A metszetszemléletű feminista mesegyűjteményekről

2019. november 22. 14:09

Alapjogokért Központ
Facebook
Az elmebaj határát csikorgásig súroló mesekönyv-ajánlóval rukkolt elő a jubileumi, 100. Magyar Narancs.

„Az elmebaj határát csikorgásig súroló mesekönyv-ajánlóval rukkolt elő a jubileumi, 100. Karácsony Gergely-címlapinterjúval megjelenő Magyar Narancs. A magunk megszokott, normális – de legalábbis nem genderfluid – világát élők számára orrvéreztető nyitással indít a cikk: a csúnya mesei nemi sztereotípiákról és folklorisztikus abuzálásokról készített ugyanis videót az Amnesty! A leírás szerint – a videót nem mertük megnézni – a herceg megcsókolja az öntudatlan hercegnőt és utána benyúl a lábai közé. A MaNcs szerint ez azért teljesen logikus, mert például a Csipkrerózsika olasz verziójában is arra ébred 100 éves álmából, hogy gyermeke is van.

És akkor ezzel az utazási sebességgel fordul rá a korábban az egykori SZDSZ (mai nevén Momentum) üzenőfüzeteként működő lap a frissssssssen újszemléletű gyermekkönyv bemutatására:

1. Itt van például az első magyar nyelven megjelent »metszetszemléletű feminista mesegyűjtemény«. Ez hátrahagyja a „jól ismert, szexista magyar népmesei közeget” és végre látni engedi, „népi kultúránk milyen színes valójában”. Hát mit mondjunk, a józan eszűek számára valóban távol állnak a kanonizálódott karakterektől a könyvben szereplő »ördögöket ölő királylányok, nemváltoztató táltos nők és a férjüket kiszabadító, sárkányt legyőző öreg cigányasszonyok«. Az egyébként egy férfi (már ha ez a megjelelölés nem politikalag inkorrekt) által írt méltatás szerint ezen újragondolt figuráknak »külső szépsége nincs kiemelve, merő kíváncsiságból is világgá mehetnek, szabadon választhatnak társat és testük felett maguk rendelkeznek«. Bízunk benne, hogy Cseh Katka javaslatára került a sztoriba botmixeres planned parenthood klinika is. Egy szó mint száz, e kötetben »rang, vagyon, sőt még nem sem lehet akadály, de találunk olyan mesehőst is, aki nem akar párt. A gyűjteményben nincs helye annak a sztereotípiának, hogy a nőket, mint valami kincset, ki lehet érdemelni«. Olyan témák is szóba kerülnek, mint a genderfluiditás, azonban a méltatás szerint a »feminista szemlélet nem nyomja agyon a szövegeket«, ellenkezőleg: »a történetek magukkal ragadóak«.

2. Egy másik, svéd szerzőnő (persze Anna keresztnévvel futhatnak férfi meseírók is, bár nem tudjuk, hogy a »keresztnév« megjelölés nem sértő-e a szerzőre nézve, ha esetleg felekezeten kívüli) első könyve »szemtelen dekonstrukciója a mesei archetípusoknak«. A kötetnek bizonyára azért érdemes majd alaposabban is utánanézni, mert »négy kortárs feminista tündérmesét« tartalmaz. Ezért »üdítő válogatás mindazoknak, akik rosszul vannak a giccses hercegnői kézikönyvektől«. Az előbbi kötethez hasonlóan itt is találkozunk újhullámos hősökkel, mint egy, magát tábornoknak hívató hercegnő (beteg), egy fiú trónörökös, akinek a tündér megváltoztatja a nemét (nagyon beteg), valamint egy férfiruhában járó nagyvilági asszony, aki sosem akart férjhez menni (ezt viszont nem tudjuk, hogy sajnáljuk-e vagy sem). A könyv izgalmas befejezésével – tűkön ülünk! – pedig azt üzeni a szerző a MaNcs interpretációjában, hogy a lányok vegyék saját kezükbe sorsuk irányítását: »most azonnal hagyjátok abba a békák csókolgatását!«.

3. Egy harmadik, az előbbiekhez képest nem is annyira formabontó könyv rövid leírása után a szemléző-méltató konklúziót is von a mesekönyv-vásárláson törpölő szülőknek. Azt üzeni, ne féljenek: »attól, hogy eltűnik a szakadék a mese romantikus elképzelései és a mi hétköznapi valóságunk között, nem kell, hogy csalódást érezzünk (…) a lányok valójában megkönnyebülnek, ha a történetek nem nyomasztó, elavult ideálokat közvetítenek, hanem empátiát nyújtanak«.

Mi pedig legszívesebben Jeffrey A. Miles A hercegek és a kincs c. kötetét nyújtanánk át a MaNcs-nak, melyben a két snájdig herceg elindul megkeresni a kincset, de a végén rájönnek, hogy »a Föld legnagyobb kincse nem az, amit vártak«. Szemlézzék majd ezt is, egyszer csak tébolydában kötnek ki a sok hülyeségtől.

(Spoiler: a két herceg homoszexuális és utuk során rájönnek, hogy igazából ők egymás számára kincsek, ezért össze is házasodnak meg minden.)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Az elmebaj határát csikorgásig súroló mesekönyv-ajánlóval rukkolt elő a jubileumi, 100. Magyar Narancs."

Ahelyett, hogy felszámolnák már végre ezt a libsi szarlerakatot.

Válaszok:
pollip | 2019. november 23. 7:33

A metszetpöcsűek kedvelik.

Az emberiség nem hal ki egyhamar. Az izmusok meg váltogatják egymást.

Csak mi tudunk lázadni azzal, hogy nem vesszük meg.

Magán könyvkiadó adja ki.
Ne vegyük.

"Az emberiség már haldoklik a libsik esztelen rombolásának eredményeként."

Tévedsz. Csak az elenyésző fehér-liberális kisebbsége haldoklik, a többség - afrikai, ázsiai, délafrikai, hagyományos muszlim, őskatolikus, hindu, buddhista stb. többség - robbanásszerű szaporulatnak örvend.

Nincs egészen igazad.

Kezdjük azzal, hogy a Hófehérke, Hamupipőke, Békakirály és Piroska főszereplője a lány, illetve nő.

Ezek a mesék jellegzetesen a női iniciációról szólnak, aminek egyformán része az aktív, kezdeményező cselekedet és a passzív elszenvedés, és az idő-dimenzió: az érés. A hercegek is az iniciáció része, nem jellemek, hanem funkciók. Hófehérke nem attól hős, hogy megcsókolják a koporsóban, hanem attól, hogy szembefordult a sorsával (mostohával), végigjárta a félelmetes vadont, a törpevilágot, megállta a serdülőkor kisebb veszélyeit (a mostoha látosgatásait).

A "gonosz", a lánygyermek életét átfonó anyai "ármányból"/fojtogató ölelésből/ azonban már csak az idegen, ertsd a férfi vágyódó közeledése tudja kiszabadítani, ehhez a lánynak önmagában nincs elég ereje. És nem is kell, hogy legyen.

Mély bölcsesség, kollketív tudás: archetípus mutatkozik ebben is: Nem kizárólag a diszfunkcionálisan szoros anyai kötődés felbontásához szükséges a másik nem megjelenése, hanem általában minden gyermeteg anyakapcsolat kinövéséhez, ami önmagában ugyanakkor egy kockázatos, fájdalmas és egyben szépséges tapasztalat.

A leszbikus hősnő pont ezt a lépést - ami felé ugyanis az egész mese halad – nem képes, vagy nem hajlandó megtenni. A másik hercegkisasszonban a sorstársat, esetleg az anyuka miniatür, kezelhetőbb változatát választja és kapja. A mese mint jelrendzser is megcsökik.

A fiú-hős mesékben pedig a fiú, a férfi útjáról van szó: Ezek nem a hercegkisasszonyról szólnak, hanem a lovagias "aventure"-ről, amiben ugyanúgy jelen van a kezdeményező tett és az elszenvedés feszültséges együttese, mint a lányos mesében. A női szereplő itt funkció, nem karakter. Ezért természetesen sekély vagy sablonos. És ez tökéletesen rendben van, ettől "mese".

Nyilván van olyan mese is, amiben a két nem VISZONYA a tét, az egymással és egymásért való megküzdés. Az pedig a párkapcsolatok viszontagságáról szól, és ebben a nemi jelleg okozza a feszültséget, majd a két különböző megbékélését, de már egy magasabb, érettebb szinten.

Az LMBT mesékből tehát pont a lényeg marad ki, tehát eleve megcsökött hősökről szól az eleve megcsökött, zavaros, izzadtságszagú műfaj.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés