Pál apostol, a migráns

2020. január 6. 13:13

Borbély András
Mérce
Jézussal szemben – aki idegenként, nem-azonos queerként szólt helyhez kötött emberekhez – Pál a helyüket változtató, önmagukat elveszítő és kereső emberek apostola.

„Micsoda tehát a hit? Dogmatikai tartalma helyett hasznosabbnak látszik, ha az elhívottak saját testükhöz való viszonyára figyelünk ebben a fogalomban. Arra az elkülönülésre, ami a helyhez, kultúrához, osztályhoz és státushoz kötött testeket a mozgásban lévő, áramló testektől (sóma pneumatikos) elválasztja, s mely a testet légiessé, széllel béleltté teszi és önnön mozgékonyságával azonosítja.

Az elhívott (klētós), eloldozott, áramló testeket Egyházként (Eklésia), stabil és rögzített működési renddel, hierarchiával rendelkező intézményként értelmező későbbi egyházi hagyomány, mely ezt az egyházi menetrendet Pál útközben írt alkalmi leveleiből vezeti le, sok tekintetben eltorzítja ezek intencióját, amennyiben kontextusuktól függetlenítve kezdetleges teológiai szövegekként olvassák. Az alkalmi jelleg ugyanis nem mellékes körülménye Pál leveleinek, mintha missziós tevékenysége miatt nem lett volna ideje, módja, érkezése rendszeres értekezéseket írni az új hitről. Az alkalmiság, az útközben papírra vetett tézisek és tanácsok formája e levelek lényegi tartalmát képezi, amire egyébként maga a levélforma is felhívja a figyelmet: a forma maga a tartalom, legalábbis a tartalom egy lényegi aspektusa.

Így a »Krisztus teste« fordulatot sem egészen e levelek szellemében értelmezik az Egyház metaforájaként, hiszen a krisztusi test elsősorban nem térbeli és testi azonosságot, hanem időbeli dinamikát vagy állapotváltozást jelöl.

»Krisztus teste« a térbeli helyükből és identitásukból kimozdult, útnak eredt, megindult, »migráns« testek közösségének metaforája inkább, akik nem tartoznak semmilyen földi intézmény kizárólagos hatóköre alá, ilyen értelemben tehát a felszabadított, jelöletlen, áramló, „mennyei” testek közösségének metaforája. Pontosan erre a kimozdult, önmagával szigorúan véve már nem identikus, áramló, megindult életre vonatkozik Pál önreflexív megjegyzése:

»élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.« (Gal 2, 20.)

Krisztus teste tehát szó szerint a megtört élet és test metaforája, mely elszenvedi az intézményes hatalmak ítéletét, azonosításait és kínzásait, de folytonosan ki is vonja magát e megjelölések és ítélkezések alól, hogy felhívja a figyelmet az áramlásban lévő, jelölhetetlen testek folytonos, anarchikus jövetelére, továbbá a lokalizáció és az identifikáció korlátaira. Míg a jézusi példabeszédek metaforikája igen gyakran a helyhez kötött élet, a földművelés, gazdálkodás, az oikosz köréből veszi példatárát, Pál gondolati konstrukciói sokkal inkább az átmenetiség, átlényegülés, mássá levés, tehát az úton levés és az identitásköziség interszekcionális mintázatai szerint szerveződnek:

»A zsidóknak olyan lettem, mint zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; azoknak, akik törvény alatt vannak, mintha törvény alatt volnék – bár én magam nem vagyok törvény alatt -, hogy azokat, akik törvény alatt voltak, megnyerjem; azoknak, akik törvény nélkül voltak, mintha törvény nélkül volnék – bár nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye alatt élek -, hogy megnyerjem azokat, akik a törvény nélkül voltak. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek.« – mondja Pál az Első korintusi levélben (1 Kor 9, 20-23).

Ebből arra lehet talán következtetni, hogy bár Jézus is kimozdult, megindult, vándorló életformát folytatott (Máté evangéliuma szerint már csecsemőként menekülnie kell Egyiptomba!) s maga is idegenként, nem-azonos queerként szólt az emberekhez, hallgatósága mégis döntően helyhez kötött emberek közül került ki. Pál ezzel szemben a helyüket változtató, s így helyükkel együtt önmagukat is elveszítő és kereső emberek apostola. A hit az az összekötő fogalom nála, amely a társadalmi identitásáról levált belső embert Krisztus megkínzott és megdicsőült testéhez kapcsolja, amely tehát biztosítja a menekült élet neurózisának elcsendesülését egy örökösen áramló, pneumatikus testközösség egyetemességében.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jézus annyira "idegenként" szólt a hallgatóihoz, hogy első nyilvános fellépésén rögtön meg is jegyezte a közönsége, hogy "ez nem Józsefnek, az ácsnak a fia"?

Nem csecsemőként.

"(Máté evangéliuma szerint már csecsemőként menekülnie kell Egyiptomba!)"

Kedvenc bazilikám.

"FALAKON KIVÜLI SZENT PÁL BAZILIKA" HELYÉN."

Borbély András! Ez valami kényszer nálad, ennyi hülyeséget összeírogatni?

Te pedig mondd az Úr, a te Istened színe előtt: „Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált. Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot. MTörv. 26,5-9

Mózes természetesen nem volt egyiptomi, héber volt.
De minden mondatodat nem fogom kijavítani, tanulmányozd a Bibliát!

"egyiptomi rabszolgák egy csoportja egy Mózes nevű vezetővel, aki föltehetően maga is egyiptomi származású volt és valamilyen kapcsolatban volt az egyiptomi 18. dinasztia monoteizmus felé mutató,"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés