Csak erős közösség harcolhatja ki az autonómiát – Kántor Zoltán a Mandiner hetilapnak

2020. június 4.
Amíg nem rendeződik megfelelően a határon túli magyarok helyzete, addig nem jutunk túl Trianonon – mondja lapunknak Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Az intézmény vezetőjét kivándorlásról és asszimilációról, a nemzetek Európájáról és a külhoni magyarok együttműködéséről kérdeztük.

Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner ma megjelent hetilapszámában

 

Felülírta-e Trianont a határok spiritualizálódása?

Nem, a trianoni határ száz éve létezik, és velünk fog maradni. Tegyük hozzá, hogy az államhatárok nem spiritualizálódtak olyan mértékben, mint amennyire tűnik vagy szeretnénk. 1920-tól új szociológiai helyzetben vagyunk, felbomlottak a nemzeti kötelékek, a gazdasági egységek. Hiába beszélünk demokratikus államokról, ahol megvan a szabadságunk, a korábban együtt fejlődő és intézményesülő nemzet különböző országokban folytatta a nemzetépítést. Más-más törvényes keretben, eltérő viszonyulással a magyarsághoz. Viszont nemzeti egységről beszélhetünk, hiszen ha egy kárpátaljai és egy vajdasági magyar találkozik, nem méregetik, hogy ki milyen nemzet tagja, annak ellenére hogy különböző, más társadalomfejlődésű országokban élnek.

Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, nagy volt az öröm, hogy megoldódnak a gondok, szabadon lehet utazni, szimbolikusan egyesül a térség, aztán mégsem jött el az igazi nagy megváltásérzés. Mi ennek az oka?

Nem jött el, és nem is fog. Attól még, hogy egy nagyobb egységbe bekerültünk, a nemzeti kérdés fontos maradt minden állam és valamennyi kisebbség számára – napjainkban növekszik is a szerepe. A társadalmak a 18–19. század óta intézményesülnek nemzeti alapon. Trianon után nem az történt, hogy a külhonban rekedtek azt mondták: mostantól nemcsak román vagy szlovák állampolgárok, hanem románok és szlovákok is vagyunk. Ha végignézzük az 1989 utáni államok alakulását, azt látjuk, hogy nemzeti alapon szerveződtek. Ugyanez mondható el a konfliktusokról is Európában. Az EU hozzájárulhat ahhoz, hogy a feszültség csökkenjen, de azzal, hogy országon belül vita van a többségi és kisebbségi nemzetépítés között, nem tud mit kezdeni. Nálunk a nemzet határai és az államhatárok nem esnek egybe. Van egy anyaország, amely kívülről támogatja a kisebbségi nemzetépítést. Ez nem fog megváltozni addig, amíg a nemzeti identitás kérdése fontos marad Európában. Jelenleg nem tudok elképzelni nemzetek nélküli Európát.

„Jelenleg nem tudok elképzelni nemzetek nélküli Európát”

Az EU-ban a kisebbségi kérdés kezelése tagállami hatáskörben van.

Az Európai Unió létrehozásakor ez a kérdés nem volt terítéken, így nem került be a szabályozandó területek közé. A tagállamok azokat az ügyeket – az állampolgársággal, az oktatással és a kultúrával kapcsolatos kérdéseket – tartják saját kézben, amelyek biztosítják és szabályozzák a többség reprodukcióját. Ezeket nem akarják átadni az uniónak. Ha a kisebbségek vagy az anyaországok úgy észlelik, hogy egy állam – amelynek feladata lenne a jogok biztosítása – nem teljesíti maradéktalanul a kötelezettségét, különféle európai szervezetek szintjére próbálják vinni a kérdést. Éppen ezért született nemrég két kezdeményezés is: a Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló indítvány.

Külföldön hogyan vélekednek Trianonról és a magyar nemzetpolitikáról?

Többféle vélekedés van. Sokszor rákérdeznek: „Ti, magyarok miért mindig Trianonnal kezditek az előadásotokat?” Ilyenkor az ember elmagyarázza, hogy nem elsősorban a magyar nemzeti tragédia, hanem az új történelmi-szociológiai helyzet miatt beszélünk róla, hiszen a kisebbségek azóta vannak új helyzetben. Ez tehát értelmezési keret. Egyébként a külföldiek nagy elismeréssel adóznak a magyar nemzetpolitikának, néhol modellként tekintenek rá. Ám sokszor hozzáteszik, hogy ez az anyaországi aktivitás instabilitáshoz és konfliktushoz vezethet.

Fotó: Földházi Árpád

Az eltelt száz év során sokat változott, mikor melyik utódállamnak volt kedvezőbb a kisebbségpolitikája. Ezek miből adódtak?

Nem feltétlenül erőszakos összetűzésekre kell gondolni, de a nemzeti konfliktus kódolva van. Párhuzamos nemzetépítés zajlik, és a kisebbségi magyaroké gátolja az utódállamok törekvéseit a saját percepciójuk szerint. A térségben nehéz a helyzet, hiszen a hét szomszédos országunkból két régi van: Ausztria és Románia. Az összes többi új, és az államiság megteremtésével nemzetépítési folyamatba kezdtek. A fő szabály mindenütt az volt, hogy asszimilálni próbálták a kisebbségeket. Ha úgy vesszük, az 1989-es demokratizálódás nemcsak gazdasági és pártrendszeri átalakulást jelentett, a nemzet kérdésére is választ kellett adni. Így került be az összes alkotmányba, hogy a többségi nemzet tituláris nemzet. A bővítési folyamat során az EU próbálta mérsékelni a feszültségeket, és a NATO-csatlakozáskor is alapszerződéseket kellett aláírni, mert nem akartak egymással konfliktusban álló államokat felvenni. A viszony mindig attól függően változott, hogy éppen milyen volt a nemzetközi helyzet, milyen párt készült kampányra, illetve milyen kormánya volt Magyarországnak és az adott szomszédos államnak.

„Kárpátalján enyhe demográfiai nyereség rajzolódik ki”

Címlapkép: Földházi Árpád

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés