A mérleg két serpenyője

2020. január 16. 7:23

Boros Imre
Magyar Hírlap
Újabban a balliberális politikusok azt hangoztatják, hogy gazdasági értelemben már Románia is elhagyott minket, és képletesen szólva nézegethetjük a románok hátát.

„Újabban a balliberális politikusok azt hangoztatják, és az őket követő, szigorúan »független« média is azzal van tele, hogy gazdasági értelemben már Románia is elhagyott minket, és képletesen szólva nézegethetjük a románok hátát.

Ezzel szemben egyrészt az az igazság, hogy »dicsőséges« kormányzásuk alatt 2002 és 2010 között valójában Csehország és Szlovénia nagyban növelte velünk szemben az előnyét, ami hajszálnyi volt korábban, a korábban mögöttünk lévő Lengyelország és Szlovákia pedig nagy ívben került el bennünket. A Romániát hosszú ideig kormányzó szocik a beverklizett balos modellt követték: növekvő adósságokat csináltak, kereskedelmük hosszú évek óta nyolc–tíz mil­liárd euró hiányt mutat, eladósodásuk növekszik. Idegen pénzből (hitelből) történt a látványos bér- és nyugdíjemelés. Azért, hogy a plusz­pénzt is tudják mire költeni, sok fogyasztási cikket importálnak, amelynek hatására deficites lett a külkereskedelem.

Tudjuk, a hazai baloldalnak is kedves ez a recept, ők sem a ha­zaiakkal őrölnek egy malomban, hanem a külfölddel, oda kell a vizet, azaz a likviditást terelgetni. Az új román kormány pedig most megkísérelhetné a rendteremtést, ha tudná, de inkább a kedvező politikai széljárást kihasználandó, idő előtt urnákhoz szólítja a népet. A gazdasági alapú Románia-imádat azonban semmi ahhoz képest, ahogy derék hazai és az általuk kétes eredetű munícióval táplált külföldi baloldaliak e honban Románia és hazánk második világháborús szerepét elővezetik. Az ügy lényege, hogy Romániáról történészi segítséggel kussolnak, míg hazánkat, ugyancsak a »szakértőket« is bevonva, itthon és nemzetközi fórumokon sorban ócsárolják.

Az egyik legutóbbi megnyilvánulás éppen a frissen megválasztott fővárosi főpolgármestertől hangzott el, annak kapcsán, hogy méltó megemlékezést tartottak Horthy Miklós száz évvel ezelőtti budapesti bevonulásáról. A fantáziadús »nagy gondolkodó« kijelentette, hogy a horthyzmus írmagját is ki kell irtani, és ő hány ettől a kultusztól. Mellesleg a volt kormányzó hazai újratemetésén szülőfalujában, Kenderesen az 1990-ben választott kormány sem képviseltette magát hivatalosan, csak magánemberként jelentek meg politikusai, azonban a Horthynak hálás zsidó közösség koszorút helyezett el a sírra.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Olvasom a Middle Englandet. Nagyon érdekes . Nem gondolom, h. először mindennek nagyon rossznak kell lenni, h. azután jobb legyen. Az embereknek előbb-utóbb elegük lesz.

Az ügyes, teljesen gátlástalan propagandával az emberek nem laknak jól, ez Románia végzete lesz. A kölcsönöket vissza kell fizetni.

"Tudja valaki már az utolsó negyedéves GDP-adatokat?"
Melyikre gondolsz?
Az 5 százalékosra vagy az igazira?
És mennyi volt az infláció?
És a lakásáraké?

A 23 millióból kb 4 millió távozott külföldre dolgozni. A nagy része fiatal.......

Nagy öröm számomra, h. a legkisebb fiamék nyáron már másodszor töltöttek ott nem is olyan rövid időt és idénre is tervezik, pedig nekik TÉNYLEG nagyon messze van. Szerintem ezzel a gyerekeknek a vajaskenyérhez tesznek hozzá. Nagyon jólesett, h. elmentek abba a székelyföldi faluba is, ahonnan a férjem édesapja elszármazott. Jó valahová tartozni, mert erőt ad.

A borulásban egyetértünk. Nem tankok kellenek, hanem autonómia.
Lehet, a borulás ebben segítség lesz.

" mert mindent ellopnak"
" mert mindent ellopnak"
" mert mindent ellopnak"
" mert mindent ellopnak"
" mert mindent ellopnak"
" mert mindent ellopnak"
-Nővérke, segítsen már valaki!!!!!

Akkor figyelmesebben vizsgáld meg Románia hátát!

"gondolom azért, mert így van." Az biztos, hogy az igazmondás az egyetlen erényük! :))))))))))

Apponyi gróf úr a beszédében mondta, hogy trianon idején a románok harmada tudott írni-olvasni, míg a magyarok több, mint nyolcvan százaléka........

Igen, a testvéreink, akikkel mi is erősebbek, többek vagyunk. Nem tudom, miért olyan nehéz ezt egyeseknek fölfogni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés