Fordulat

Portfolió: Több magyar jön haza, mint amennyi elmegy

2019. május 21. 10:07
Évek óta először pozitív a nettó migrációs egyenleg a KSH által kiadott adatsorból, azonban a portál szerint ez ellentmond már ismert részadatoknak.

Mint a gazdasági portál írja, évek óta nem volt arra példa, hogy többen térjenek haza, mint ahányan elmentek az országból. A KSH friss, előzetes adatai szerint ez a fordulat történt meg 2018-ban, a népmozgalomról kiadott friss statisztika szerint ugyanis tavaly 20 ezer itthon született magyar tért haza az országba, miközben „csak” 18 150-en távoztak külföldre.

A portál szerint a javulás elsősorban utóbbi számnak, vagyis annak köszönhető, hogy kevesebben akartak kivándorolni: 2017-ban még majdnem 27 ezer volt ez a szám, 2014-15-ben pedig a 30 ezret is meghaladta. Ezzel szemben a hazatérők száma tavaly egy kicsit még csökkent is az előző 20 906-ról, ami az elmúlt kilenc év csúcsát jelentette.

A folytatásban arról is ír a Portfolió, hogy a hazánkban születettek nemzetközi vándorlásához ha hozzávesszik a már külföldön születettek Magyarország felé vándorlását is, akkor tavaly kereken tízezerrel többen jöttek az országba, mint ahányan elmentek, hiszen a 20 ezernyi hazatérő mellett volt 8150 olyan ember is, aki külföldön született, de itthon folytatta az életét. Róluk a portál szerint feltételezhető, hogy köztük vannak a határon túli magyarok, akik magyar állapolgársággal rendelkeznek.

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És némelyik milyen szakadtan.

Én megtanultam írni, te tanulj meg olvasni.

Nem csoda. Par ev alatt osszekapar egy kis kezdotoket, aztan latja hogy itthon milyen csaladtamogatasi stb program van hogy elinduljon az eletben, kint meg azt latja hogy kaparhat meg husz evig, sajat lakasa akkor se lesz.
Igen, a berek magasabbak. De az arak is.
Mellesleg az sem igaz hogy mindenhol magasabbak. Kint egy kepzetlen munkaero joval tobbet keres az igaz. De a berkulonbsegek kisebbek, egy vezeto beosztasu nem tizszer annyit fog keresni, csak mondjuk haromszorannyit. Van az a szint amikortol mar otthon jobban lehet fejlodni.

Húzd ki a fejed a számítógépedből és te is meglátod, te ostoba, bunkó troll.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés