A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium támogatásával 54 gólyakosarat vásárolt és több mint 60 helyszínen kérte az áramszolgáltató beavatkozását. A több tízezer forintba kerülő, egy fészekalapból és az azt tartó állványból álló gólyakosár meglehetősen robosztus építmény, hiszen nagy súlyú fészket kell megtartania. Üresen kihelyezve azonban új, biztonságos fészkelő helyet kínálnak a gólyáknak, illetve a vezetékekre épült fészkeket erre ráemelve megszüntethető a fészekhez köthető áramütéses esetek száma.
Az NKM Áramhálózati Kft. darus emelőkocsival, a felszerelést végző szakembereivel és a gólyakosarak egy részének biztosításával járul hozzá a tevékenységhez, amely Akasztó, Algyő, Ásotthalom, Bácsborsód, Bugac, Csengele, Csengőd, Csongrád, Csongrád-Bokros, Felgyő, Fülöpszállás, Gara, Gátér, Harkakötöny, Harta, Izsák, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát, Nyárlőrinc, Páhi, Pálmonostora, Ruzsa, Sándorfalva, Szabadszállás, Szatymaz, Tiszaalpár, Tömörkény, Üllés, Vaskút és Zsana településeket érinti. A fészekemelők kihelyezését március végéig befejezik, mivel addigra a gólyák visszatérnek a telelésből és megkezdik a fészekrakást.
(MTI)