Pintér Gábor a Hír Tv-nek: A fővárosi operatív stáb PR-jelleggel működik

2020. április 9. 22:40

Ellepték a mentőautók a Pesti úti idősotthont, ahol már 100 felett jár a koronavírussal fertőzöttek száma. A főpolgármester ugyanakkor nem érzi felelősnek magát a kialakult helyzetért – közölte a Hír TV. Pintér Gábor, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja Magyarország élőben extra című műsorunkban elmondta, még továbbra is tart a tesztelés az intézményben így vélhetően a megismert fertőzöttek száma emelkedni fog. A politikus szerint a Karácsony Gergely főpolgármester által felállított operatív stáb gyakorlatilag nem csinál semmit.

Arra a kérdésre, hogy miként történt az otthonban az első fertőzés, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja elmondta, erről sincs még pontos információ, ugyanis – közlése szerint – az az operatív stáb, amit Karácsony Gergely felállított inkább PR-jelleggel működik. A fővárosi lakosok egészsége érdekében tett lépéseiket nagyon nehéz felsorolni – jelentette ki. Pintér Gábor szerint nincs kizárva, hogy más fővárosi idősek otthonokban is fel fog bukkanni a koronavírus-fertőzés.

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Peeersze, hogy hazugság.

A valóság ez:
2014.03.10., Orbán Viktor:
"A magyar egészségügyi rendszert biztos alapokra helyeztük."
http://2010-2015.miniszterelno..

Tehát már több, mint 6 (hat) éve (!)
a magyar egészségügyi rendszer azokon a biztos alapokon nyugszik.
Nem igaz?

Idéztem azt az állítást, és linket is adtam rá.
Nem akárki mondta, az ellenőrizhető forrás (a miniszterelnok.hu) sem akármilyen.

Válaszként terelni próbálsz - primitív ráolvasással.
Hol olvastad tőlem azt, hogy az általad felsoroltak "jelenthetik az egészségügy biztos alapját"?
Na... na... hol?
Ugye, hogy SEHOL.
Primitív ráolvasással ne próbálkozz, mert eltaknyolsz vele.

A többes használata ("kaptátok", "alkalmazzátok", stb.) részedről ostobaság.
Én csak a saját nevemben írok. Te talán nem?
Ami engem illet, a vitákban a saját megszerzett ismereteimet használom,
semmiféle pontokat nem kaptam másoktól
Ne magadból indulj ki!

Kifogásolod, hogy idehoztam Orbán 2014-es állítását a magyar eü. rendszer biztos alapokra helyezéséről.
Mondván, hogy a posztban róla nem volt szó. Ezen az alapon már a legelső hozzászóló gagyi vízióját is leugathattad volna. A magad beírásairól aztán nem is beszélve.
A te hozzászólásaid jórészének ugyanis nemhogy a poszthoz, de a magyar egészségügyhöz sincs semmi köze. Megnézheted: a hozzászólásaid jórészében te nem csinálsz mást, csak rágalmazod és gyalázod a veled ellentétes véleményű hozzászólókat.

Nem sikerült felfognod, megismétlem:
a többes használata ("vagytok", "űztök", stb.) részedről ostobaság.
Én csak a saját nevemben írok - ellentétben veled, aki felhatalmazva érzed magad,
hogy mások nevében ("hisszük") itt gyalázkodj, trágár mondatokat ideokádva.

Kétlem, hogy pl. a "régimódi kereszténydemokrácia" építői helyeslik,
hogy valaki ilyen eszközökkel használ a kritikus véleményeket megfogalmazókkal szemben.

A te hozzászólásaid jórészének nemhogy a poszthoz, de a magyar egészségügyhöz sincs semmi köze. Megnézheted: a hozzászólásaid jórészében te nem csinálsz mást, csak rágalmazod, gyalázod a veled ellentétes véleményű hozzászólókat.

A jelen beírásod is merő rágalom és mocskolódás.
MIVEL BIZONYÍTOD ezeket a minősíthetetlenül trágár állításaidat?
Na... na... mivel?
Ugye, hogy SEMMIVEL.
Hogy neked egyes nickek és a véleményük ellenszenves, az egyáltalán nem bizonyíték.

Méreten aluli vagy.
Visszadoblak.



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés