Pályázatot hirdet a Miniszterelnökség a nemzeti összetartozás erősítésére (x)

2019. március 13. 17:02

Idén is pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjaira.

Idén is pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség által indított Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Program; előbbi a diaszpórában, az utóbbi pedig a szórványközösségekben élő magyarság körében történő közösségszervező munkára. A cél mindkét esetben azonos: a nem Magyarországon élő, de magyar identitással rendelkező közösségek és az anyaország viszonyának elmélyítése, a nemzeti összetartozás erősítése.

A Kőrösi Program célterületei lehetnek például Észak-Amerika, Törökország, Izrael, Ausztrália, Új-Zéland, Latin-Amerika, de Nyugat- és Észak-Európa számos országa is elérhető vele. A Petőfi Program Kelet-Közép- és Dél-Kelet-Európát célozza meg, a környező országok mellett Csehországba, Lengyelországba, Bosznia-Hercegovinába valamint Macedóniába lehet pályázni.

Az ösztöndíjakra való pályázás szükséges feltétele a magyar állampolgárság, a huszadik életév betöltése a pályázat leadásáig, legalább középfokú iskolai végzettség, illetve az angol vagy a célország nyelvének magas szintű ismerete. Emellett nagyon fontos a közösségszervező tevékenységekben való tapasztalat, ez a hagyományőrzéstől kezdve a néptáncon át a magyar nyelv oktatása is lehet. Az ösztöndíjak legfeljebb 9 hónapra szólhat.

A programról további részletek ebben a videóban találhatóak.

Prosenszki Róbert a következő élményeket osztotta meg a Petőfi Sándor Program keretein belül Segesváron töltött időszakáról:

Mi alapján választottál országot? 

Az anyaország határain túl Romániában a legnépesebb a magyarság aránya, ezért Románia, különösen Erdély, de Románia többi magyarlakta régiója is (Partium, Bánság, Moldva) kiemelten fontos nemzetpolitikai szempontból. Magyarországon kívül csak Romániában él nagyobb összefüggő tömbben a magyarság és szórványban is erősödnek a magyar közösségek, amiben nagy szerepe van Magyarországnak, a magyar kormány támogató, kölcsönösségen és partnerségen alapuló nemzetpolitikájának. Erdély áll a legközelebb hozzám, érzelmileg is, olyannyira, hogy mostanra már második hazámnak tekintem. Azonosulok az erdélyi magyarság sorsával, harmadik éve élek itt. A Programba való belépésemet közvetlenül megelőzően külföldiként, magyarországiként, önkéntesen tanítottam Erdélyben magyar tannyelvű középiskolában, Erdély egy másik régiójában. Már ez alatt a két év alatt értékes tapasztalatokat szereztem, amit a Programba belépve tovább tudtam szélesíteni, hasznosítani a szolgálati helyemen. Fontosnak tartom, hogy a delegált ösztöndíjas felkészült legyen, és olyan hozzáadott értéket tudjon képviselni a szolgálati helyén, amivel hozzájárul az adott szórványközösség identitásának erősödéséhez. 
Szabadidőmben is a Program szellemében tevékenykedem, saját kezdeményezéseim: a környező szász közösségek kulturális és épített örökségének feltérképezése, megmaradt közösségeik és a magyar szórvány közösségek közötti kapcsolatok kiépítése, erősítése. Mivel beszélem a nyelvüket, a németet, most már az erdélyi szász dialektust is megértem, és jól ismerem kultúrájukat, mentalitásukat, történelmüket, így maximális empátiával, érdeklődéssel tudok feléjük fordulni, amit partnerséggel, kölcsönösséggel viszonoznak személyem, és az általam képviselt magyar közösség irányába. Segesvár erre a legjobb helyszín, mert Segesvár környékén vannak még olyan szász közösségek, akik helyben maradva, vagy éppen egy-két generáció után visszatérve, működtetik azokat az alapítványokat, egyesületeket, amelyek kulturális és épített örökségük megóvásáért, megtartásáért dolgoznak. Másik kezdeményezésem: környékbeli magyar történelmi emlékhelyek feltárása, partnerségi viszonyok kialakítása, forrásbiztosítás az emlékművek és a fehéregyházi Petőfi Múzeum felújítására. Később, a Program befejezése után, a Programmal való lehetséges jogi partnerségben, létre kívánom hozni az Erdélyi Magyar Népfőiskola Alapítványt, amihez folyamatosan keresek majd támogatókat, szakmai partnereket innen Erdélyből, otthonról, Magyarországról, és külföldről, például Dániából, ahol a skandináv mintájú népfőiskolák szellemiségét, gyökereit, működését, tanmenetét megismerhettem. 

Milyen szinten tudtak az ottani közösségben magyarul? 

Anyanyelvi szinten, mivel az itteni magyaroknak az anyanyelve a magyar. Ezt a kérdést sokan közülük sértésnek vennék. A vegyes házasságokból származó diákoknak van ugyan akcentusuk, és a román nyelv hangsúlyozását használják helyenként, amikor magyarul beszélnek, plusz az is gyakran előfordul, még az egy tömbben élő magyaroknál is, hogy román szavakat kevernek anyanyelvükbe, és sok kifejezést a román nyelvben használt szemantikai értelemben használnak a magyarban. Igen, sok szórványközösségben megfigyelhető a nyelvromlás, Segesvár környékén is. A magyar anyanyelvű oktatás ezt vissza tudja fordítani. Segesváron pedig van magyar tagozat, általános iskolai és középiskolai egyaránt. Akkor lenne visszafordíthatatlan a helyzet, ha nem lenne magyar nyelvű oktatás – tagozat van, mert önálló intézmény, líceum nincs. A magyar tagozat, és a magyar bentlakás (kollégium) létfontosságú Segesváron. Hogy önálló magyar iskola (líceum) legyen, vannak erőfeszítések, de egyelőre eredménytelen. 

Milyen tevékenységet végeztél? 

Rendszeres feladataim közé tartoznak: kollégiumi felügyelet, nevelőtanári pedagógiai feladatok, kapcsolattartás a szülőkkel, szülőlátogatás, korrepetálás, fakultatív foglalkozások vezetése, tanulási nehézségek kezelése, bentlakó diákok fogadása vasárnaponként, az iskolai nevelő és szaktanári munka módszertani támogatása, programszervezés, a diákok napirendjének, tanulmányi előmenetelének követése, ellenőrzése, pályázattámogatás, belső kommunikáció, például a diákok és a kollégák felé, külső kommunikáció, pr-támogatás, online felületek kezelése, kapcsolatépítés, aktív részvétel kulturális és társadalmi eseményeken, programokon; mindenkori tájékozódás az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben, a segesvári magyar szórványközösséget érintő ügyekben. A közösségi programokról, szakmai munkánkról a PSP honlapján is beszámolok. 

Mi volt a legszembeötlőbb különbség az általad választott külhoni magyar közösség és az itthoni közösséged között? 

Nagyon sok különbség van, és a különbségek egy része abból adódik, hogy ők magyarságuk szempontjából veszélyeztetett helyzetben élnek. Románia esetében ismerni kell hozzá a román többség történelmét, történelemszemléletét, mentalitását, életmódját, a magyarsághoz való ellentmondásos viszonyát. Sőt, ezen a helyszínen a szászok példáját is ismerni kell, hogy megértsük az itteni magyar közösségek helyzetét, kilátásait. Itt a magyar közösségek egymásrautaltsága erősebb, mint az anyaországban. Ez a közeg nem homogén, többnyelvűség nélkül nem lehet partnerségre törekedni. Ez a deficit a román többségre jellemző, hiszen ők nem tanulnak meg németül és magyarul, holott ez a közeg háromnyelvű: német (szász), magyar és román. 

Hogyan gondolkodtak az ottani magyarok az anyaországiakról? 

Ez is nagyon összetett! Alapvetően pozitívan. Ugyanakkor: Magyarországiként már az elejétől szembesülök az erdélyi magyar társadalom sérelmeivel, nem csak a többségi nemzettel összefüggésben, de az anyaországi társadalomhoz való viszonyukat is ismerem, generációkra visszamenőleg. Azt is, amit csak annak mondanak el, akit már befogadtak, maguk közül valónak tekintenek. 
Honfitársaiknak, testvéreiknek tekintik a magyarországiakat, viszont nekik megvan a külön erdélyi identitásuk, a maguk történelmi emlékezetével. Kultúránk, származásunk, anyanyelvünk összeköt, ezt egy olyan kapocsnak tekintik ők is, ami mindennél erősebb, a múltban elszenvedett sérelmeken, mellőzöttségen felülemelkednek, és előre tekintenek. Az anyaországiakkal szorosak a kapcsolataik, például több magyarországi testvériskolája van a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatának. Március 15-én a kiskunfélegyházi testvériskola diákjai és tanárai lesznek itt, de pár hete békéscsabai vendégdiákok voltak nálunk egy hétig. Beszámoló a PSP honlapján.

Sert Zsuzsanna Isztambulban végzett tevékenységét pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program támogatta. Őt is az élményeiről kérdeztük:

Mi alapján választottál országot? 

2011 óta élek Isztambulban, akkor egy kutatói ösztöndíjjal érkeztem ki. A kutatás mellett fontosnak éreztem, hogy bekapcsolódjak a helyi magyar közösség életébe is. 2012-től, az akkori főkonzullal, Kiss Gáborral, kedves feleségével, Kiss-Henézi Dóra asszonnyal, valamint az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság elnökével, Dr. Erdal Şalıkoğlu úrral közös programokat szerveztünk. Gyermekprogramok, piknik, táncházak, amik során a magyar hagyományápolás került előtérbe. A KCSP programról hallva, úgy éreztem, mindenképp meg kell próbálnom. Nagyobb ismeretre szerettem volna szert tenni. Hogyan működnek más országokban a magyar közösségek, milyen támogatási lehetőségeken tudunk részt venni, hogyan tudnánk felpezsdíteni az itteni magyar kulturális életet. 

Milyen szinten tudtak az ottani közösségben magyarul? 

A programjainkon részt vevők kb. 90% százaléka beszél magyarul, de ez a tendencia szerencsére csökken egy kicsit. Miért szerencsére? Azért, mert a programok sokszínűsége, szélesebb körbe eljuttatása azokat a magyarokat is megtalálja, akik a többedik generációból kerülnek ki. 1848-49-es szabadságharc ide menekült katonai elitjének leszármazottjai, Ankarába, Atatürk hívására érkezett mérnökök, szakemberek unokáik is szívesen ellátogatnak programjainkra. Ők vagy nem tanultak meg magyarul, vagy a török környezet hatására kikopott a nyelvtudásuk. Egyre többen érzik azonban úgy, hogy magyar identitásukhoz hozzátartozik a nyelv, így az Isztambuli Magyar Intézet nyelv anfolyamaira folyamatosan jelentkeznek.

Milyen tevékenységet végeztél? 

2011-óta folyamatosan segítem, korábban koordináltam is az isztambuli magyar iskola munkáját. Kézműves foglalkozásokat vezetek, énekeket tanítok be, esetenként néptánc foglalkozásokat is tartok. Orosházi Bernadett mentorom azonban számomra egy új úthoz vezető kapu kulcsát is a kezembe adta. Szakmai felkészültsége, segítőkészsége, mentorhoz méltó és illő módon úgy hozunk létre programokat, hogy az itteni magyarok érdeklődésének, de az anyaországi nemzetpolitikai irányelveknek is megfelel. Szerveztünk családi pikniket, Mikulást, Adventi karaoke partit, farsangot, március 15-ei programot, előttünk áll még egy kirándulás Thököly emlékhelyéhez, áprilisi húsvéti forgatag és egy nagyszabású május eleji családi nap is. Ez utóbbi 2 programra nem csak az isztambuli, hanem a Törökország más városaiban élő magyar családokat is meginvitáljuk. A legnagyobb kihívás számomra azonban a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázata volt, hiszen először állítottam össze egy egész éves programtervet, egyeztettem, árajánlatokat kértem. Most a várakozás napjait éljük, izgatottan várjuk, hogy sikerül-e anyagi támogatást nyernünk a következő év kulturális programjaira.

Mi volt a legszembeötlőbb különbség az általad választott külhoni magyar közösség és az itthoni közösséged között?

Otthon egy helyről származó mikro közösségekben tevékenykedtem. Egy iskolában, vagy egy városban éltünk, dolgoztunk. Az itteni magyar közösség még színesebb, többféle érdeklődési körnek kell olyan programot szervezni, amivel mindenki elégedett tud lenni.

Hogyan gondolkodtak az ottani magyarok az anyaországiakról?

Ha egy szóval kéne megfogalmaznom, akkor: szeretettel. Legtöbben az iskolai szünetekben "haza" (így mondják) utaznak. Szerencsésebb helyzetben vannak, vagyunk, mint a tengeren túli magyarok, hiszen repülővel csak másfél óra az út. Hatalmas honvágyról nem számolhatok be. Az ételek ízei, a táj sokszínűsége, sokszor megegyező múlt miatt nem tűnik idegennek ez az ország. A török nép is kedveli magyar testvéreit, ahol tud, mindig segít nekünk.

(Promóció)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144811