Ókovács: A kereszténység lesz a fő témája az Operaház 2019/2020-as évadának

2018. augusztus 12. 10:30
A 2019/2020-as évad kiemelt témája a kereszténység lesz a Magyar Állami Operaházban – nyilatkozta Ókovács Szilveszter főigazgató.

A kereszténység lesz a kiemelt témája a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának – nyilatkozta Ókovács Szilveszter főigazgató az MTI-nek.

Hozzáfűzte: a tematikus évadban olyan darabokat fognak bemutatni, amelyek mélységében foglalkoznak a kereszténységgel. Nem csupán bibliai történetek ihlette primér művek tartoznak ebbe a körbe, hanem a kereszténységet éltető vagy vele egyúttal vitázó darabok is, mint pl. Wagner Tannhäusere. Az évadot 2020 májusában egy szintén keresztény tematikájú fesztivál zárja majd, „megágyazva” az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelyet Budapesten rendeznek 2020 szeptemberében.

Felújítások

Egy éve kezdődött az Operaház felújítása és korszerűsítése. A tervek szerint az Andrássy úti épület hivatalosan 2019 őszén nyílhat meg ismét, ám már májusban szeretnék ott rendezni a mostani évadot záró májusi Puccini-operafesztivált – mondta el Ókovács Szilveszter. 

Hangsúlyozta azt is: az Eiffel Műhelyházat várhatóan 2019 januárjától szakaszosan adják át. A Kőbányai úti egykori vasúti szerelőcsarnokban 401 fős színházterem, próbatermek, raktárak, műhelyek és relaxációs helyiségek is épülnek. Az épület jelenleg a szerkezetkész állapot felé halad. A főigazgató úgy vélte: időszerű lenne az Erkel Színház széleskörű felújítása is. Az épületet egy 2012-es kormánydöntés értelmében csupán öt évre újították fel összesen 1,7 milliárd forintból. Az ötéves ciklus idén novemberben jár le. 

Szeretném, ha nem is 2018-ban, de 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd két év múlva, 2022 decemberében, a színház 111. évfordulóján újra kinyithatna” – fogalmazott Ókovács Szilveszter. Hozzátette: az Erkel Színház Magyarország legnagyobb színházépülete, felújítására indokolt lenne mintegy 30 milliárd forintot költeni, hiszen a kisebb vidéki színházakat is 10-15 milliárd forint körüli összegekért korszerűsítik, az Erkel pedig 50 éve esett át nagyobb fejlesztésen. 

A felújítás elsősorban a színpadot és a mögötte álló épületrészeket érintené, ugyanis az Operaházéval méretben és minőségben is kompatibilis, gépesített színpadra lenne szükség, légkondicionálás mellett. Jelenleg sok előadást azért nem tudnak játszani az Erkel Színházban, mert egyszerűen nem férnek el a színpadon, nagyon hiányzik a korszerű színpad technológia is – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a felújított Erkel Színház nem csupán évi 150 opera- és balettelőadásra lenne alkalmas, de koncertteremként és musicalszínházként is működhetne a szabad hetekben. 

Őszi tervek

Az Opera őszi turnéiról szólva Ókovács Szilveszter kiemelte: október 30. és november 11. között New Yorkban, a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben mutatkozik be hat produkció 14 előadásával az Opera és az intézmény tánctársulata, a Magyar Nemzeti Balett.

Soha nem fordult még elő az, hogy az Opera társulata teljes értékű előadásokat tartson New Yorkban. A Lincoln Centerben szerepelni a világ valamennyi intézménye számára hatalmas lehetőség” – hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette: Erkel Ferenc halálának 125. évfordulóján először szólal meg Amerikában a magyar operairodalom ikonikus darabja, a Bánk bán, Vidnyánszky Attila rendezésében és Molnár Levente címszereplésével.

Folytatódik ősszel a Gördülő Opera kezdeményezés is, augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városba viszik el Donizetti Szerelemi bájital című vígoperáját magyar nyelven. A turnén egy különleges, erre a célra készített kamion látja el a színpad szerepét - mondta el Ókovács Szilveszter.

Kitért arra is: a 2018/2019-es Puccuni Itáliája címet viselő évad részeként szeptember 14. és 20. között hat olasz várost keres fel a társulat, köztük Luccát, az olasz operaszerző szülővárosát. A turnén Szálinger Balázs külön erre az alkalomra írt Krizantémok, avagy Liú halála című, zenei illusztrációkban gazdag életrajzi drámáját mutatják be az olasz közönségnek. 

Szeptember végén zajlik az Opera V4-es turnéja is, amelyen Kodály Székely_fonóját és Janácek Jenufáját játsszák Prágában, Pozsonyban és Varsóban. Az előadásokon magyar, lengyel, szlovák és cseh művészek is fellépnek, hogy a hangsúly egymás kultúrájának megismerése mellett annak előadásán, átélésén is ott lehessen – hangsúlyozta a főigazgató.

(MTI)

Összesen 87 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

megértette ő is az idők szavát
dumában keresztény...
aztán meg azt csinálok, amit akarok
mint pártunk és kormányunk

A kereszténység mindig időszerű, mert Krisztus feltámadt, és így minden időben jelen van. Ezért a művészeteket is megihlette. A NEK és a művészeti rendezvények kölcsönösen megvilágítják egymás értelmét. Ha lehet minden nyáron Zsidó Fesztivál, akkor Ókovács is célkitűzése abszolúte rendben van.

Te meg miről beszélsz??? Pintér Bélának nincs botrányszíntársulata! Minden darabja fantasztikus!
Az állami támogatása pedig a korábbi 70 millió helyett most 30 millió. De szerencsére van tao is.

A Billy Elliot, nem egy "buzidarab"

Még az eredetihez képest is?
Az eredetibe semmi túlzó sem találtam. Az operaházit pedig nem láttam.
Mi van a Hattyúk tavával?

Szilveszter! Jó munkát kívánok a következő évadhoz is.

Ezeket már nekem is írtad, szekula korodban.
Hát hiába tanít téged az ember, azt a képzetedet nem lehet kiverni belőle, hogy mindenki buzi?

Nem tudom más szemmel nézni, mint magyarral.
Csajkovszkij az egyik legkedvesebb zeneszerzőm, mi bajod van vele?
Szilveszter megindokolta a vörös csillagot.

Most megyek úszni, szia!

Indíában, nem tudták betiltani.
Elég baj, hogy mindkét jelképhez, ilyen véres események társulnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés