Navracsics a Mandinernek: Nem sokat tud tenni a Bizottság CEU-ügyben

2017. március 29. 19:13

Írta: Bakó Beáta
Túl sokat nem tud tenni a Bizottság, mivel az oktatás kizárólagos tagállami hatáskör – mondta Navracsics Tibor uniós oktatási biztos a Mandinernek azzal kapcsolatban, hogy a kormány nemzetközi megállapodástól tenné függővé külföldi egyetemek, így a CEU magyarországi működését. Navracsics elismerte: volt szó a Bizottság ülésén az ügyről, és ő maga minden egyetem bezárását károsnak tartja oktatással foglalkozó politikusként és egyetemi emberként egyaránt.

A CEU szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: már az Európai Bizottság is foglalkozik a kormány azon törvényjavaslatával, miszerint a jövőben kormányközi megállapodáshoz kötnék külföldi egyetemek magyarországi működését. A Soros György által alapított CEU szerint egyértelműen ellenük irányul a tervezett módosítás. Az ügy pikantériája, hogy az uniós oktatási biztos éppen Navracsics Tibor.

Megkerestük Navracsicsot, hogy megtudjuk: valóban foglalkozik-e a Bizottság az üggyel, és egyáltalán mit tud tenni az uniós testület, ha az érintett nem EU-s tagállam, hanem az Amerikai Egyesült Államok. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi a véleménye Orbán korábbi miniszterének a CEU-ról és a mostani törvényjavaslatról.

Túl sokat nem tud tenni a Bizottság, mivel az oktatás kizárólagos tagállami hatáskör 

– summázta Navracsics a Mandinernek.

A biztos elismerte: volt szó a törvényjavaslatról a Bizottságban, de ez csak azt jelenti, hogy ő tájékoztatást adott a többieknek a javaslat tartalmáról, mivel az egyelőre a magyaron kívül más nyelven nem érhető el. Hangsúlyozta: a Bizottság egyelőre semmilyen formális lépést nem tett az ügyben, és ilyet nem is tehet, amíg a jogszabályt nem fogadják el.

Később se sok mindent tudna ugyanakkor tenni a Bizottság, mivel az oktatás kizárólagos tagállami hatáskör. Legfeljebb akkor lenne lehetőség az uniós közbelépésre, ha a szabályozás valamilyen általános jogelvet sértene – folytatta Navracsics. Felvetettük, hogy a tudományos élet szabadsága ilyen lehet. Erre Navracsics azt mondta: 

„Az, hogy egy egyetemet bezárnak...? Hát, nem tudom...”

Kérdésünkre, hogy eszerint bezárják-e  a CEU-t, visszakozott: „Nem tudom kisasszony, maga van Magyarországon.” 

Arra a kérdésre, hogy mi a személyes véleménye a CEU-ról és a törvényjavaslatról, Navracsics azt mondta: ő minden egyetem bezárását károsnak találja, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy a javaslatot milyen formában fogadják el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

szerintem maradjon! igaz, még csak általánosba jár a fiam, de ha aktuális lesz a továbbtanulás kérdése a gimi után, nem árt megmutatni neki, hogy amíg a műegyetem hallgatói összerakták Magyarország első műholdját, majd bőven a tervezett élettartamán felül üzemeltették, addig ezen az "egyetemen" arról írtak disszertációkat, hogy miért sértő az anyát anyának hívni, meg hogy legyen alapjog, hogy a férfiak is menstruálhassanak.
szóval elrettentő példának megteszi, ráadásul amíg működik, addig az összes retardált odamegy kiélni a hajlamait. ha bezárják, ezek a tanárok nem szűnnek meg létezni, hanem elmennek a normális helyekre, és mérgezik mindenfelé a levegőt maguk körül.

komoly nevtelen feljelentest kaptak geppel irva a megfelelo helyrol.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés