Németh Szilárd: A magyarok minden körülmények között számíthatnak a katonákra

2020. május 21. 16:19
Csütörtökön van a Magyar Honvédség napja, mivel 171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát. Az államtitkár ennek apropóján tartott beszédet.

„A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket” – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

A katonáknak is nagy szerepe volt a vírus elleni védekezésben

Németh Szilárd elmondta: 171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát. „Azóta is büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra” – fogalmazott, hozzátéve: örök hála és tisztelet a '48-as honvédoknak és Görgei Artúrnak. „Köszönet és elismerés a mai Magyar Honvédségnek is, amely példamutató módon szolgálja a hazát, őrzi Magyarország függetlenségét, a békét, a magyar biztonságot és szabadságot” – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország sikeresen küzdött le a koronavírus-járvány első szakaszát, abban kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek is.

„A katonák most szolgálatot adnak a rendőrökkel a déli határokon. Hermetikusan zárták a határt, így védték Európa és Magyarország biztonságát a koronavírus gócokból érkező migránsokkal szemben” – mondta Németh Szilárd. Elmondta, a honvédelem napján, munkaszüneti napon is folytatták az idősotthonok fertőtlenítését, amit szintén egy munkaszüneti napon, húsvétvasárnap kezdtek. Mostanáig 982 idősotthonban segítették ily módon az ott lakók egészségének védelmét.

„Emellett 13 megyében 51 kórház élén honvédtiszt szolgál kórházparancsnokként. Feladatuk a készlet- és eszközgazdálkodás, az információáramlás valamint az őrzés-védelem megszervezése és fenntartása” – tette hozzá. Továbbá 17 helyőrségben járőröznek katonák a köztereken és a sikeres magyar-kínai légihíd útján beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket tároló raktárakat is őrzik. „Továbbá a humanitárius korridorokon is segítik a katonák az átmenő személy- és teherforgalom biztonságát” – mondta. „Mindezeken felül a honvédelmi irányító törzsek 105 helyen felügyelik a létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát” – ismertette Németh Szilárd.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: Magyarország kormányának fő célja a magyar emberek biztonságának védelme.

Félmilliós „fegyverpénz” a megbecsülés jeléül

Biztonság nélkül nincs fejlődés, gazdasági növekedés. A Magyar Honvédség pedig a magyarok biztonságának egyik fő záloga - jelentette ki. Kitért arra is, hogy a szakmai megbecsülés mellett igen fontos a katonák anyagi megbecsülése is. Emlékeztetett, hogy 2015 és 2019 között 50 százalékos béremelés volt ebben a szektorban, a múlt év végén pedig 500 ezer forint „fegyverpénzt” kaptak a katonák.

Emellett fontos, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítsák. Kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program a rendszerváltozás óta a legkomolyabb haderőfejlesztés. Elmondta, hogy egyéni országgyűlési képviselőként önkéntesként is részt vesz a vírus elleni küzdelemben. Körzetében, Heves megyében 34 bentlakásos idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák. Köszönetet mondott nekik, valamint a honvédelem napja alkalmából köszönetet mondott a Magyar Honvédség mintegy 30 ezer katonájának, hivatásosnak, szerződésesnek és önkéntesnek. A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés