Vissza a történelembe!

2020. január 2.

Szánthó Miklós
Ha elrévedünk a múltban, tudni fogjuk, mit kell tenni a jövőben.

A felütés most nem lesz túl frappáns. Így advent és karácsony után, újévkor szokás, hogy az ember értékeljen és előretekintsen; looking back, looking ahead – mondja az angol. Én is így teszek most, talán az elején kicsit elvontabb fűszerezéssel. A pillanatfelvételekre, hogy hogyan is állunk most, mit hagytunk magunk mögött, és mi vár ránk. Ugyanis valóban a jelenlegihez hasonló időszakok a legérdemesebbek – de nem mindegy, milyen absztrakciós testtartással rugaszkodunk neki a valóság értékelésének. Mit tartunk a múltról, tanítómester-e, vagy éppen hogy egy minket idegesítően követő árnyék, melynek takarásából ki kell lépnünk?

Azok, akik a jövőt tervezhetőnek gondolják, azt feltételezik, hogy amit mögöttünk hagyunk (az évek, az évtizedek, az évszázadok), meghaladhatók és meghaladandók. Hogy a történelemnek nincs tanulsága, legfeljebb az, hogy valami „másabbat”, szebbet, jobbat, újabbat kell létrehozni. A fentiekből fakadóan a jelenünkről úgy vélekednek, hogy minden (eddigi) korok legjobbika, és a jelenlegi „fejlettségről” kialakult képet projektálják a jövőre nézve is. Tehát ha jelenlegi világunk minden eddigi világok legjobbika, akkor a „következő” biztos, hogy még ennél is fejlettebb lesz – hisz ezt mutatják a historikus ívek. Ennek alapján jelenünk azért is a legfejlettebb – és lesz a jövőnk még ennél is fejlettebb –, mert a különféle forradalmak létrehozták és létrehozzák a „korábbival” szemben a „jobbat”. A vallással szemben elhozták a tudomány „diadalát”, a liberális demokráciák az igazságos, befogadó és nyílt társadalmakat, a globális (jóléti?) piacgazdaság struktúrái a szociális egyenlőséget – legalábbis a „sötét középkor” és a feudalizmus viszonyaihoz képest –, az emberi jogi kurzus pedig a vágykielégítés széles eszköz- és tárházát. Nemcsak a társadalom, de maga az ember is alapvetően fejlődött: nem pusztán a materiális körülmények javultak, de szellemi, intellektuális és morális értelemben is jobbak vagyunk, mint eleink. Tehát fejlettebbek. Csakhogy a jövőmanipulátorok illúziómarketingje lázas társadalom-mérnökösködésbe szokott torkollani, mikor rájönnek, hogy a természetes valóság és az ő jelen-, illetve jövőképük nem mindenben rezonál egymásra.

A TÖRTÉNELEM RÍMEL

Nem véletlen, hogy a fenti, „múlttagadó” megközelítéssel úgy általánosságban egyet nem értők – nevezzük őket most konzervatívoknak – a múltból vezetik le történelemszemléletüket is. „A történelem pedig az idők tanúja, az igazság fénye, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a régiség hírnöke” – írja egy helyütt Cicero, és plasztikusan visszaadja azt, amit mi gondolunk a mögöttünk hagyottakról. A múlt arra tanít minket, hogy az ember nem rendelkezik univerzális feladatmegoldó képességgel – páran gondolták így, elég nagy baj lett a vége –, nem képes tökéletes, aztán még tökéletesebb világokat alkotni folyton-folyvást. Illő inkább a trendek által sugallt „nagyságunk” kapcsán szerénynek maradni, és úgy szemlélni a dolgokat, hogy mi is csak egy korszak vagyunk a sok közül. A történelemben ugyanis sokkal inkább mintázatok vannak, nem pedig a kultúrmarxisták által hirdetett unilineáris progresszió. Ahogy Mark Twain mondta, ha a történelem nem is ismétli önmagát, az bizonyos, hogy rímel.

A tudomány halad – Isten igazsága viszont örök
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés