Hogyan viszonyult a Kádár-rendszer a zsidókhoz? – Kovács András a Mandinernek

2019. október 4. 11:33
„A Kádár-rendszer és a zsidók” címmel jelent meg Kovács András új kötete. A szociológussal az '56 előtti és utáni időszak zsidókkal kapcsolatos hivatalos kommunista politikáiról és a korszak különböző jellemző zsidó életútjairól beszélgettünk.

Könyvében beszél a holokauszt után tapasztalt gyors társadalmi mobilitásról a zsidóság körében, ami a közemlékezetben úgy maradhatott meg, hogy „a zsidóknak könnyű állást kapni”, és így tovább. Mi lehetett az oka ennek a gyors mobilitásnak?

Ez elsősorban nem a Kádár-korszakra, hanem az 1945-’55 közötti időszakra volt jellemző. Ennek okait a szakirodalom – elsősorban Karády Viktor – már kimerítően elemezte.  Az egyik ok, hogy az antiszemita törvényhozás miatt már a második világháború előtt is sok zsidó fiatal nem iratkozhatott be az egyetemekre. Ezek a fiatalemberek aztán az üldöztetést túlélve megragadták az alkalmat, hogy behozzák a lemaradást. Diplomát szereztek, majd olyan állásokba kerültek, amikhez egyetemi végzettség kellett. Ezt pótlólagos mobilitásnak nevezhetjük, az érintettek azokat a hátrányokat hozták be, amiket korábban a diszkrimináció miatt elszenvedtek. Ez a jelenség tűnhetett gyorsnak és rendkívülinek. Ezt a percepciót erősítette egy másik jelenség: sok zsidó, akinek volt érettségije vagy egyetemi végzettsége a háború előttről, nem tölthetett be a képzettségének megfelelő állást. Az állami szférába már korábban is csak elenyésző arányban juthattak be, de a zsidótörvények rendelkezései következtében a magánszférában súlyos korlátozások sújtották őket. Ők ezt a lemaradást hozták be ’45 után, és

elindultak azon pozíciók felé, amiket a diszkrimináció miatt elvesztettek

vagy addig nem tölthettek be.

És mi történt a zsidó származású kommunistákkal?

A harmadik tényező lehetett politikai: a háború utáni időszakban, amikor komoly igény volt a közszférában nem kompromittált egyénekre, a zsidók tökéletesen megfeleltek ennek az elvárásnak, hiszen az előző rendszer üldözte őket. És végül volt egy kisebb csoport, amit az antiszemita retorika sokszor elővesz: ők a tiszta politikai mobilitás hatására léptek előrébb. Ezek azok a zsidók voltak, akik már a háború előtt a baloldali pártokhoz – elsősorban az illegális kommunista párthoz – csatlakoztak. Ez a csoport – ismerve az illegális kommunista párt taglétszámát – maximum néhány száz fő lehetett, de ők jó eséllyel vezető pozíciókba kerülhettek. A szociáldemokrata párttagság azonban már nem volt garancia a politikai karrierre, sőt, hiszen 1949 után politikai perekben sorra súlyos börtönbüntetésre ítéltek vezető zsidó származású szociáldemokratákat – mint az amúgy baloldali Justus Pált, Schiffer Pált, vagy a jobboldali szocdem Révész Andrást és Büchler Józsefet.

Említette, hogy a zsidóság nem volt kompromittálva az előző rendszerekben, de egyes zsidó vezetőkről mégis próbálták perek során bizonyítani, hogy kollaboránsok voltak. Ezen anyagoknak egy részét aztán nem használták fel, a nagy cionista perek Magyarországon elmaradtak. Miért nem volt olyan mértékű cionizmus-üldözés idehaza, mint a Szovjetunióban?

A sztálinista korszak represszív intézkedéseinek egy része irányult azok ellen, akiket cionistaként üldöztek, akár azok voltak, akár nem. Ennél sokkal több zsidót érintettek az 1951-es kitelepítések, köztük sokakat, akik a koncentrációs táborokból tértek haza.

A kitelepítettek között sokkal magasabb volt a zsidók aránya, mint a magyar társadalomban,

de akárcsak a budapestiek között.  A kitelepítések ugyanis nem csak az arisztokráciát, a korábbi uralkodó elit tagjait sújtották, hanem a „kapitalista kizsákmányolókat” – azaz tulajdonos vállalkozókat, bankárokat, kereskedőket – is, akik között a zsidók arányszáma viszonylag magas volt. A valamivel több mint 12 000 budapesti kitelepítettből kb. 2000-2500 lehetett zsidó, azaz az összes kitelepített 20 százaléka. A kitelepítés a budapesti lakosság mintegy 0,8 százalékát sújtotta, a zsidó népességnek viszont legalább 2 százalékát.

Hogyan alakult előzőleg a cionizmus története itthon?

A cionizmus azért érdekes történet Magyarországon, mert a háború előtt a magyar zsidóság körében nem volt nagyon népszerű irányzat. A harmincas évek végén közel félmillió zsidó élt Magyarországon, ebből talán, ha ötezer fő volt cionista, Észak-Erdély visszacsatolása után pedig 10-12000. A háború után ez megfordult, ’45-48 között a cionisták támogatottsága erősen megnőtt. 1948-ban a Magyar Cionista Szövetség beszámolója több mint 70 000 tagról illetve támogatóról beszél, és amikor 1949-ben a kommunista titkosrendőrség lefoglalta a cionista mozgalom archívumát, állítólag több mint százezer név volt benne. Nem tudjuk, hogy  ezek a számok mennyire pontosak, de mindenképpen igaz, hogy a cionizmus híveinek száma kiemelkedően megugrott – és ezzel a potenciálisan cionistaként üldözendők száma is.

Cionisták elleni perekre már korán sor került, az első perek Dénes Béla szociáldemokrata cionista vezető és a Joint Distribution Committee magyarországi képviselője ellen ilyen köntösbe voltak csomagolva. Amikor a moszkvai cionista perek megindultak, és ezek folyományaként több szocialista országban is hasonló pereket konstruáltak, Magyarországon is megindult a gépezet:

letartóztattak hitközségi vezetőket, egykori cionistákat,

és a párton belüli leszámolás részeként hozzájuk csapták cionistaként a politikai rendőrség zsidó származású volt vezetőinek egy részét. Ám mielőtt egy nagyszabású anticionista pert tudtak volna szervezni, meghalt Sztálin. Így a perre nem került sor, de nem is engedték ki a börtönből a vádlottakat, akiket perek vagy nyilvános eljárások nélkül évekig börtönben tartották.

Dokumentumkötetében utal az ötvenes évek végén tapasztalt „liberális kivándorlási politikára” Izraellel kapcsolatban. Ha a kommunizmus és cionizmus kapcsolatáról nem lehet rózsás képet festeni, akkor miért engedték az alijázást ebben a korszakban?

’56 nyarától, de főleg a forradalom utáni időszakban tulajdonképpen lehetséges volt legálisan kivándorolni Izraelbe, több ezer kérelmet engedélyeztek a hatóságok. Ennek az a magyarázata, hogy a forradalom leverése után az izraeli kormány gyorsan elismerte a nemzetközi színtéren páriasorban vergődő, teljesen elszigetelt Kádár-kormányt, és magas szintű diplomáciai kapcsolatokat is létesített vele. Ennek az volt az oka, hogy Izraelben úgy gondolták, ezzel a gesztussal lehetővé válik majd, hogy magyar zsidók tízezrei vándoroljanak ki Izraelbe. A magyar kormány pedig úgy gondolta, hogy egyrészt

a kivándorlás engedélyezése nem nagy ár a vele járó politikai előnyökért,

másrészt pedig abban reménykedtek, hogy így gazdasági előnyökre, főleg devizára tehetnek szert. Ezt a „liberális” engedményt aztán ’57 nyarára visszavonták, s ezt követően az alijázás évi pár száz főben stabilizálódik. Megjegyzendő, hogy nem voltak reálisak azok az izraeli elvárások, hogy a határok megnyílása után majd magyar zsidók tízezrei vándorolnak ki Izraelbe.

Könyvében közöl dokumentumokat, melyek alapján a magyar állam az 1961-es izraeli Eichmann-pert politikai célokra kívánta felhasználni. Milyen céljai voltak a perrel a magyar államnak?

A magyar állam igen nehéz helyzetbe került Adolf Eichmann izraeli elfogása és bíróság elé állítása idején. Izrael ugyanis jogsegélyét folyamodott a magyar államhoz, kérve, hogy gyűjtsék össze a magyarországi archívumok iratait Eichmann tevékenységéről, és hogy engedjék ki a tanúkat, akik vallani tudnak ellene. A magyar – és más kommunista országok – számára a legnagyobb probléma az volt, hogy ezzel a gesztussal

elismerték volna Izrael jogát arra, hogy a világ minden zsidóját képviselje.

Ezt el akarták kerülni. A másik probléma az volt, hogy a szovjet politika ekkor már erősen Izrael-ellenes volt, és féltek, hogy ha együttműködési készséget mutatnak, vajon mit szól majd a Szovjetunió. Azonban volt egy harmadik probléma is: nem akarták, hogy úgy tűnjön, nem működnek együtt egy ismert náci gyilkos elleni per ügyében. Ebben az esetben ugyanis látványosan szembekerültek volna lépten-nyomon hangoztatott hivatalos antifasiszta jelszavaikkal.

Mihez kezdett így Budapest?

A magyar politika egy keskeny mezsgyén lavírozva próbálta megoldani ezt a dilemmát. A magyarok és a lengyelek rugalmasabbak voltak, míg a csehszlovákok és az NDK keményebb álláspontot képviseltek. A magyarok túl is lépték kissé a határt, amikor

eleinte hajlandók lettek volna elismerni Izrael jogát a per lefolytatására

és a magyarországi áldozatoknak és leszármazottjaiknak képviseletére azzal, hogy az ő rokonaik most Izraelben élnek. Ezért meg is intették a magyar külpolitikát, amely azonnal irányba állt. Végül tehát hivatalosan nem működtek együtt az izraeli hatóságokkal, de dokumentumokat és anyagokat nem-állami szerveken – mint a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága – útján eljuttattak Izraelbe. Ezeket azonban úgy válogatták össze, hogy kövessék a szovjet vonalat: kompromittálják Nyugat-Németországot, miszerint ott magas pozíciókban élnek még nácik és vezető funkcionáriusok. A magyar cionistákat pedig az embermentések érdekében a nácikkal történt tárgyalások napirenden tartásával igyekeztek diszkreditálni, elsősorban a Kasztner-ügyre koncentrálva.

Említi könyvében, hogy a Kádár-rendszer során is megmaradt magánbeszélgetésekben a sztereotípia, mely a kommunizmust a zsidósággal azonosította. Gyakori érv ezzel szemben, hogy a zsidó származású funkcionáriusoknak nem volt zsidó identitása, hogy nem kaptak zsidó neveltetést. Nemrég azonban olvastam egy vallatótisztről a politikai rendőrségen, aki kihallgatásra vitt cionisták héber levelezéseiből olvasott fel nekik – azaz tudott héberül. Lehetett egy ilyen embernek még bármiféle zsidó identitása, vagy áll a tétel, miszerint a kommunizmushoz csatlakozott zsidók teljesen elhagyták gyökereiket?

Közvetlenül ’45 után olyan emberek is csatlakoztak a politikai rendőrséghez, akik nem szakadtak el teljesen a zsidó hátterüktől, cionisták is voltak ekkor még köztük, baloldali cionisták. El akarták kapni családjuk, barátaik gyilkosait. De az erőszakszervekhez csatlakozó zsidók jellemző módon nem azok közül kerültek ki, akiknek családjában még jelen volt a vallási hagyomány. Persze lehettek köztük olyanok, mint például a későbbi humorista, Komlós János, aki járt a rabbiképzőbe és tudhatott valamit héberül.

Amennyit a többiekről tudni lehet, őket inkább zavarta felmenőik zsidó volta,

amiben az is szerepet játszott, hogy a párt káderpolitikájában nem is nagyon leplezett, a dokumentumokban is megjelenő szempont volt a „kispolgári zsidó káderek” megbízható munkás- és parasztkáderekkel való felváltása. A kommunista párt amúgy nem rendelkezett eleve nagy támogatottsággal a zsidóság körében – és különösen nem a hagyományőrző csoportokban. Karády Viktor társadalomtörténész készített egy számítást, amely szerint a túlélő zsidók közül – ez kb. 200 ezer fő volt – a ’45-ös választáson körülbelül 10% szavazott a kommunistákra.

Arról is közöl iratokat, hogyan próbálta a párt machinálni a hitközségi vezetők hatalomra jutását, hogy a nekik megfelelő egyének jussanak vezető pozíciókra. Milyen eszközökkel élt a pártállam céljainak eléréshez?

A Kádár-korszakban, elsősorban a hatvanas évek közepétől fogva, az egyházakkal szemben folytatott politika egyre kevésbé a drasztikus elnyomásra, hanem inkább manipulációra épült. Az egyházakat három eszközzel tartották igazán kézben: az egyik az anyagi függés volt, hiszen valamennyi egyház az állami költségvetésből élt. A másik eszköz a nomenklatúra-rendszer volt, vagyis az az előírás, hogy az egyházi tisztségekbe, hivatalokba való kinevezéshez a pártállami szervek formális egyetértése szükséges, és végül a harmadik az olyan emberek kulcspozícióba ültetése volt, akik könnyen kézben tarthatók voltak. Ez jól működött a zsidó hitközségen belül is. Érdekes, hogy bár minden lehetőségük megvolt a személyzeti politika közvetlen alakítására a nomenklatúra rendszer révén, a Kádár-korszakban a pártállami szervek inkább belülről, megbízható embereik felhasználásával manipulálták a fontos eseményeket, mint például a hitközségi választásokat, arra törekedve, hogy megőrizzék a legitim, demokratikus látszatot, miszerint a belső szabályokat tiszteletben tartva születnek a személyi döntések.

’57-ben ugyan még eltávolíttatták azt a hitközségi elnököt, aki ’56-ban a forradalom mellett nyilatkozott,

de utána végig folyamatosan olyan emberek kerültek vezető pozíciókban, akik készségesen teljesítették az elvárásokat. A dokumentumokból jól követhető, hogy milyen eszközöket használtak a pártállami szervek ennek elérésére. Ezek a vezető állásokba emelt felekezeti tisztségviselők aztán hol az Állami Egyházügyi Hivatalból, hol pedig informálisan úton kapták meg az utasításokat, hogy milyen irányvonalat is kövessenek, de olyan is volt, hogy szorgosan igyekeztek kitalálni, milyen magatartást is várnak el tőlük. Ez tulajdonképpen ’57-től ’90-ig így volt.

Voltak ellenállók is?

A kötetben közölt állambiztonsági iratokból az is kiderül, hogy kollaboránsok mellett volt néhány olyan személyiség is, aki megkísérelt ellenállni a totális pártállami ellenőrzésnek. Ilyen volt példának okáért a budapesti rabbiszemináriumot vezető Scheiber Sándor, illetve a Joint által életben tartott Központi Szociális Bizottság akkori vezetője, a korábbi kisgazda Borsa Mihály, akik megpróbálták kijátszani a hatóságokat, és sokszor sikerült elérniük, hogy a rendelkezésükre álló anyagi forrásokat az Állami Egyházügyi Hivatalt és az engedelmes hitközségi vezetést megkerülve osszák el általuk fontosnak tartott célokra.

Ezért mindketten évtizedekig megfigyelés alatt álltak.

Emellett a Kádár-korszakban is voltak olyan politikai perek, melyek során meghurcoltak és börtönbüntetésre ítéltek államellenes tevékenységért Izrael-barát embereket, például a rabbiképző hallgatóját, Beer Ivánt, aki többször nyilvánosan is kiállt a hivatalos arabpárti és Izrael-ellenes politika ellen. A III/III ügyosztálynak az ellene folytatott titkos nyomozás és eljárás során keletkezett dokumentumai jó betekintés nyújtanak az egész rendszer működésébe.

***

Fotók: Nagy Mihály

Az új kötet megjelenését a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete és a Tett és Védelem Alapítvány támogatta

Összesen 178 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Idézet István Deák (Columbia University) esszéjéből: Jews and Communism: The Hungarian Case, in Dark Times, Dire Decisions, Jews and Communism, (Sötét idők, végzetes döntések) Oxford University Press, 2004, 38.old.
“Továbbá ezek (a zsidó származású kommunisták) ugyanolyan kegyetlenek voltak valódi és elképzelt zsidó politikai ellenfeleikkel, mint a nem zsidókkal. Azt is állították, mindenféle bizonyíték ellenére, hogy zsidó létük semmiféle szerepet nem játszik egy szocialista társadalomban.
Az igazság az, hogy nagyon fontos következményei voltak annak, a magyar, a zsidó és a kommunista mozgalom története szempontjából, hogy Kun Béla és a többi népkommisszárok tucatjai, akik dominálták a Magyar Tanácsköztársaságot 1919-ben, zsidó származásúak voltak. Vagyis, ahogy egy amerikai történész írta: Míg a zsidók nagyon előtérben voltak az orosz és a német forradalmakban, addig Magyarországon mindenüttjelenvalóknak (omnipresent) látszottak.”

A hivatkozott amerikai történész: Jerry Z. Muller és a megjelenés: “Communism, Anti-Semitism and the Jews,” Commentary, August 1988.

Louis Rapoport: Stalin’s War against the Jews, The Doctor’s Plot and the Soviet Solution, The Free Press, 1990. (Sztálin háborúja a zsidók ellen, az orvosok összeesküvése és a szovjet megoldás.)
Ebből való a következő megállapítás:
A furcsaság az, hogy mialatt a világ figyelme náci Németország antiszemita törvénykezésével és zsidóüldözésével volt elfoglalva, Sztálin valójában semmisített meg 500,000 és 600,000 között zsidókat a Nagy Terror idején megölt 10 millió között. A zsidó áldozatok aránya valószínűleg a legmagasabb volt a Szovjetunió nemzetiségei között. 54.old.)
Ez 1938-ig történt, amikor például a németeknél nem a zsidógyilkolással, hanem a humanitáriánus disszidáltatásukkal voltak elfoglalva. Amire szintén nincs példa a kommunista eszköztárban.

Winston Churchill vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
„(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.”

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2019. október 4. 17:14

Továbbá: szerinted akkor a megtorlást, jóvátételi kötelezettséget a háborúért nem az egész németség kapta, hanem csak a nemzeti szocialista meggyőződésűek.

Valamikor 1986-ban a a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, Gorbacsov elvtárs interjút adott egy francia újságírónak.
(A televíziós felvételt Ausztráliában a saját szememmel láttam, angol nyelvű fordítás feliratával. SBS, 1986. október 5, Vox Populi)
Az újságíró a szovjet állami antiszemitizmusról kérdezte a kommunista vezetőt.
Antiszemitizmus? – kérdezett vissza Gorbacsov – Idefigyeljen: miközben a lakosság 0.69%-át alkotják a zsidók, az állami- és pártnomenklatura 10-20%-át foglalják el. Akkor milyen antiszemitizmus ez?

Eddig a történet, amelyből két tanulság vonható le:

Az egyik az, hogy a számok azt mutatják, hogy a zsidókban 25-szörösen nagyobb volt a hajlandóság arra, hogy a kommunizmus vezető államában, a “gonosz birodalmában” nomenklatura helyeket foglaljanak el, mint a lakosság többi részében.
A másik pedig az, hogy a számok, a “nyilvántartás” készenléte fontos, egyfelől a vádak kivédése szempontjából, másfelől az igazság ismerete okán.

Már csak az a kérdés, mi változott szűk húsz év alatt, hogy a whyskis emberből a zsidóság egyik legfőbb megmentője - és egyben gyilkosa is - lett?

Válaszok:
Box Hill | 2019. október 4. 18:01

Igazad van, egyetértek veled.
Mégis, a kérdést a maga teljességében vizsgálva, tény:
a tehetetlenségi erő, amely zsidó pénzemberek, kulturális, film, média, egyszóval az életet meghatározó összetevők zsidó kézben történő összpontosításából adódik, bizonyítja:
eme - másképp nem nevezhető - zsidó erő, hatalom növekedése fordított arányban áll a keresztény, fehér, konzervatív világszemlélettel és szaporodási rátával.
Magyarul: zsidó hatalom-uralom növekedése = keresztény életerő zuhanása!

Nem színházról és muzsikáról szólt Gorbacsov, hanem a "gonosz birodalmáról". Aminek rendszerét csak az elvtársi Kína győzte le hullagyártásban. A gonosz birodalmában voltak a szovjet zsidók 25-szörösen túlreprezentálva a vezetésben a nomenklaturában. Meg persze a fasizmusban is.

Amikor Churchill tartozása elérte a mai áron 2 millió fontos mértéket, Sir Henry Strakosch, az ausztriai születésű zsidó üzletember mentette ki. Innen számítható második karrierje a kötelező szolgáltatásokkal.
Winston the spendaholic: He teetered on the brink of bankruptcy and was saved by secret backhanders. Yet a new book on Churchill's finances reveals he spent £40,000 a year on casinos and £54,000 on booze
• Churchill spent most of his life swimming in a mountain of personal debt
• Gambled equivalent of £40,000 a year on holidays to the south of France
• Had £54,000 bill from his wine merchant, including £16,000 for Champagne
• Secret benefactor gave him £1million in 1940 as he became Prime Minister
By David Lough For The Daily Mail Published: 22:36 BST, 11 September 2015

Az általad említett rablóbandáról:

"Az "impexek" és nyugat-európai leányvállalataik részei lettek egy hidegháborús nagypolitikai játszmának, amelyhez illegális forrásokra, feketegazdasági manőverekre is szükség volt. Innen már csak apró lépés kellett a vegyesvállalatok offshore jellegű céghálózatának kiépítéséhez és a nyereséges külkereskedelmi üzletek kiszervezéséhez ezekbe a vállalkozásokba. Feltehetjük tehát a kérdést: vajon a Kádár-rendszer idején többnyire hiánnyal záró külkereskedelmi mérleget vajon mennyivel rontotta tovább ez a tevékenység?"
(Borvendég Zsuzsanna: Az impexek kora című könyvéről)

USA: 22 ezer milliárd dollár: csak az ÁLLAMADÓSSÁGA.
A világ össz-adóssága: 240 ezer milliárd dollár.
A világ GDP-jének 2,4-szerese.
Úgyhogy, itt semmi nem irónia, de minden abszurd, amely sikerességről regél...
Hogy mi vezetett ide? G. W. a spekulánsokról:
George Washington talking about in 1779 when he said, "This tribe of black gentry work more effectually against us, than the enemy's arms. They are a hundred times more dangerous to our liberties, and the great cause we are engaged in".
George Washington 1779-ben azt mondta: "Ez a fekete nemzetség törzse hatékonyabban működik velünk szemben, mint az ellenség fegyvere. Százszor veszélyesebbek a szabadságunk számára, és a mi nagy ügyeinkre, amiben részt veszünk"
És eddig az államcsődöket, minden esetben az USA háborúval vezette le, amit a FED irányított.
De ez mára az egész civilizáció pusztulását jelentené.
Így marad a hibrid megoldás: az irányított káosz, a feszültség, a pénzcsőd levezetése etnocentrikus alapon: tönkretenni a sikeres fehér keresztény fajt, felhígítva alacsony intelligenciával. (Az etnocentrizmus annyit jelent: egy faj, a zsidó mentesül a felhígítástól, a sajátos talmudi kötelmek okán.)
Ennek végrehajtója a G. Soros nevű spekuláns.

A Szovjetunió egésze jelentette a "gonosz birodalmát" a szabad világ számára. A fogalmat Reagan elnök alkotta. (Amit egyébként a kommunista világrend alatt senyvedők már eleve tudtak)

Nem érted, vagy nem akarod érteni:
az USA a dollár világpénz státusával elkerüli a nagy megrázkódtatásokat, a drámai megrendüléseket, tanulva a 29-es válságból, mert az azt irányítók akkor elérték minden céljukat.
Ezért, mivel a deep state élni akar, jegelnek, dollárt nyomtatnak fedezet nélkül orrba-szájba és fellázították a fekete, a latino kisebbséget, a társadalmi bajokat levezetendő.
De ezek álmegoldások, időhúzás.
Viszont a problémák így a szőnyeg alá kerülnek és csak nőnek, nőnek.
Mit gondolsz, meddig lehet egy palackot tölteni gázzal, nagy nyomásúval?

Belementél egy olyan utcába, az általánosításba, ahol nem lehet nyerni.
Mert bármily hihetetlen: a nácik között is voltak talpig emberek, sőt, még a komcsik között is.
Miért ne lehetne valóság, hogy idegen nyelvet kiválóan beszélő zsidó dolgozóra szükség volt a külkernél.
Akik felvették, - a személyzetis - abban van igazad, a nyelvtudása mellett azért vették fel, mert zsidó.
De ő nem azért ment oda, mert zsidó, hanem, mert a tudását hasznosíthatta, ráadásul a külkereskedelemre abban a korszakban égetően szükség volt, bizonyos kurrens termékek beszerzéséhez.
Minden emberi sors más és más, bár vannak típusok.
Ami törvény: a jóindulatú emberből élnek a rossz indulatúak, életvitelszerűen.
És az lehet keresztény, avagy zsidó.
Bár az arányokban - a Talmud és az Újszövetség közötti áthidalhatatlan különbségek miatt - óriásiak a távolságok, ez tény.

Én is tisztában vagyok a ténnyel: a jó szándékú és tehetséges zsidó emberek nagyon magas emberi színvonalat képviselnek.
De azt akartam, hogy ez a jó ember mondjon egy párat.
Mert az ilyen általában egyet sem tud.

Eredetileg is ezt írtam, csak akkor még nem volt szövegértésed. Vagy nem akart lenni.

És a "minden szükséglet"-et kik csinálják?

Most eltévesztetted, ami annyit jelent: a Talmudot bizonyosan nem ismered.
Azt javaslom, ne is ismerd meg, de ezt komolyan.
A Talmud Krisztus utáni 2-3. században íródott javarészt.
Szerintem: válaszul a pár évtizede írott Újszövetségre.
Ezzel próbálták - a saját önző szempontjaik szerint - helyreállítani a zsidó dominanciát, törvényileg és ideológiailag.

A Talmud, a Misná a hagyomány szerint Jehuda Hanászi szerkesztésében, 189 körül nyerte el végleges formáját, míg a Gemára a 2. és 6. század között.
https://hu.wikipedia.org/wiki/..

Egyetértek, könnyedebben, de vannak itt HIVATÁSOS SOROS-PROSTIK ÉS -PRÉBÉKEK, AKIK NAPONTA 100, 200 HSZ-T PRODUKÁLNAK, SZÉTVERENDŐ, DEMORALIZÁLANDÓ AZ OLDALT.
Ha csak ketten-hárman ráugranak, onnantól kezdve az egész oldalnak lőttek.

Te nem találkoztál olyan zsidó orvossal, a Rákosi-rendszerben, akinek embersége a szegény betegekhez, példamutató és szívszorító volt.
Ezért tilos általánosítani, ez ajánlatos mindig és mindenütt.
Így később nem kell szégyenkezned, és végül is, ez a legfontosabb.

Sztálin kétkulacsos volt. A háború alatt elküldte a zsidókat Amerikába lejmolni (Fefer, Mikhoels), azután kinyírta őket.
Az idézett riportban Gorbit nem a zsidók zavarták, hanem a sztereotíp riporteri kérdés a szovjet antiszemitizmusról. Kérlek olvasd azt, ami ott van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés