Minden válsághelyzet tükröt tart elénk

„Minden válsághelyzet tükröt tart elénk. A mostani sem kivétel. Megmutatja, ki szeretne jót tenni, és ki halászik a zavarosban. Ki bánik felelősen az információkkal, és ki terjeszt rémhíreket. Ki érdekelt a probléma megoldásában, és ki próbál mások félelméből fegyvert kovácsolni.

Az előttünk álló hetekben vizsgázni fog nemcsak az emberiség az összes tudósa, politikusa és újságírója, hanem mi is. Egyesével. Mindannyian. Hogy képesek vagyunk-e higgadtan gondolkozni, elkattintatni a kamu oldalakról, lenémítani a tévét, amikor kormányzati agymosás vagy habzó szájú ellenzéki pánikkeltés megy. Vagy inkább kifosztjuk a boltot, ráripakodunk a mellettünk tüsszentő utasra, és rettegünk, hogy a gyámügy elveszi tőlünk a lázas gyereket.

A fenyegetést nem a vírus, hanem mi jelentjük. A saját félelmeink, mélyről fakadó szorongásunk az ismeretlen veszélytől. A tehetetlenség érzése. A kiszolgáltatottságé. A bizonytalanságé. Hogy nincs ellenszer, nincs kollektív bölcsesség, nincsenek kapaszkodók és guruk. Hogy nincs miben bízni, csak a Jóistenben vagy a vak szerencsében.

Nekünk nem a vírust kell legyőzni, azt majd megteszik helyettünk a tudósok és az egészségügyben dolgozók. Erre tették fel az életüket, ezért dolgoznak ezeken a területeken dacára a megalázó fizetéseknek. Nekünk önmagunkat kell legyőznünk. Elfogadnunk, hogy vannak dolgok, amiket nemhogy irányítani, de megérteni, felfogni sem tudunk teljesen. De ha sikerül józannak, türelmesnek és emberségesnek maradnunk egymás iránt, akkor sikerülni fog. És ha vége lesz ennek az egész őrületnek, jobb emberként élhetjük utána az életünk.”