakán kötözött seb, öt napja szúrta meg ütőere közelében egy másik hajléktalan itt, a Blahán, a Corvin Áruház ajtajában. A vérmes illető durván beszólogatott a szupermarketba igyekvő nőknek, ő meg rendreutasította. A vért eltakarni hivatott, pirosra színeződött homok még mindig ott van az aszfalton.

„Nyakán kötözött seb, öt napja szúrta meg ütőere közelében egy másik hajléktalan itt, a Blahán”

Címlapkép: Földházi Árpád 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés