Pusztító iróniával döngölte a földbe Magyar Pétert Hont András

2026. február 13. 13:04

„Az Isten is miniszterelnöknek teremtette”.

2026. február 13. 13:04
null

Hont András is reagált közösségi oldalán Magyar Péter legújabb kábítószer-botrányára.

„Egy EP-mandátummal a zsebében a frissen kihívóvá vált politikai erő vezetőjeként elmegy bulikázni egy általa nem ismert helyre. Mindezt egy olyan hölgy invitálására, aki addigra a selyemmegváltó elmondása szerint legalább egyszer megzsarolta” – idézte fel saját szavaival az eseményeket Hont.

A helyen valami gyanús anyagot lát ugyan, meg szavaiból kivehetően feltételezi is, hogy ott boldogan cuccoznak, de ő átmegy a másik szobába (van ilyen?), és megdugja a nőt. Majd ott alszik másnap délig”

– hívta fel a figyelmet a történet Magyar Péter által ismertetett változatának számos kérdést felvető pontjaira.

Hont András ironikus csak így értékelte a Tisza-vezér sztoriját:

 Az Isten is miniszterelnöknek teremtette”.

Mint megírtuk, a történtekről Nagy Attila Tibor is kifejtette véleményét, nem kegyelmezve Magyar Péternek.

Hont András teljes posztja alább olvasható:

Nyitókép: Hont András Facebook-oldala

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sanya55-2
2026. február 13. 19:31
A miniszter félrelép, remélem a Rám szakadékba
Válasz erre
7
0
sarzal
2026. február 13. 17:57
ennyire hülye talán csak a makizaj volt...vagy talán még ő sem
Válasz erre
11
0
Héja
2026. február 13. 17:40
M. Péter már az évértékelőjében is utánozza Orbánt. Mi a fenét akar értékelni? Elröhögtem magam.
Válasz erre
18
0
Élő Éva
2026. február 13. 17:08
Peti a Tiszás Dugovics Titusz. Reméljük volt rajta a megfelelő helyen vitézkötés.
Válasz erre
14
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!