Soros György mint szimbólum: a politika pszichoanalízisének margójára

2019. február 11. 08:40

Kajtor Domonkos SJ
Jezsuita blog

Sokszor tapasztalom magamban a félelmet, hogy talán lassan-lassan nem marad más, csak a Soros-szimbólum, ami fenntartja a jelenlegi politikai rendszert.

„A szimbólumok területén is találhatunk különböző technikákat arra, hogy melyik rendszer hogyan bánik a szimbólumokkal, és itt szeretnék jelenségleírásként egy konkrét példát megemlíteni. Úgy gondolom, számunkra, magyarok számára az elmúlt évek politikájának következtében Soros György személye tipikus esetévé vált a kollektív társadalmi szimbolizációnak, nagy valószínűséggel nem véletlenül. De ki valójában Soros? Igazából nem tudjuk pontosan. Mit csinál valójában? Ezt sem tudjuk olyan biztosan. Hogy ő-e a migráció, a menekültválság oka? Nem tudjuk, elhisszük. Létezik-e valójában Soros-terv? Nem tudjuk, hiszünk benne. Egyszerűen hiszünk valamiben, és ezen a hiten keresztül szimbolizáljuk a személyét: ő az oka lassan minden rossznak, minden kellemetlen politikai jelenségnek, amelyek körülvesznek minket.

És mi a lényege egy szimbólumnak, hogy meghatározó, strukturáló ereje legyen az egyén vagy esetleg az egész társadalom életében? Hogy megfoghatatlan és megfejthetetlen maradjon számunkra. Amint megmagyarázhatóvá, személyesen tapasztalhatóvá válna, a szimbólum elveszítené hatását, és a továbbiakban nem volna hatással az identitásunkra. Ennek elkerülésére nagyon jó eszköz messzire „elhelyezni” a szimbólumot. Minél megfejthetetlenebb, megtapasztalhatatlanabb, személytelenebb marad a szimbólum, annál kisebb az esély az „elszimbolizására”. Ez a jelenség Soros György esetében is jól felfedezhető.

Sokszor tapasztalom magamban a félelmet, hogy talán lassan-lassan nem marad más, csak a Soros-szimbólum, ami fenntartja a jelenlegi politikai rendszert. Egy olyan jelkép, amely egyre több negatív jelentést hordoz magával a saját szimbolizációnkon keresztül. Ezek a negatív jelentések pedig tudattalanul formálják identitásunkat, gondolatvilágunkat, miközben pszichénk elfojthatja a rendszerbe nem illő, de létező „sötétebb” jelenségeket. Hogy mi a valóság? Nem tudom, mégis talán annyiban a segítségünkre lehet Freud, Lacan és a többiek, hogy merjünk nyitottabb szemmel járni, merjük észrevenni, hova vezetnek minket a szimbólumaink, milyen irányba alakul az identitásunk, és ha érzékeljük, hogy nem a jó úton haladunk, akkor legyen bátorságunk tudatosítani (lehetőség szerinti megfejtés) a szimbólumok hatásának és magának a szimbólumnak a létezését – ezzel aztán elveszítik az erejüket felettünk…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/142990