Megszólalt a miniszter: egyből csökkentek az árak a boltokban

„A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az infláció alakulását” – fogalmazott Nagy Márton.

...ma viszont, mint egyszerű magyar állampolgárt is komolyan megrémít.
„Tegnap még szurkoltam önnek, tisztelt miniszter úr, hogy sikerüljön eltalálnia egy számot az előrejelzéseiben, ma viszont, mint egyszerű magyar állampolgárt is komolyan megrémít: az adózás alapvető szabályaival kapcsolatban is téved, a fogalmak használata sem stimmel. Van baj, miniszter, van baj…
Az a helyzet ugyanis, hogy az iparűzési adót a hatályos szabályok szerint a vállalkozások nem az ön által hivatkozott székhely után fizetik, hanem a telephely után. Nem ugyanaz. Vagyis ott fizet a vállalkozás, ahol a pénzt megtermeli. Ha netán tud olyan cégről, amely nem így jár el, akkor bizony feljelentést kellene tennie.
Tegnap még ön akart költségvetési szakembert küldeni a fővároshoz, de ennek alapján az a szomorú helyzet, hogy ilyenre önnek lenne nagy szüksége, és ez, teszem hozzá, az országnak is javára válna.
Fura módja ez az üzengetés a Budapest pénzügyi helyzetéről szóló indokolt vitának, bár nem haszontalan. Mert legalább azt a hamis érvelést már elengedte, hogy a várostól elkobzott pénz a kisebb településeket szolgálja, helyes, ha ezzel már nem érvel, hisz ez nem igaz. Ma, a hibás fogalomhasználat és/vagy a hatályos szabályok ismeretének hiányában kifejtett logikája kapcsán hadd ajánljak egy másikat: mivel Budapest fejlettsége valóban érdemben meghaladja más régiók fejlettségét, mi lenne ha nem Budapestet rombolnák le, hanem a többit fejlesztenék fel?
De amúgy teljesen abszurd, hogy a gazdasági csúcsminisztert a főpolgármesternek Facebook-posztokban kell tájékoztatnia, javaslom, személyesen vitassuk meg, hogyan tudja Budapest még jobban szolgálni az egész ország fejlődését. Kollégáim keresni fogják a titkárságát a személyes eszmecsere megszervezése érdekében."
Ezt is ajánljuk a témában
„A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az infláció alakulását” – fogalmazott Nagy Márton.
Nyitókép:Mandiner/Földházi Árpád